A fekete tyúk meséje

Tudjátok-e, hogy a cigány közösségekben mindenkinek volt valamilyen beceneve? Hát persze hogy tudjátok, ti is cigányok vagytok, nem igaz? Akkor azt is tudjátok, hogy kinek milyen tulajdonsága volt, úgy adtak neki becenevet. Ha valaki gyáva volt, akkor Sosoj (nyúl) becenevet kapott, ha szép volt, akkor Luludyinak (virágnak) becézték, ha lusta volt, akkor Khandinónak (büdösnek), mondták, nem azért, mert nem mosakodott, hanem azért, mert olyan lusta volt, olyan trehány, hogy párját ritkította.

Az én mesém is Khandinóról szól, egy igen lusta cigány fiúról, aki húsz évesen egy haszontalan, semmittevő fiú volt. Reggeltől estig, éhen-szomjan a közeli tóban fürdőzött, minden nap, hogy ne legyen az emberek szeme előtt. Belevetette magát a vízbe és onnan csak késő délután mászott ki ernyedten, fáradtan, mint aki egész nap dolgozik. Khandinó még a semmittevésbe is úgy elfáradt, mintha nem lett volna benne élet. Egyik napon aztán mégis csak elfogyott a szülei béketűrése, elkergették a háztól, még utána is kiabáltak, hogy te mihaszna, te senkiházi, te semmirekellő, te ilyen, te olyan, mindennek elhordták, de rá se hederített, csak ment a tó irányába. Amikor a tóhoz ért, leült egy fa árnyékába és gondtalanul elaludt.

Amikor felébredt, már sötét éjjel volt. Riadtan eszmélt rá, hogy az éjszakában nincs ahova menjen és hogy éhes meg szomjas meg álmos, de nem sokat törődött vele, elhatározta magát, hogy reggelig alszik és majd másnap folytatja útját valamerre. Úgy is volt. Összekuporodott, egy darabig még mocorgott, aztán elaludt.
Reggel, ébredés után, belevetette magát a tóba, hogy frissen induljon el a nagyvilágba. Nagy csobbanással csapódott bele a vízbe, és ekkor a tó mélyéből hirtelen egy furcsa hangú, fekete tyúkot vetett fel a víz, amely krákogva próbált a tó partja felé úszni szárnyait csapkodva. Khandinónak se kellett több, utána vetette magát, olyan fürgén, hogy ha azt meglátták volna a szülei, sosem zavarták volna el otthonról. A tó partján rávetette magát a tyúkra és elkapta a nyakánál fogva. Alig bírt el a tyúkkal. Olyan erősen kellett szorítani a nyakát, hogy ki ne szabaduljon a kezéből, hogy belefáradt a szorításba, de nem adta fel, szinte már birkózott a jól megtermett tyúkkal, amikor egyszer csak emberi hangon megszólalt a tyúk.

– Engedj el és a világ leggazdagabb emberévé teszlek.

Khandinó jól értette a hangot, de nem látott senkit, így azt hitte, hogy csak hallucinál, és egyre jobban szorította a tyúk nyakát. Újra megszólalt a tyúk.

– Ha megölsz, megölöd az egész világot, elpusztul minden – kiabálta a tyúk, most már emberibb hangon, tisztán érthetően.

Khandinó is rájött, hogy a tyúkból jön a hang, a beszéd, ijedtében még jobban szorítani kezdte a tyúk nyakát, aki már könyörgött az életéért.

– Kedves gazdám, ne ölj meg, neked adom az összes erőmet, az összes hatalmamat, csak ne ölj meg, ott van a seggemben egy tojás, mindjárt kinyomom és abban van az összes hatalmam, erőm, bármit kívánsz, teljesítem kedves gazdám!

Abban a pillanatban egy tojás gurult ki a tyúkból.

– Vedd a kezedbe és kívánj valamit – kérlelte a fiút.

A fiú továbbra is erősen tartotta a kezében a nyakát, a másik kezébe vette a tojást és a következőt mondta:

– Na, ha nem mondasz igazat, kitekerem a nyakadat! Kívánom, hogy legyen itt sülve, főve, mindenféle hús, aztán legyen itt olyan friss kenyér, amit most vesznek ki a kemencéből, legyen itt jó hideg friss víz!
Hát semmi nem történt. No, erre tiszta erejéből szorított a tyúk nyakán.

– Állj meg gazdám, ne ölj meg, csak akkor teljesül a kívánságod, ha ezt a kis varázsversecskét elmondod: Ánro, ánro, csi szan báro, thaj e luma, tutar barol. (Tojás, tojás, nem vagy te nagy és a világ tőled a nagy)
Khandinó elmondta a varázsverset és a kívánságát, abban a pillanatban minden kívánsága teljesült. Nekilátott az evésnek és akkor vette észre, hogy a tyúk már nincs a markában, eltűnt.

Khandinó csak bámulta az üres tenyerét és eközben azon morfondírozott, hogy vajon valós e az a sok ennivaló meg a bal tenyerében a varázstojás vagy csak álmodik. „Nem álmodhatok, ha érzem a hasamban a sült húsokat” – mondta magában. Gondolt egyet és elmondta a varázs verset: „Ánro, ánro, chi san baro, thaj e luma tutar barol”, éppen hogy befejezte a versecskét, egy kis gombolyag porfelhőcskéből ott termett egy kicsike törpe emberke, földig érő nagy fehér szakálla volt és akkora, mint egy játék törpe.

– Mit parancsolsz édes gazdám? – kérdezte a törpe.

– Azt parancsolom, hogy ezt a sok ennivalót vidd el a szüleimnek és engem meg öltöztess fel a legszebb ruhába és legyen itt egy lovas hintó, amivel hazahajthatok a szüleimhez.

Még be sem fejezte a mondatot, a sok ennivaló eltűnt, s helyette ott állt egy pompás lovas hintó, két fekete lóval. Csak ámult-bámult Khandinó, amikor meglátta magán a királyi öltözéket. Felült a hintóba és hazahajtott a szüleihez. Azokat egy megterített asztal mögött találta, amint éppen ebédeltek.

Amikor ráismertek a fiúkra, nem győzték csókolgatni, ölelgetni, hiszen Khandinónak még a menése is megváltozott, fürgébben mozgott és határozottabb lett, mint volt.

– Mi történt veled édes fiam? – kérdezte az anyja.

– Még én sem tudom anyám, majd ha tudni fogom elmondom neked – válaszolta a fiú.

Az anyja nem merte tovább faggatni, de nem engedte Khandinó apjának se, hogy a fiút zavarja, mert az annyira gondterhelt volt, hogy szinte belebetegedett a történtekbe, mert éppen hogy elment otthonról világot látni, szinte másnap már ráköszöntött a szerencse. No, ennek a titkát akarta felfedni, mert hogy idegesítette a dolog, miközben a két fekete ló ott állt a ház előtt, Khandinón meg a királyi öltözet.

Nem sokat váratott a titok megfejtésével, mert akárhogyan törte a fejét, nem tudta megfejteni. Ezért aztán újra elmondta a varázsverset. Ott is termett a törpécske.

– Mit parancsolsz édes gazdám? – kérdezte.

– Azt parancsolom, hogy ülj ide le velem szembe és mondj el mindent, hogyan jutottam ide, hogy minden kívánságomat teljesíted?

A törpe engedelmesen leült Khandinóval szembe és elkezdte mondani a történetet:

– Nézzél meg jobban Khandinó, látod a nyakamon azokat a kék foltokat? Az mind a te kezed nyoma, majdnem megöltél, én voltam a fekete tyúk! Ha megöltél volna, minden hatalmamnak vége lett volna, mert tudd meg, én vagyok a földalatti világ uralkodója. Ugyanannyi törpének vagyok a királya, mint amennyi ember él a föld felszínén. Embereim olyan testben változhatnak át, amilyenben akarnak. Amikor elkaptad a fekete tyúkot, az én voltam, éppen földrengés áldozata lettem, feldobott a víz a tónál és te akkor kaptál el. Innentől kezdve téged kell szolgálnom a törpéimmel együtt. Minden hatalom, minden kincs, ami a föld alatt van, a te rendelkezésedre áll, ha azt parancsolod. De vigyázz, a tojás és a versecske az, amelytől birtokolhatod mindenünket a föld alatt és a föld felett is. Ha elfelejtenéd a verset, vagy ha széttörne a tojás, minden hatalmadnak vége lenne, mert a tojásban van a hatalom. Nincs olyan kívánság, amit ne hajtanánk végre, bármit kívánhatsz, nekem teljesítenem kell még akkor is, ha nem tetszene a kívánság, mert miattam történt minden, és csak akkor kapom vissza a hatalmat, ha te már nem leszel. Azt az egy kívánságot, hogy hosszú éveket élj te vagy valaki más, azt nem teljesíthetem, mert a fölött az Isten rendelkezik. A haláloddal minden megszűnik, semmi sem marad meg a kívánságaidból.

Khandinó végighallgatta a törpét és szomorúan elvonult a kis kunyhó szobájában. Három éjjel három nap azon töprengett, hogy mi haszna a kívánságainak, hogyha halála után semmivé válik minden. De a negyedik napon mégis vidáman ébredt, mert eszébe jutott egy csodálatos gondolat. Elhatározta magát, hogy minden cigány embert boldoggá tesz, hiszen még csak húsz éves, és addig, ameddig az Isten el nem veszi, legalább minden cigány boldogan élhet. Amint így gondolkodott, eszébe jutott, hogy ha minden cigány embert gazdaggá tesz és amit két kezük által még hozzátesznek, az nem fog semmivé válni, csak akkor, ha maga meghal és az, ami a kívánsága miatt lett. Tehát, aki, a saját munkájából még tesz hozzá valamit, az nem vész el. Örült ennek a gondolatnak Khandinó, hiszen a van-ból könnyű lesz mindenkinek tovább gazdagodni a saját erejéből.

Nem gondolkodott tovább, elővette a tojást és elmondta a varázs versecskét. „Anro, anro chi san baro, thaj e luma tutar barol.” Abban a szempillanatban ott termet a kis törpe.

– Mit parancsolsz édes gazdám?

– Azt parancsolom, hogy az egész országunkban minden cigány családnak, ott, ahol élnek, legyenek egyforma palotái, mindenkinek legyen száz-száz jószága minden fajtából, velejáró gazdasági felszerelés, ezzel járó földek és mindenkinek egy láda aranya és ékszere!

A kis törpének felakadt a szeme a csodálkozástól, de hát nem tudott mit tenni, a parancsot végre kellett hajtani. Máris láthatta Khandinó, hogy a kunyhójuk helyett egy gyönyörű palota lett. Tele különböző állatokkal, istállóval, gazdasági felszereléssel. Nem hiányzott semmi. Bent a palota egyik termében ott volt a ládában a sok kincs meg az ékszer.

Khandinó felült egy ló hátára és körbejárta a faluját, hogy megnézze hány palota emelkedett fel a semmiből. Hát bizony volt vagy kétszáz! Rögtön lettek csodálkozó emberek is a paloták előtt, nem hittek a szemüknek. Egyszerűen minden faluban, városban vidámság és életöröm lett, de volt olyan ember, aki irigyelte a cigányokat és feljelentés tettek a királynak. Annyi feljelentés történt, hogy a király kénytelen volt egy országjárásra indulni, hogy megnézze az új csodát. Hát bizony erősen elcsodálkozott az eseményeken, ezért aztán be is köszöntött néhány cigány palotába. Mindjárt terülj asztalt csináltak a cigányok mindenhol, ahova ment, megkínálták és a kedvébe jártak. Bizony elgondolkodott a király, hogy ezt a jóságot neki kellett volna megtennie a cigánysággal, ezért aztán egy kicsit el is restellte magát, de belül a lelkében megörült, hogy az országa cigányai milyen gazdagok lettek. Meg is irigyelték a környező országok királyai és elhatározták magukat, hogy minden cigánynak hasonló palotát építenek és gazdaggá teszik őket.

Khandinó elment az egyik palotába, ahol régen egy kis kunyhó volt, és megkérte Luludyi kezét, aki nagyon boldog lett, merthogy régóta fájt a foga Khandinó után. Nagy lakodalmat csaptak, akkorát, hogy az egész falu népe táncolt, mulatott. Születtek szép gyerekeik és Khandinó arra tanította őket és az ország cigányait, hogy legyenek ügyesek, gyarapítsák vagyonukat, mert nincs az a sok, ami egyszer el nem fogy. Volt, aki megértette, volt, aki nem.

Kilencven éves korában halt meg Khandinó.

Aki nem gyarapította vagyonát, az egy reggelen azon vette észre magát, hogy egy kunyhóban ébredt, aki viszont ügyes volt, az kétszer-háromszor megnövelte gazdagságát, és hiába tűnt el a palotájuk, ott volt nekik az, amit saját erejükből felépítettek.

Khandinó gyerekei is gazdaggá váltak, mert Khandinó erre tanította őket. Viszont más ország királyai, hogy ne szégyenkezzenek a cigányaik miatt, mindenkit gazdaggá tettek.