Keresés
Close this search box.

Romapolitikák: a ,,Cs”-lakásprogram 2.

Egy északkelet-magyarországi falu példája

A 2020-ban indult kutatásom során szerencsés helyzetbe kerültem, mivel interjút tudtam készíteni Pájaszló község egykori tanácselnökével, aki a ,,Cs”-lakásprogramot a tervezéstől a megvalósításig koordinálta.

A bodrogközi pájaszló romatelepének legnagyobb problémáját a Tisza jelentette. Ahogy azt az előző számban megjelent írásomban kifejtettem, a lakásféleségek zöme a Tisza-töltés közvetlen közelében helyezkedett el. A tavaszi esőzések következtében a telepet minden évben elárasztotta a víz, volt, hogy egy év alatt többször is újra kellett építeni a kunyhókat.

1977 tavaszán hatalmas áradás volt, amely víz alá temette az telepet. A község teljes lakosságának gondot okozott a belvíz, mivel a szántóföldeket, kerteket, pincéket mind ellepte. A helyi vezetés elhatározta, hogy lépni fog a romák lakhatási helyzetének ügyében: fel kívánták számolni a régi telepet, azaz az érintett lakosok számára új otthonokat kellett biztosítaniuk; ennek kivitelesésére szolgált a ,,Cs”-lakás program.

Az áradást követően a Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal műszaki osztályának vezetője kiszállt a pájaszlói romatelepre, hogy felmérje az ott keletkezett károkat: minden kunyhót szemrevételeztek, alaprajzot készítettek róluk. Feljegyezték, hogy kik és hányan élnek az érintett hajlékokban, ez a későbbi lakásigénylés során fontos szerepet játszott. 57 putrit, lakásféleséget írtak össze, a benne lakó családok száma meghaladta a 100-at.

T. JÚLIA ,,Cs”-lakás tulajdonos így emlékezett a felmérésekre:
„Kijöttek, igen! Kijöttek a tanácsról. Kijöttek másfelől is, és akkor szétnéztek […] és akkor nemcsak, hogy az önkormányzat segített, hanem feljebbvalók is. Sokan jöttek nézni, hogy úszik a telep. És akkor így kezdték el ezt a ,,Cs”-lakásokat hála Istennek építeni.”

B. ILONÁT, az akkori tanácselnököt kértem, hogy mesélje el, milyen látvány fogadta, mikor először látta a víz alá került telepet.
,,Tulajdonképpen az volt az alaphelyzet, hogy nagyon elhanyagolt lakásokban, putrikban laktak a cigányok. És évek óta a Tisza-parton a belvíz mindig károsította az amúgy is alapnélküli kunyhókat. És ’77 tavaszán pedig olyan mértékű belvíz volt, hogy szó szerint úszott a telep és akkor ugye nem volt más megoldás, ebben lépni kellett. És hát ugye a tanács feladata segíteni a lakosságot és ekkor volt az, hogy én jeleztem a járási hivatal elnökének, ő kiküldte a járási hivatal műszaki osztályának vezetőjét, hogy nézze meg, hogy mi a valóság ebből. Hát a valóság még rosszabb volt, mire kijöttek a hivataltól, mint amit én jeleztem. Szó szerint úgy volt, hogy a töltés tetejéről nézte meg a műszaki osztály vezetője, hogy tényleg úszik a telep. […] ennyi ember lakhatását nem lehet megoldani, csak állami segítséggel. Mégpedig úgy, hogyha kimondjuk, hogy vészhelyzet van. Belvizes építési támogatással, tehát nem kölcsönnel, hanem vissza nem térítendő támogatással kell segíteni őket. Nagypénteken lementünk a telepre, jött a műszaki osztály dolgozója, ott voltak a romák, én is ott voltam…és akkor készültek a rajzok kunyhónként, hogy ki lakik benne, hány ember… és így lett feltérképezve az, hogy 57 kunyhó.”

A telep lakóinak összeírása azért játszott különösen fontos szerepet a programban való részvétel során, mert az kaphatott csak házat, aki kunyhótulajdonos volt, azaz ha volt kunyhód, lett ,,Cs”-házad. A tulajdonviszony sajátságos körülményeivel magyarázható hát az, hogy miért voltak olyan személyek, akik kimaradtak a támogatásból. Sokan nem a saját kunyhójukban laktak vagy éppenséggel egy kunyhóban több család lakott. A hajdani tanácselnök magyarázata szerint:

„… mert volt olyan, akinek a férje távol volt és akkor a másik kunyhójában lakott. Nyilván azzal nem igazán tudtunk mit kezdeni, tehát így maradtak ki családok, mert ugye volt egy ilyen kitétel is, hogy a kunyhóhoz igazítják az épülő ,,Cs”-lakásokat. Tehát, hogy ez volt a jogosultság, hogy akié a kunyhó, azé a ház. Hogyha hárman laktak egy kunyhóban, akkor nyilván csak egy kunyhó helyett épült ,,Cs”-lakás.”

A lakásprogramban való részvétel hatalmas lépést jelentett Pájaszló életében. Nem túlzok, ha úttörőként definiálom a községet és annak vezetését, mivel a megyében Pájaszlón kívül csak Felsőzsolcán és Ózd környékén folyt a program, viszont a Bodrogközben sehol máshol. A megyében ekkor már volt kihelyezett, külön a ,,Cs”-lakások bonyolítását végző szakreferens.

B. ILONA tanácselnök:
,,Tehát szerintem ez egy olyan nagy dolog volt, ami tényleg hihetetlen, mert így visszatekintve, ha belegondolsz abba, hogy ott van Pájaszló, ahol van, jóval kisebb település volt, mint Ózd vagy Barcika. Ez legalább vetekedett azzal, mint hogyha mit tudom én milyen kiemelt ipari parkot rittyentenének most oda, a legelőszélre.”

Az, hogy egy bodrogközi falu lehetőséget kapott a lakásépítési támogatásra, valóban ritkaságnak számított, mivel a program jobbára nagyobb városok, idegenforgalmi csomópontok közelében valósult meg, tehát egy meghatározott fontossági sorrend szerint kaptak vagy épp nem kaptak lehetőséget a különböző régiók.

DR. TRAUTMANN REZSŐ építésügyi és városfejlesztési miniszter e téma kapcsán így vélekedett:
„Az ország növekvő idegenforgalma, az ezzel kapcsolatos politikai érdek sok esetben mégis azt kívánja, hogy a kormányhatározat ilyen értelmű rendelkezésének megfelelően a városok belterületén, üdülőterületeken, főközlekedési útvonalak és vasútvonalak mentén fekvő telepek teljes felszámolását soron kívüli feladatnak tekintsük, a biztosítható erőforrások egy részét erre összpontosítsuk.”1

Később Borsod-Abaúj-Zemplén megye más részein is épültek Cs-lakások, ám azok nagyságrendileg jóval elmaradtak Pájaszló mellett.

Negyvennégy ház építését vette tervbe a járási és községi vezetés, amelyek egy központilag kidolgozott terv alapján kerültek kivitelezésre. A terv alacsony komfortfokozatú, olcsón megépíthető házakat vázolt: szoba-konyha + spájz és egy kis előtér.

Épülő ,,Cs”-lakások, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (1970-es évek)

A felmérések és a dokumentációk elkészítését követően alkalmas helyszínt kellett találni a negyvennégy lakóingatlan számára. Igen fontos megjegyezni a téma e pontján, hogy a lakásprogramban foglaltak szerint törekedni kellett volna arra, hogy a lakások ne egy tömbben épüljenek meg, így kerülve új szegregátumok létrehozását.

Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 1960-as évekbeli jegyzőkönyvének egy részlete: „Az akcióhoz szükséges házhelyeket lehetőleg állami telkekből, ilyenek hiányában magántelkek kisajátítása útján kell biztosítani, 100-150 négyszögöl nagyságban. […] A telkeket a lehetőség szerint szétszórtan kell biztosítani, az újabb cigánytelepek kialakításának megakadályozása céljából.”2

A szövegrészletben foglaltak ellentéte valósult meg Pájaszlón. A házhelyeket két utcában, egymás mellé sorakozva mérték ki, az új telep területe nagyjából egybeesett a régi telep helyével, annak teljes izoláltságával. A telkeket 150 négyszögöl3 nagyságú területen tűzték ki. Minimális hely maradt esetleges konyhakertek kialakítására, melléképületek építésére. Ugyanakkor az utcafront felőli telekhatár és a lakóépület között helyet hagytak, gondolva a házbővítésre.

A lakáskölcsönt az OTP4 folyósította. A lakások építési költsége kezdetben 107 ezer forint körül mozgott, a melyet havi rendszerességgel kellett törleszteni. Egyik interjúalanyom havi 450 forint törlesztőrészletet fizetett. A visszafizetendő összeget redukálta az igénylő bejelentett munkahelyen töltött éveinek száma. A telkeket ingyen utalták ki.

A telep lakóival megegyezett a tanácsi vezetés, hogy lakásféleségeiket mindenki önerőből elbontja.

K. EMÍLIA ,,Cs”-lakás-tulajdonos így emlékezett a putrik lerombolására:
,,A kunyhókat le kellett rombolni. Mindenkinek. Mindenkinek a sajátját. Hát ugye leszedték róla a nádat, nem volt abba az időbe ilyen cserep. Na, hát meg tudod, ilyen góróból volt legtöbbje összefonva, oszt’ akkor sárral betapasztva… nem sokáig tartott lerombolni.”

Épülő telep, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (1970-es évek),

A negyvennégy megépíteni kívánt lakásból mind a negyvennégy felépült 1978-ra. Az ingatlanok telekkönyvi, helyrajzi számot kaptak, s az átadáskor minden igénylőnek a nevére került a lakása. Az építkezés során az telepet közművesítették: aszfaltozott utca- és árokrendszer, villamosítás. A vizet bár az utcákba bevezették, a házakba már nem.

A szoba-konyhás lakások jobbára gázszilikátból épültek, volt amelyik tufából. A padlózat minden házban beton volt. Bútor vásárlását a szerződés nem tette lehetővé.

1978 őszén, az átadáskor jelen voltak a helyi tanács dolgozói, a szakhatóságok, a műszaki ellenőr, az OTP munkatársai és a tulajdonosok. Pájaszlónak híre ment az egész megyében, mint jó példa, arra vonatkozóan, hogy „…a cigánykérdést igenis meg lehet oldani.”.

A házak elfoglalása egy, a tanács által összeállított névjegyzék szerint történt.

B. ILONA egykori tanácselnök:
„Az átadás úgy zajlott, hogy meghívtuk a szakhatóságokat, az OTP volt jelen, a műszaki osztály, a tulajdonos meg ugye a tanácsról az ottani tanácstagok. És akkor úgy lett meg az átadás, hogy Kis Péter az elsőbe, Nagy Péter a másodikba és akkor tovább, tovább; így vették át a lakásokat.”

K. EMÍLIA ,,Cs”-lakás-tulajdonos így emlékezett vissza a költözés pillanatára:
„Hát… lehetek őszinte? Még a legapróbb gyerek is zokogott, nem még a felnőtt, hogy elértük azt, hogy magyarán megmondva a legtöbben a földeken aludtak szalmán meg ujjasokba. Az biztos, hogy az olyan élmény volt, hogy azt nem is lehet elfelejteni. Aki elfelejti, az már nincs észnél, hogy már nem emlékszik rá. De én az biztos, hogy soha életembe, amíg eszemnél leszek, én azt nem felejtem el sose… Hát akár hiszed, akár nem, Kati még akkor, Istenem négy éves volt. Az úgy sírt, na azt mondja, anyu, már nem kellesz a földön aludnunk, azt mondja, milyen jó lesz már!”

Az új tulajdonosok számára hirtelen váltást jelentett a ,,Cs”-házakba való költözés. Nem kaptak iránymutatást arra vonatkozóan, hogy miként éljék hétköznapjaikat a putrikhoz képest jóval magasabb komfortfokozatú otthonaikban. Sokaknál a szükség úgy hozta, hogy fáskamrának kezdték használni a konyhát.

B. ILONA tanácselnök egyik pozitív tapasztalatát így mesélte:
,,Volt olyan, aki behívott, hogy nézzem már meg a házát. Volt úgy, hogy benéztem, és akkor szó szerint az volt, hogy nem megyek be cipővel a nagyszobába, és komolyan mondom, hogy nagyon sok nem cigány háztartás elbújhatott mellette.”

A tanács kezdetben ellenőrizés alatt próbálta tartani az új telepet, ám az fokozatosan az amortizáció útjára lépett; tulajdonosváltások, házbontások kezdődtek. Sokan nem tudtak azonosulni új szomszédjaikkal, akiket nem ők választottak, így költözésre kényszerültek.

D. János egykori Cs-ház tulajdonos:
,,Én azért nem szerettem lakni az új telepen, mert ellentétek voltak a cigányok közt, tudod! Mondom, hátha jobb lesz, de utána, ahogy teltek az idők, nem bírtam, mert az állami gazdaságban úgy voltunk, hogy reggel négy órakor már indulni kellett, jött értünk a gulyásbusz, háromkor keltem jóformán, este nyolc volt, mire hazaértem. Megkívánta az ember a pihenést, meg mit tudom én, de ott nem tudtál, mert zajos volt. Oszt’ beláttam, hogy hát nem akarok ott letelepedni végleg, érted? Felköltöztem a faluba.”

A házak statikai állapotát már közvetlen az átvételt követően sokan kifogásolták. Az építési vállalkozót okolták, azt feltételezték, hogy kicsalta az anyagot. Az ország többi részén számtalan ilyen esetről számoltak be.5

,,Ez kérem nem lakás … hát nézze meg, beázik, a falaik nedvesek, a bútoromat félek itt tartani a szobában, alig tudunk befűteni… tizenhárman lakunk ebben a két helyiségben … Hát mit szóljak? – kérdezte Oláh Dezsőné Pájaszlón.” (Putrikból „Cs”-lakásokba. Hogyan tovább Pájaszlón? Észak-Magyarország, 1979. február 16. )

Nemcsak az épületek állagát illetően merültek fel kétségek a telep lakói részéről, hanem azzal kapcsolatban is, hogy miért egy tömbbe építették meg a házakat. Kutatásom során több adatközlőtől is hallottam, hogy szerintük másként kellett volna kivitelezni a lakásprogramot, a házakat a nem romák között, szétszórtan kellett volna felépíteni.

K. JÁNOS egykori ,,Cs”-lakás tulajdonos:
,,Hát nem volt jó ez a program! Azért, hogy hát össze lettünk tömörítve. Hát szét kellett volna rakni a csapatot.”

B. Ilona egykori tanácselnököt kérdeztem, hogy miért izoláltan, egy egybefüggő területen jelölték ki a házak helyét, miért nem a nem roma lakosok között szétszórva húzták fel a lakásokat. Állítása szerint a faluban nem lett volna lehetőség máshol kivitelezni a programot, mivel nem volt egy szabad telek sem akkoriban. Úgy gondolja, hogy a romák részéről az csak utólagos szabadkozás, akkor szó sem volt ilyenről.

Kibővített ,,Cs”-lakás a töltés mellett, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (2020)

B. ILONA tanácselnök:
,,Ez csak utólagos dolog. Tehát ez most olyan, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Akkor ez föl sem merült, hogy a faluban… Akkor, a ’70-es évek végén még stabil volt Pájaszló lakossága. Nem volt üresen álló lakás, mert akkor még nem volt olyan mértékű elvándorlás, hogy ott maradtak volna a lakások. Tehát gyakorlatilag nem volt üresen álló lakás, telek egyáltalán nem. Tehát ez szóba se került.”

A Pájaszlói eset igen jól ábrázolja a múlt rendszer romapolitikájának fogyatékosságait. A romák helyzetét pusztán közegészségügyi, rendészeti és népművelési kérdésnek tekintették, úgy gondolták, hogy a lakáshelyzet javításával elő tudják irányozni az általuk helyesnek gondolt kényszerasszimilációt. Érdekes tény, hogy bár Pájaszló etnikai arányai átfordultak az utóbbi években, és a romák teszik ki a társadalom többségét, az egykori telep, annak megmaradt ,,Cs”-házaival mégis betölti ,,szegregációs szerepét”, s létezik, mint egy, a roma lakosságon belül működő szegregátum.

Telepi látkép a töltés tetejéről, Borsod-Abaúj-Zemplén megye (2020)

1 Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumnak a szociális követelményeknek meg nem felelő telepeken élők lakáshelyzetének megjavítása tárgyában tett jelentése a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány részére Budapest, 1967. július 6. Jegyzőköny. Idézi: Hajnáczky 2015: 154.
2 Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumnak a szociális követelményeknek meg nem felelő telepeken élők lakáshelyzetének megjavítása tárgyában tett jelentése a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány részére Budapest, 1967. július 6. Jegyzőköny. Idézi: Hajnáczky 2015: 128.
3 6,5-tel számolva: 540 m²
4 Országos Takarékpénztár
5 Dupcsik 2009: 208.

Felhasznált irodalom
Dupcsik Csaba 2009 A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében. Budapest, Osiris Kiadó
Hajnáczky Tamás 2015 A pártállam cigánypolitikája. A szektoriális cigánypolitikától a kényszerasszimilációs cigánypolitika kritikájáig. Magyar valóság. Esély, 5. sz. 54-92.

Továbbiak

A Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetségének első időszaka: 1957–1958

Mária kulturális vonalon szeretett volna közelíteni a romákat érintő kérdések megválaszolása felé: láthatóvá szerette volna tenni a többségi társadalom számára a roma kultúrát, és felhívni annak értékére a figyelmet. Hidat szeretett volna építeni a kisebbség és a többség között, valamint rávilágítani arra, hogy a figyelmen kívül hagyott vagy ,,nem létezőnek” bélyegzett roma kultúra milyen nagy mértékben képezi részét a magyar kultúrának; ezekben látta az előítéletek felszámolásának lehetőségét.

A holokauszttól a pharrajimosig

Az első roma holokauszt-emlékműveket 1991-ben Nagykanizsán és 1993-ban Nyíregyházán emelték. Lényegében ettől kezdve tartanak a romák Magyarországon dokumentálhatóan holokausztmegemlékezéseket.

ARCHÍVUM

Üzenet a szerkesztőségnek