Keresés
Close this search box.

Színes társadalom – Párhuzamos társadalom

Magyarországon – több mint félévszázada – uralkodik az az elméleti állásfoglalás, hogy a roma közösség felemelkedésének útja az iskoláztatáson keresztül képzelhető el, ugyanakkor ez a teória – a gyakorlatban – sokszor több sebből is vérzik, amennyiben a roma diákok (még napjainkban is) olyan szegregált körülmények között tanulnak, ahol – a nemroma többségű oktatási intézményekhez viszonyítva – alacsonyabb minőségű iskolai infrastruktúra van, valamint pedagógiai/romológiai és módszertani eszköztárban kevésbé felkészült tanári kar, azaz nem adottak azok az ideális körülmények, amelyeknek köszönhetően azt várhatnánk el, hogy a roma tanulók valóban ki tudjanak törni a halmozottan hátrányos helyzetükből.

Színes társadalom – Párhuzamos társadalom

Az iskoláztatás eredendő célja: a munkaerőpiacra és a harmonikus, békés, társadalmi érintkezésekre való felkészítés (az élet minden területén). Éppen ezért az iskolának le kell képeznie – mikroméretekben – azt a színes társadalmat, amit a többségi társadalom és a 13 nemzetiség viszonyrendszere jelent, különös tekintettel a romák és nem romák kapcsolatára, amelynek eszköze a multi- és interkulturális pedagógiai eszköztár, az inkluzív nevelés, a Komplex Instrukciós Program, a kooperatív metodika, a drámapedagógia, az élménypedagógia. Ez utóbbiaknak a roma tanulók szegregált oktatása ellentmond, amennyiben az arra készíti fel a roma és nem roma fiatalokat, hogy nem kell egymást tisztelni, nem kell egymást megismerni, egymással tilos együttműködni, egymástól hermetikusan el kell zárkózni, vagyis párhuzamos társadalomban kell élni, és (a jövőben is) fenn kell tartani (a napjainkban is meglévő) roma és nem roma etnikai feszültségeket.

A párhuzamos társadalom megszüntetésének pillérei

A párhuzamos társadalom megszüntetéséhez az első pillér: a roma tanulók teljes körű deszegregációja és a gyógypedagógiai nevelésben indokolatlanul részesülő cigány fiatalok visszahelyezése a normál osztályokba.
A második pillér: az értelmiségi családi háttér biztosítása infrastrukturális keretek között, azaz – a több évtizede sikeres Tanoda-modell keretében – elérhetővé tenni a roma gyermekek számára az ingyenes korrepetálást, a könyvtárat, a színházlátogatást, a nyári táborozást, a számítógép-használatot, az identitáserősítő roma kulturális foglalkozásokat, a felvételi vizsgákra való felkészítést, valamint az érettségi és nyelvvizsga előkészítéseket.

A harmadik pillér: a pedagógusképzés elméleti és gyakorlati reformja: 1. A hazai tanító- és tanárképzésben két szemeszteres romológiai-metodikai elméleti képzést kellene bevezetni kötelező jelleggel, ahol a leendő pedagógusok elméleti szinten megismerkedhetnének a roma történelemmel, roma irodalomtörténettel, a multikulturalizmus, interkulturalizmus, inkluzív nevelés fogalmaival, a Komplex Instrukciós Programmal, a Spencer Kagan-féle kooperatív módszertannal, olyan alternatív támogató programokkal/pedagógiai módszertanokkal, mint a Tanoda-modell, a Roma Mentor Projekt, a Romaversitas Láthatatlan Kollégium, a Keresztény Roma Szakkollégiumok, a Wlislocki Henrik Roma Szakkollégium vagy a Kedves-ház-modell 2. A gyakorlatot illetően pedig két hónap tanítást lenne célszerű bevezetni (addig, amíg ki nem vezetik) spontán vagy mesterségesen szegregálódott oktatási intézményben.

A negyedik pillér: a munkához való hozzáférés. Az iskola nem tudja megoldani a családok szociális-anyagi eredetű problémáit, ezért a roma gyermekek, még roma nemzetiségi alapú ösztöndíjak/jó tanulmányi átlagok birtokában is, halmozottan hátrányos helyzetűek maradnak, amiből az a konzekvencia vonható el, hogy a roma tanulók kitöréséhez szükséges az is, hogy a családfenntartók is keresőképessé váljanak, amelyhez (akár munkaadói adókedvezmények motiválásával) célszerű lenne a munka világában is roma nemzetiségi kvótákat bevezetni a roma közösség demográfiai arányának megfelelő mértékben.

Ahhoz, hogy pár évtizeden belül a roma közösség (az elkövetkező generáció) le tudja dolgozni a – nem roma közösséggel szembeni – hátrányait, komplex módszerrel kell kezelni a roma fiatalok oktatását: deszegregációra van szükség, infrastrukturális keretek közötti értelmiségi családi háttérre van szükség, meg kell reformálni a pedagógusképzést, valamint roma nemzetiségi ösztöndíjakra/roma támogató programokra és (akár) nemzetiségi roma kvótára van szükség a munkaerőpiacon.

Irodalom
Bogdán, P.: Roma Mentor Projekt, In: Taní-tani, 2009, 51., 32-35.
www.tani-tani.info
Bogdán, P.: Innovatív törekvések a roma oktatásban Magyarországon, In: Bodonyi E. – Görgyné Koncz J.: Modern alternatív iskolák, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2012. 93-112 p. (ISBN:978-963-312-098-9)
Mészáros Gy. – Bogdán P. – Csereklye E: Társadalmi sokféleség, interkulturalitás, „Az ifjúságsegítés rangjáért” sorozat, 8. kötet, Kecskemét, 2012 (ISBN 978-615-5192-12-8)
Bogdán P.: Több mint csoportmunka – Több mint oktatás – Egy amerikai szocializáló és nevelő modell – magyar módra, in: Neveléstudomány, 2013, 4., 111-113.
Bogdán P.: Roma Mentor Projekt: a Barát-modell, In: Iskolakultúra, 2016, 5, 63-76.
Bogdán P.: Tanoda a határon, In: Régió, 2016, 4, 196-210.