Egy tollpárna emlékei

Történt egyszer, hogy a Síp utcában egy pamlagon heverő kiöregedett tollpárna nem tudott megbirkózni a gondolattal, hogy lejárt az ideje. Február vége volt. Napok óta nosztalgiázott a múlt gyönyörű emlékein. Amikor még fiatal és szabad volt. Amikor tollait még nem rejtették egy szögletes vászonba. Még gyermekként került le egy buta libáról valahol az Alföldön. Ahogy a fővárosba ért egy fiatal szabó kezei közé került és csakhamar az éjszakai élet kellős közepén találta magát. Flitterek, lakkok és drágakőutánzatok voltak új barátai a rossz hírű mulatóban. Minden este tömegek bámulták egy díva nyakában a titokzatos fényű bódult lokálban. Próbálta papírra vetni helyzetét családjának de tinta hiányában csak összekaristolta a levélpapírt. Aztán nem is bánta. Tudta, hogy kritikával illették volna jelenlegi életét a szigorú erkölcsű libafarmon. De ő minden pillanatát élvezte. Az állandó sikert a pezsgődugók robaját és a délig szuszogó léha alvást. Aztán egyszer csak elhasználódott, megfakult. Az addigra megöregedett varró párnabélést készített belőle. Nyugalmas élete lett. Megkönnyebbülést és örömet hozott az megfáradt fejeknek. Nem is panaszkodott. Azt beszélték, aki rajta alszik el mámorosat álmodik. Aztán egyszer csak új divat jött és új párna. Így unatkozott már néhány esztendeje. De 2019 február 26-án a tavaszi napsugarak biztatására úgy döntött még egyszer utoljára látni akarja a klubbot, a régi arcokat, a sajgó lábú táncosnőt és az ifjú tollakat.

Nagy levegőt vett és kiszökött a tetőablakon.