A tanulmány alapvetően a magyarországi cigány/roma tanulókat érintő nemzetiségi programot helyezi fókuszba. Az előrehaladott asszimiláció miatt a nemzetiségi oktatáshoz való jog érvényesülése kiemelt jelentőségű, mondhatni: nemzetiségi létkérdés. A jog, hogy nemzetiségi program szervezhető az esélyegyenlőség elve miatt különösen fontos, még akkor is, ha önmagában kötelező erővel nem bír. Hazánkban a nemzetiségi oktatás szinte nemzetiségenként másként valósult meg, így különösen eltérő a cigány/roma nemzetiségi oktatás célja a kezdetektől napjainkig.
A cigányok/romák státusza, oktatáspolitikai helyzete
Az elmúlt időszakban a cigány/roma gyerekek oktatáspolitikai helyzetének bemutatásával tanulmányok hosszú sora (Forray-Hegedűs, 1990; Forray-Hegedűs, 1998) foglalkozott, foglalkozik azóta is, vizsgálták, vizsgálják a cigány/roma tanulók iskolai sikertelenségének okait (Réger, 1995), a cigányság társadalmi, oktatási helyzetét (Forray, 1998; Kertesi, 1995) stb. Ezek a tanulmányok arról számolnak be, hogy – minden politikai határozat, illetve oktatáspolitikai intézkedés ellenére – a cigányság évszázados elmaradottságát a mai napig nem hozta be. Az iskolákban a lemorzsolódással leginkább veszélyeztetett tanulók, az iskolát legkorábban elhagyók többségében olyan cigány/roma fiatalok, akiknek a családi szocializációjában nincs középosztálybeli minta, e családok életének nem része az a karrierterv, amely feltételezi a kötelezőn túli iskolába járást, vagy ha mégis, az kimerül a szakmatanulásban, ritkábban az érettségit adó középiskola elvégzésében.
A cigányság helyzetét nehezíti az is, hogy az összes magyarországi
nemzetiséggel, kisebbséggel ellentétben, nekik nincs anyaországuk,
de társadalmi esélyeiket és más kulturális sajátosságaikat tekintve
is nagyon eltérnek a többi hazai kisebbségtől, ezért az oktatáspolitika
a rendszerváltásig inkább peremcsoportként definiálta
és annak is kezelte a cigányságot (Forray, 1998).
A rendszerváltás után született meg az az első önkormányzati törvény1, amely szót ejt a nemzetiségi oktatásról és a többi nemzetiséggel egy helyen említi meg a cigányság oktatását is. Míg azonban számukra a felzárkóztató oktatást írja elő, addig a többi nemzetiség számára az anyanyelv és kultúra ápolását tartja fontosnak. Ez a fajta megkülönböztetés az 1961-es párthatározat óta nem változott, és ahogy a pártpolitika, úgy az oktatáspolitika sem tartja egyenrangúnak a cigányságot a többi nemzetiséggel és nem vesz tudomást arról, hogy a cigányság is saját nyelvekkel és kultúrával rendelkező népcsoport.
Bár fontos, hogy ez a törvény a cigány/roma gyerekek oktatásának támogatásáról és a nemzetiségi oktatás támogatásáról egy paragrafuson belül rendelkezik, a cigányságot mint etnikumot ismeri el, és az ő esetükben a többi nemzetiséggel ellentétben, a felzárkóztatást és az óvodai, valamint a bukásmentes iskolai előrehaladásuk biztosításához szükséges többletfoglalkozást írja elő (Forray, 1998).
Az 1993-as kisebbségi törvény már elnevezésében is mutatja a különbséget a kisebbségek megítélésében, itt ugyanis a cigányság mint etnikai kisebbség jelenik meg a többi nemzeti kisebbség mellett.
Ez a törvény mégis nagyon fontos, ugyanis az addig homogén közösségként számon tartott cigányság ettől a törvénytől válik nyelvi szempontból legitim módon is heterogénné, hisz a törvény2 42. §-a a hazai cigányság által használt két nyelvet ekkor ismeri el és nevezi meg elsőként. „E törvény értelmében kisebbségek által használt nyelvnek számít a bolgár, a cigány (romani, illetve beás), a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nyelv.”
A kisebbségi oktatás tartalma ugyan változott az ezt követő években, a cigányok státusza azonban 2011-ig változatlan maradt.
A 2011. évi CLXXIX. a nemzetiségek jogairól szóló törvény3 hatályba lépése miatt megszűnik a nemzeti, illetve az etnikai kisebbség fogalma, helyükbe egységesen a nemzetiség kifejezés lép. Eszerint nemzetiségnek minősül: a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán. Az állam a magyarországi nemzetiségek anyanyelvét közösségösszetartó tényezőként ismeri el. Tekintet nélkül arra, hogy a köznevelési intézménynek ki a fenntartója, támogatja a nemzetiségek által használt nyelv alkalmazását a nemzetiségi köznevelésben. A nemzetiségi köznevelés többletköltségét – jogszabályban meghatározott módon – az állam viseli. (5. § (1).
A nemzetiségi oktatás szervezési körülményei
A nemzetiségi nevelés-oktatás szabályait így tehát valamennyi nemzetiség – köztük a cigányok/romák – esetében is egységes jogszabályi feltételek határozzák meg.
Látható, hogy minden szabályozás ellenére a magyar oktatási rendszerben a hazai cigány/roma közösség státuszában sem volt soha egyenrangú a többi hazai nemzetiséggel, a cigány/roma nemzetiségi oktatás tartalmát sem tartotta az oktatáspolitika soha egyenrangúnak más hazai nemzetiség oktatásához hasonlóan. A magyar oktatási rendszerben a kezdetektől benne gyökerezik a megkülönböztetés, a legkülönbözőbb formákban megnyilvánuló diszkrimináció.
Miközben a Kárpát-medencében mára eltérő mértékben, fokozatosan megteremtődtek a lehetőségek a kisebbségi nyelvek intézményes színtereken való használatára, addig mind a romani, mind a beás nyelvet beszélő közösségek jórésze a nyelvcserét, a magyar nyelvi egynyelvűségben végződő folyamat különböző fázisait éli át. A cigányok nyelvhasználatára – ahogy a többi magyarországi kisebbségekére is az erőteljes nyelvi asszimiláció jellemző. Ennek eredményeképp, bár kisebbségenként eltérő arányban, de többen vallják anyanyelvüknek a magyart, mint a nemzetiségi nyelvet, pedig a nemzetiségi hovatartozás reprezentációjában, a kisebbségi identitás, illetve a kisebbségi csoport kohéziójának megőrzésében különösen nagy jelentősége van az anyanyelvnek. A nyelv a nemzetiségi hovatartozás legfőbb ismertetőjegye gyakran a csoporttal való azonosítás egyik legfontosabb eszköze.
A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény ugyan jogot és lehetőséget ad meghatározott nemzetiségi intézmények létrehozására és ilyen típusú oktatás és nevelés folytatására, a kisebbségi oktatás keretében a nyelv és népismeret oktatására, ám a feltételek biztosítása esetében minden esetben jelentős hiányokat láthatunk.
A cigány kisebbség óvodai illetve iskolai nevelésének, oktatásának formáit, tartalmi kereteit a Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelvéről és a Nemzeti, etnikai kisebbség iskolai oktatásának irányelvéről szóló rendeletek szabályozzák. Az óvodai nevelés célja, hogy oly módon készítse fel a gyermekeket a sikeres iskolai előmenetelre, hogy tudatosan építsen a cigány kultúra és a többségi kultúra közötti különbözőségekre és hasonlóságokra. Új elem, hogy az Országos Roma Önkormányzatnak, illetve a cigány kisebbségi önkormányzatoknak – a kulturális-oktatási autonómia jegyében – iskolafenntartási, és -alapítási jogaik vannak, saját iskolákat működtetnek. Az iskolai oktatás-nevelés biztosítja a cigány tanulók számára a cigányság kulturális értékeinek megismerését a cigányság helyzetéről, jogairól, szervezeteiről és intézményeiről szóló ismeretek oktatását (MNTF Stratégia, 2011).
Magyarországon a cigány kisebbségi nevelésnek 2003-tól alapvetően két formája működött.
(1) Cigány kulturális kisebbségi nevelés-oktatás romani vagy beás nyelv oktatásával
(2) Cigány kulturális kisebbségi nevelés-oktatás magyar nyelven, romani vagy beás nyelv oktatása nélkül (Jelentés, 2011).
A 2005-től folyamatosan végzett vizsgálatok, a romani és/vagy beás nyelvet is oktató cigány kisebbségi programokat működtető intézmények körében adnak információkat e programok működéséről, hatékonyságáról, és adatokkal szolgálnak azokról az intézményekről, amelyekben a cigány kisebbségi nevelés fent említett formáiból a nyelvek oktatása is megvalósul.
A kutatás eredményei igazolják, hogy a közoktatási törvény más alkalmazási feltételeket támaszt, ha idegennyelv oktatásáról, és mást, ha nemzetiségi nyelvről van szó. Az alkalmazási feltétel nyelvpolitikai szempontból jelentős, hisz lehetőséget teremt a kisebbségi nyelv bevezetésére a köznevelésbe, ám szakmai szempontból eleve kudarcra ítélt ez a vállalkozás a csupán nyelvi kompetenciával rendelkező egyén számára – pedagógiai és nyelvtanári végzettség hiányában.
A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről sem oldja meg a problémát, amely minden nemzetiség számára előírja a nemzetiségi iskolai nevelés-oktatás az 5–12. évfolyamán különbségtétel nélkül a nemzetiségi nyelvtanár alkalmazását, ám az ilyen szakemberek képzése hiányt mutat. A nemzetiségi normatívát igénylő iskolák, mivel szakképzett nyelvtanáraik nincsenek, nagyon változatos, ám hosszú távon nem biztosítható és a hatályos jogszabályoknak ellentmondó módon próbálják a nyelvoktatást megoldani.
A cigányok az új köznevelési koncepcióban 2011-től nemzetiségként jelennek meg, utalva a 1993 óta érvényben lévő kisebbségi törvényre, mely a nemzetiségiekkel egyenlő szintre emeli az etnikai kisebbségeket, és megerősítendő, hogy a magyarországi cigányok iskolázása a nemzetiségi oktatással azonos támogatási rendbe került. A törvény a nevelési-oktatási intézményekben pedagógus-munkakörben alkalmazottak végzettségi és szakképzettségi követelményeiről szóló részében is nemzetiségi nyelvtanár végzettséghez köti a nyelvoktatást, de a képzésben változás nem történt. (MK11-162: 2011:73)
A nemzetiségi nevelés-oktatás szabályait valamennyi nemzetiség, köztük a cigányok/romák esetében is egységes jogszabályi feltételek határozzák meg. Megszervezésének kezdeményezése, az abban való részvétel a szülők írásos igénye alapján valósul meg, az időkeretét, tartalmát meghatározó jogszabályok (irányelv, kerettantervek) az országos nemzetiségi önkormányzatok egyetértésével kerültek kiadásra. A nemzetiségi nevelést-oktatást az irányelvben meghatározottak szerint kell folytatni, a nemzetiségi kerettantervek alkalmazása is kötelező. A nemzetiségi nevelés-oktatás az adott nemzetiség nyelvének, kultúrájának, hagyományainak átörökítéséről szól. Legalább nyolc, azonos nemzetiséghez tartozó szülő írásos kérelmére kötelező megszervezni, az intézmény vezetőjének ebben nincs mérlegelési joga.
A roma/cigány nemzetiségi nevelés, oktatás megvalósulása napjainkban
Magyarországon a nemzetiségi nevelés-oktatás két tantárgy – a beás és/vagy romani nyelv és a roma/cigány népismeret – oktatása során valósul meg. A 2015-ben végzett kutatás idején a romani és/vagy beás nyelvet oktató köznevelési intézmények száma nem érte el a harmincat, míg cigány/roma nemzetiségi népismeretet akkor 383 intézményben tanítottak, számuk a 2015. évi kutatás óta jelentősen csökkent (Orsós, 2015).
A cigány/roma népismeret oktatása magyar nyelvű, tekintettel arra, hogy a magyarországi cigányság jelentős része egykori anyanyelvét már sok nemzedékkel ezelőtt elfelejtette. A problémát ez esetben a cigány kultúra hiányos ismerete jelenti, hisz az nemzeti alaptantervnek nem volt része a romológiai ismeretek átadása, a tanárképzés alapozó kurzusainak sok felsőoktatási intézményben pedig ma sem az.
Amennyiben legalább nyolc, azonos nemzetiséghez tartozó szülő azt kezdeményezi, a nemzetiségi óvodai nevelést, nemzetiségi iskolai nevelés-oktatást a kérelem beérkezését követő naptári évben kezdődő nevelési évtől, tanévtől felmenő rendszerben meg kell szervezni, feltéve, hogy legalább nyolc gyermek, tanuló valóban be is iratkozik az óvodába, iskolába.
A nemzetiségi nevelés-oktatást a következő oktatási formák szerint lehet megszervezni:
• a) anyanyelvű nevelés-oktatás,
• b) kétnyelvű nemzetiségi nevelés-oktatás,
• c) nyelvoktató nemzetiségi nevelés-oktatás,
• d) magyar nyelvű cigány/roma nemzetiségi nevelés-oktatás,
• e) kiegészítő nemzetiségi nevelés-oktatás
A fent idézett rendelet (5) § Az (1) bekezdés d) pontja szerinti nevelés-oktatás a) biztosítja a a romák, a cigányság kulturális értékeinek megismerését, a romák/cigányok történelméről, irodalmáról, képzőművészetéről, zenei és tánckultúrájáról, valamint hagyományairól szóló ismeretek oktatását, és b) a legalább heti egy tanórára kiterjedő kötelező cigány/roma népismeret oktatása mellett heti legalább két tanórának megfelelő időkeretében cigány/roma kulturális tevékenységet is biztosít.
A célok teljes körű megvalósulását nehezíti, hogy bár a valóságban a nemzetiségi nevelésben, oktatásban való részvétel nem alanyi és másokat kizáró jog, az Alaptörvény formálisan is lehetővé teszi, hogy a nemzetiséghez tartozókkal egy sorban a nemzetiséghez nem tartozók is a nemzetiségi pedagógiai program szerint tanuljanak, mégis a korábbi szabályozást érdemben megismételve – továbbra is kifejezetten a Magyarországon élő nemzetiségek (alanyi) jogaként jelöli meg az anyanyelvű oktatáshoz való jogot.
A roma/cigány nemzetiségi oktatást folytató intézmények körében végzett vizsgálat (Orsós, 2015) azt mutatta, hogy a cigány nemzetiségi oktatást sok esetben nem a cigány szülők kezdeményezésére és kérésére szervezték meg, hanem az intézményi és/vagy a nem cigány szülők érdekei alapján, gyakran valódi tartalom nélkül.
A vizsgálat során kiderült, hogy a cigány/roma nemzetiségi oktatást
folytató intézmények többségében – a szükséges személyi
és tárgyi feltételrendszer hiányosságai miatt – jellemzően rendkívül
alacsony az oktatás minősége és ez a spontán módon létrejött
szegregáció „legalizálására” is alkalmas.
„A nemzetiségi oktatás választásának szabadsága lehetővé teszi ugyanis, hogy a nemzetiségi oktatás sajátos szelekciós mechanizmusként is működjön, a cigány tanulóktól „abszolúte jogszerűen” különíthessék el a nem cigány (és nemzetiségi oktatást igénylő) tanulókat. Leválik a cigány és a hátrányos helyzetű tanulókról (a kettő között nagy az átfedés) a nemzetiségi hovatartozású tanuló, de leválhat/elkülönülhet az is, aki a nemzetiségi oktatást csak az idegennyelv-tanulási lehetőség miatt választja” (Fórika, 2013).
A 2012-es évi jogszabályi változások alapján már nem jár kiegészítő normatíva a nemzetiségi oktatáshoz – feladatfinanszírozás valósul meg –, így a roma/cigány nemzetiségi oktatás iránti „szülői igény” is visszaesett, ám a nemzetiségi oktatást folytató intézmények száma mégsem csökkent jelentősen. Különösen kistelepüléseken, de más intézmények is gyakran fontolóra veszik a nemzetiségi oktatás bevezetését azon hosszú távú érdek alapján, hogy a nemzetiségi oktatásban résztvevő iskoláknál az osztályindítás már 8 fővel lehetséges, míg nem nemzetiségi oktatást folytató intézmények esetében minimum 15 tanuló szükséges az első osztály elindításához, hogy az adott iskola ne váljon tagiskolává.
A 2015-ben vizsgált intézmények között nem egy olyan található, amelyben a cigány/roma nemzetiségi nevelésnek, oktatásnak nincs tartalma, a feladattal megbízott pedagógusok nem rendelkeznek azokkal a tudásokkal és tárgyi feltételekkel, amelyek szükségesek lennének e tantárgyak oktatásához.
A kutatás során igazolódott, hogy a cigány/roma nemzetiségi oktatás esetében hazánkban nem valósul meg a minőségi oktatáshoz való hozzáférés: a rendszerszintű hátrányok (a nem megfelelő vagy hiányos nemzetiségi tanárképzés, személyi, tárgyi feltételek egyenetlensége) hozzájárulnak ahhoz, hogy kimondható legyen: a cigány/roma nemzetiségi nevelésnek, oktatásnak a feltételei sem a köznevelés, közoktatás, sem a felsőoktatás szintjén nem teremtődtek még meg kielégítő módon, ezért a nemzetiségi nevelés-oktatás céljainak megvalósulása is részleges.
A felzárkózási stratégia kifejti: „A minőségi oktatáshoz történő hozzáférés problémája a halmozottan hátrányos helyzetű tanulókat érinti, azon belül is még erőteljesebben a roma tanulókat. Ennek az egyik oka az, hogy a roma gyerekek csoportja erősen felülreprezentált a halmozottan hátrányos helyzetűek között. Néhány kutató szerint (Kertesi-Kézdi, 2010) a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nagyjából fele cigány/roma és a cigány/roma tanulók majdnem kétharmada halmozottan hátrányos helyzetű. A cigány/roma nemzetiségi oktatás ezért gyakran ott szerveződik, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók koncentrálódnak. Ez rendszerint együtt jár a pedagógiai-nevelési gondok összesűrűsödésével, ami még a legfelkészültebb tanárok számára is kihívást jelent. A szegregációval szinte törvényszerűen együtt járó tanári kontraszelekció miatt a feladat alkalmanként leküzdhetetlen, a mindennapi tanítási-tanulási folyamat pedig frusztrációt jelent a pedagógusnak és a tanulónak egyaránt.
Roma/cigány nemzetiségi oktatás viszonylag sok intézményben folyik, miközben az oktatás személyi és tárgyi feltételei szinte teljesen hiányoznak. Egyértelmű, hogy a cigány/roma nemzetiségi oktatás gyakorlata ebben a formájában nem erősíti az esélyteremtést, nem szolgálja a társadalmi felzárkózást és nem járul hozzá a társadalmi különbségek csökkenéséhez sem.
A 2020-ban módosított NAT és a nemzetiségi nevelést-oktatást meghatározó nemzetiségi irányelvek – az előzetesen hangoztatott álláspont ellenére, miszerint a NAT nem változik erőteljesen, a nemzetiségi irányelvek pedig változatlan formában maradnak – igen jelentős változást mutatnak. A két idézett dokumentumban lévő ellentmondások a megvalósítást szabályozó rendelet hiányában jelenleg feloldhatatlanok: A NAT ugyanis nem tartalmazza azt az 1 órás időkeretet, amely a cigány/roma népismeret önálló tárgyként való tanítását biztosítaná. Az irányelvek újdonsága, hogy lehetőséget adnak a népismeret integrált oktatására is, anélkül, hogy ennek a legminimálisabb feltételei is meglennének. Ez az önálló tantárgy megszűnését jelentheti. Az eddigi önálló tantárgyi keretben történő nemzetiségi oktatás – minden eddigi problémás megvalósulása ellenére – nagyobb lehetőséget adott információk átadására, mint a most lehetőséget kapott integrálás, amelynek feltételei sem a tankönyvek tananyagtartalmában, sem a romológiai ismeretekkel rendelkező pedagógusokkal nincsenek megtámogatva. Előre megjósolható módon ez a tantárgyi integráció adminisztratív és nem tényleges népismereti oktatást fog eredményezni, ami minden eddiginél nagyobb visszalépést jelent az eddig se magas fokon megvalósuló roma/cigány nemzetiségi népismereti oktatás területén.
Jelen helyzetben utópisztikus elvárásnak tűnik, mégis fontos lenne a többi nemzetiség oktatását tanulmányozva, hasonló feltételek mentén előkészíteni és megszervezni a roma/cigány nemzetiségi oktatást. Egyértelművé kell tenni a roma/cigány nemzetiségi népismeret tantárgy jogszabályi megalapozottságát – önálló tantárgyként. Csak olyan intézmény indíthasson nemzetiségi képzést, amelyik megfelelő végzettségű pedagógust alkalmaz. Ezzel párhuzamosan meg kellene erősíteni a romani és beás nyelvtanárképzést, biztosítani kellene a megfelelő nyelvkönyveket, valamint az oktatáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételeket és hosszú távon a magyar nyelvű formát megszüntetve, a képzés kötelező elemévé kellene tenni az anyanyelv tanulását.
1 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról
2 1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól
3 2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól
Irodalom
Fórika, L. (2015) A cigány nemzetiségi oktatás helyzete a nemzetiségi oktatás rendszerében az ombudsmani jelentések tükrében. Romológia, 3. évfolyam 9. sz.
Fórika, L. (2013): A cigány tanulók elkülönítése a köznevelés rendszerében, In. Pajzsuk a törvény, Szerk.: Hajas Barnabás-Szabó Máté, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, Budapest 2013., 108. p.
Forray R. K. – Hegedűs, T. A. (1990) A cigány etnikum újjászületőben. Tanulmány a családról és az iskoláról. Közoktatási Kutatások, Akadémiai, Budapest, 135 p.
Forray, R. K. – Hegedűs, T. A. (1995) Oktatáspolitikai változások a cigány gyerekek iskoláztatásában. Iskolakultúra, 24:7-18.
Forray, R. K. – Hegedűs, T. A: (1998) Cigány gyermekek szocializációja. Budapest, 1998, AULA, 391 p.
Forray, R. K. ed., (1995) Publikációk a cigányság oktatásáról. Budapest, Oktatáskutató Intézet. Kutatás közben
Kertesi, G. – Kézdi, G. (2010): Iskolázatlan szülők gyermekei és a roma fiatalok a középiskolában. Beszámoló az Educatio Életpálya-felvételének 2006 és 2009. közötti hullámaiból. Közgazdasági Szemle 59. évf. 7-8. sz.
Orsós, A. (2015): Cigány/roma nemzetiségi oktatás. Kutatási beszámoló. Wlislocki Henrik Szakkollégium, PTE BTK NTI Romológia és Nevelésszociológia Tanszék, Pécs
Internetes források
1993. évi LXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól. (Letöltve: 2023. december 20.)
1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról. (Letöltve: 2023. december 20.)
2011. évi CLXXIX. törvény a nemzetiségek jogairól. (Letöltve: 2023. december 20.)
Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia II. Tartósan rászorulók–szegény családban élő gyermekek–romák (2011–2020) (2014): Frissített változat, Budapest, EMMI, Szociális és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság. (Letöltve: 2020. augusztus 29.)
2011. évi CXC. törvény – a nemzeti köznevelésről. (Letöltve: 2023. december 20.)
2011. évi CLXXIX. törvény – a nemzetiségek jogairól (Letöltve: 2023. december 20.)
17/2013. (III. 1.) EMMI rendelet – a nemzetiség óvodai nevelésének és a nemzetiségi iskolai oktatásának irányelve kiadásáról. (Letöltve: 2023. december 20.)
A nemzetiségi nevelés-oktatás kerettantervei – Kerettantervek. (Letöltve: 2023. december 20.)
Jelentés a nemzeti és etnikai kisebbségi általános iskolai nevelés-oktatás helyzetéről. (2011): Nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. (Letöltve: 2023. december 20.)
Az elmúlt évszázadok során csak a Habsburg birodalom egy fél emberöltőnyi ideje kedvezett a cigányság nemzeti, nyelvi igényének. József főherceg volt az első és az egyetlen Európában aki nem akarta „megerőszakolni” a cigányt. Ennek ellenére volt egy hibája, amely megakadályozta terve megvalósítását. Nevezetesen az, hogy nem számolt az „irigységgel”, a többi magyarországi kisebbség irigységével
Mária kulturális vonalon szeretett volna közelíteni a romákat érintő kérdések megválaszolása felé: láthatóvá szerette volna tenni a többségi társadalom számára a roma kultúrát, és felhívni annak értékére a figyelmet.
A mai cigány értelmiség emlékezetében cigány mivoltjának lombozata már nem cigány, csak gyökérzete az. A cigány értelmiség fiatal hajtásai pásztorai akarnak lenni népünknek, pedig a cigányság nem biztosítja számukra a nyájat.
