Fényedbe zuhanva

Fény árnyék küszöbén ülök,
katarzis-nyugalom,
Szentképek égboltjáról
glóriák zuhannak tenyerembe
és tölgyfák sarjadnak ujjaimból.

Gondolataid utcazajában csatangolok,
beülök mosolyod kávéházába,
végig sétálok szíved sugárútján,
mindennapjaid centerében felpróbálok egy ölelést,
majd hajad rózsa-lugas csendjébe nyúlok, s hirtelen,
ujjaim között illatszárnyú pillangók röppennek fel,
tovább sétálok hát, hiányodba öltözik a délután,
mégis, mindenben, mindenhol ott vagy,
tűzfalak omló vakolatából kirajzolódik hajad vízesése,
házak hungarocell kabátjáról eszembe jut fogaid fehérsége,
ha befordulok egy sarkon, illatoddal találkozom,
zongorán Chopint játszik valaki,
a melódiából lépteid kopogását hallom,
kint kereslek a világban, de áthalad rajtam minden út
mi hozzád vezet, így hát átnyúlok magamon,
és két dobbanás csendjében,
megérintem emlékektől nehéz szíved,

fényedbe zuhanva
lelked pitypangjává válok,
elfúj a pillanat,
s hangulattá foszlok.