A szerelmes nagybőgős

Egyikük sem szerette a felhajtást. Az esküvőjükre két tanúval érkeztek közönséges utcai ruhában. Farmernadrág, farmering és szandál.

Május vége volt Alig féléve találkoztak először, s már aznap tudták, hogy megtalálták a másikban az igazit, a Nagyőt. A keresztnevüket nem is használták, csak Nagyőnek hívták egymást.

– Ez olyan gádzsós – nevettek magukon –, de nevettek a barátok, rokonok is rajtuk.

BB, így emlegették őket, akár a pezsgőt. Barnus és Bella.

Barnus a Zeneakadémián nagybőgő-szakon végzett, Bella színész volt. A színházban ismerkedtek össze, meghívták Barnust egy abszurd darabba, hogy aláfestésként effekteket muzsikáljon. Már az első olvasópróbára mennie kellett. Nem volt sok kedve hozzá, fáradt volt, kialvatlan. Éjszaka kimaradt a barátaival, a téren ittak, beszélgettek, tervezgettek valami új formációt, amitől nagyon fellelkesült. Végre szólóhangszerként mutathatná meg legeslegnagyobb szerelmét, a bőgőjét. Heverészett volna még, s álmodozott volna a világraszóló karrierjéről. De szólította a kötelesség, az ígérete. Nem mellékesen a próbapénz összegére, s a fellépti díjakra is égető szüksége volt. Nem akarta már, hogy eltartsák a szülei ennyi idősen, elég nehéz volt nekik finanszírozni a megélhetését.

Az apja is bőgős, a fizetése minimálbér, arra az időkre emlékezve, amikor a borravaló jócskán kitett több havi fizetést, de manapság már alig kapnak a vendégektől, mert nem mulatnak úgy, mint régen. Akik mulatnának, azoknak nem futja drága éttermekbe járni. Anyjának meg egész nap beszélnie kell a callcenterben, szegénynek elege van belőle, néma lesz otthon, akár a halak. És még a két öccse sem végzett az iskoláival, őket is támogatni kell. Szeretné már levenni a terhet a szülei nyakáról, mert amikor az anyja beszédképes, akkor elhaló hangon sajnáltatja magát, s arra kéri a fiait, hogy ne nősüljenek korán, mert szeretné, ha a tanulmányaik befejezése után neki keresnének. Bútort kellene cserélni, függönyt, szőnyeget, a többi cigánynak olyan a lakása, mint az ékszerdoboz, az övék meg tiszta oláh cigány sátor, s az sem bánná, ha tudnának félretenni öreg napjaikra, hogy biztonságban érezzék magukat az apjukkal. Olyankor azt is felemlegeti, hogy prímáshoz kellett volna férjhez mennie, hogy az ura két részt vigyen haza.
Barnus kopogott a próbaterem ajtaján, épp be akart nyitni, amikor kivágódott az ajtó, Bella rohant az öltözőjébe, mert ott felejtette a szövegkönyvet. Nekiütközött Barnusnak. Mint akiket áram csapott meg, végigfutott rajtuk valami megmagyarázhatatlan érzés, amikor kikerekedett szemmel egymásra néztek. Bella rohant tovább, Barnus meg besétált a terembe, miközben a nevét mondta, s hogy ő az a bőgős, akit meghívtak. Mire elhelyezkedett, Bella is visszaért. Alig várták a felolvasás végét.

– Meghívhatlak ebédelni ? – kérdezte Barnus Bellától.

– Én is ezt akartam kérni – nevetett a lány.

Az utcán Bella megfogta a fiú kezét, s azt mondta: – Kellesz nekem.

Soha azelőtt nem csinált ilyet, mert nem tetszett még neki úgy istenigazán senki, csak kacérkodott, de annál tovább nem jutott. Pedig bolondultak utána a férfiak. Feltűnően szép volt Bella, hófehér arcát ébenfekete haj keretezte, meggypiros ajkai kiemelték szemének delejes vonzását. Ám ő egyszerű cigány lánynak tartotta magát, s a hagyományokhoz hűen, nem akart mindenféle kalandokba keveredni. Na meg el akarta kerülni a pletykákat, a hírbehozást, de így sem menekült meg ezektől.

Barnus is igen jóvágású, magas, vállas, haja fekete gyapjas, hatalmas zöldes szemét szakállba hajló borostás arca még nagyobbnak mutatja. Úgy illenek egymáshoz, mint két szem borsó egy hüvelyben.

Barnus fejében megfordult, hogy mégis igazak lehetnek a híresztelések Belláról, hogy gátlástalanul megfogta a kezét, és még ki is mondta, hogy kell neki a fiú. Más lányok, igencsak megjátsszák a szende szüzet legalább az első alkalomnál. De azt gondolta, ha igaz is, őt nem érdekli, mert kell neki ez a lány, nagyon kell.

– Te is kellesz nekem – mosolygott szélesen és magához szorította, mintha soha többé nem akarná, hogy nagyobb távolság legyen közöttük.

Ekkor hangzott el a Nagyő. Ezt Bella mondta. Gyorsan megismételte Barnus is.

– Ez olyan gádzsós, mint a kutyuli-mutyuli – s összegörnyedve nevettek magukon.

– Akkor mi gádzsók vagyunk – és levegő után kapkodva fuldokoltak már.

Az étteremben megállapodtak abban, hogy nem érdekli őket egyikük múltja sem, az sem, hogy milyen szokásokat hoztak otthonról, és általában milyen rigolyáik vannak, hogy féltékenység kizárva mindkettejük részéről. Bella gyanakvóbb volt a fiúval szemben, nem látott még olyan cigányt, aki ne féltette volna az asszonyát, ha az dolgozott, főként, ha férfiak is voltak a munkatársak között.

– Mondd csak, ahhoz mit szólsz, hogy az egyik darabban vetkőznöm kell, mindenki láthatja a mellem, meg is fogdossa a partnerem és még csókolózom is, egy másikban meg egy nővel csókolózunk. Sőt filmen már szexjelenetem is volt. Nincs ínyemre, de nekem a testem a munkaeszközöm, ahogy neked a hangszered.

– Azt hiszem, nem esne jól a szememnek, de el kell fogadnom, ha már úgy esett, hogy veled szeretnék összenőni, akár a sziámi ikrek.

– És lehet egymás előtt pisilni, kakilni, fingani, hányni?

– Ó, te lány, te lány, ezek a szavak olyan közönségesek magyarul, jobban hangzik cigányul.

S már egyszerre sorolták: mutri, kul, kanyar, csanda. S nevettek, nevettek, nevettek.

– Nagyőm, közöttünk a szemérem fölösleges vesződség lenne, egybenőve úgysem tehetnénk mást – kacagott Bella.

Attól kezdve minden egyes percet, ami a másik nélkül telt el kínszenvedésként éltek meg, ám ha együtt lehettek, az csupa-csupa mókából állt. A legcsekélyebb apróságon képesek voltak nevetőgörcsökben egymáson hemperegni, akár az utcán is az emberek megrökönyödésére. De a jókedvük sokszor átragadt a járókelőkre is, és egész csoportok tanyáztak le mellettük a hasukat fogva. Egy ilyen fetrengés közben Barnus határozottan elkomolyodva azt javasolta, hogy házasodjanak össze. Bella csak bólogatásra volt képes, annyira komikusnak találta a helyzetet.

Azért voltak figyelemre méltó pillanataik is, például akkor, amikor bemutatkoztak a szülőknek. Iparkodtak felnőtt módon, felelősségteljesnek látszódni a vizitálás röpke félórájában.

Szegény Barnust az anyja mindenféle kurvapecérnek, stricinek elhordta. Szenvedő hangon rítta el bánatát az összes ismerősének, hogy nem azért áldozta fel az egész fiatalságát, hogy egy senkiházi, jöttment ócska kurvával tegye magát a fia, még ha színésznőcske is az a céda, az a cemende!

– Beleragadt, mint légy a lépes mézbe – jajgatott –, és nem bírom észre téríteni sehogy sem. Az uram meg örül neki, azt mondja, látja a gyereken, hogy milyen boldog, miért szakítanánk el őket egymástól, hát egész életükre nyomorulttá tennénk. Ezt akarod? Ezt kérdezte tőlem felháborodva, na, most szóljatok hozzá! Nincs igazam?

A legtöbben rávágták: – De nincs ám, nem magadnak szülted! Hagyd békén a fiad! Ha szekírozod a szerelme miatt, úgy elhagy, mint holt az élőket. És megérdemelnéd!

Volt, aki egyetértett vele, sápítozott, s még jobban felhergelte az asszonyt Bella ellen. Isten mentse meg őt attól a rossz életűtől, csak nehogy elvegye vagy felcsináltassa magát, oszt megfogná magának a drága jó muzsikus cigány gyereket. Na de hiába szülne porontyot, gyerekkel is el lehet ám hagyni asszonyt! Láttunk már olyat! Ne idegeskedj barátnőm, majd az Isten elrendezi a javadra!

A fiatalok szerelme azonban olyan erős volt, hogy azt senki emberfia nem szakíthatta szét. Emberfia nem, de Isten rendelkezik az életről és halálról, és rendelkezett.

Barnust hidegen hagyta anyja károgása, albérletbe költöztek a házasságkötés után.

A nászút elmaradt, noha Bella szülei befizettek nekik egy wellnesshétvégét, de augusztusra halasztották, mert az évad még nem ért véget egyikük számára sem. A kevéske időben, amit otthon tölthettek, közösen végeztek el minden házimunkát. Amíg Bella főzött, addig Barnus a szennyest intézte, porszívózott, port törölt, hogy minél többet gyönyörködhessenek egymás testében, és az elméjük sziporkázásában. Ha Barnus főzött, mert azzal is próbálkozott, hogy a felesége kedvébe járjon, mert szerinte nem csak a nőnek kell megfogni a fakanalat egy házasságban, olyankor Bella takarított, és sűrűn konstatálta, hogy milyen fantasztikus páros az övék Nagyővel, és a cigányoknak mind így kellene élni, nem rabszolgának tartani a feleséget.

Nagy egybeolvadásuk ellenére háborúztak is egymással. Egyik nap Bella jócskán éjfél után ért haza. A színházban egy híres olasz rendezőt fogadtak az előadás után, aki az ő társulatukkal akarja az új darabját megvalósítani. Barnus valósággal sistergett a dühtől, nem érte el Bellát, kétségbeesetten telefonálgatott, még a mentőket is felhívta, s ahelyett, hogy örült volna Bella hazatértének, nekiesett, hogy mit képzel, hogy mindent megengedhet magának! Biztosan valamelyik gádzsó vagy biboldó barátjával enyelgett, mert kikapcsolta a telefonját is. Bellának nem volt kedve magyarázkodni, ő is sértegette Barnust, hogy mekkorát csalódott benne, hogy semmivel sem különb, mint azok a sötét cigányok, akiket mindig igyekezett elkerülni, talán már soha többé nem tudja Nagyőnek hívni Barnust. Ruhástól rogyott a kanapéra, s bealudt a sírásába.

Egész másnap nem szóltak egymáshoz, s bosszúból Barnus is kimaradt a barátaival. Bella az üres lakás láttán majd megőrült attól a gondolattól, hogy Barnust egy rüfke karjaiba kergette vagy öngyilkosságba, a lelkiismerete gyötörte, mintha kerékbe törték volna. Derengett a hajnal, mikor Barnus támolyogva leroskadt a kanapéra, s mivel nem szerette az alkoholt és nem is bírta, kiadta gyomrának összes tartalmát. Bella szó nélkül takarította fel, kiszellőztetett, levetkőztette, lemosdatta, betakargatta, s közben azon csodálkozott, hogy egy cseppet sem undorodik, holott a hányás látványára mindig öklendezni szokott.

Mind a ketten szégyellték magukat, hogy elragadta őket az indulat, de amikor egymás szemébe néztek, már nem volt bennük sem szégyen, sem harag, csak egybe akartak nőni, s megfogadták, ha lesz is vita valamiért, csak a saját érzéseiket mondják el, s nem a másikat bántják.

Két hónappal és pár nappal az esküvőjük után Bella a társulattal vidékre utazott.

Éjszaka tartottak hazafelé, fáradtan, elcsigázva a hőségtől. A kisbusz vezetője, a rendező, egy röpke pillanatra elaludt a volán mögött, de az éppen elég volt arra, hogy beleszáguldjon az előtte haladó kamionba.

Kilencen voltak, öten meghaltak a helyszínen, a többieket életveszélyes állapotban szállították kórházba. Bella a mentőben búcsúzott el az élettől Nagyővel az ajkain.

Barnus nem ment el a temetésre, a közös albérletükben nyomta az ágyat Bella ruháit ölelve. Később anyja unszolására, hazaköltözött a szüleihez, és úgy folytatta az életét, mintha misem történt volna, annyi különbséggel, hogy egyre többször ivott a barátaival.

Barnus anyja megkönnyebbült, mert nem látta a fiát szomorkodni, kutatta arcán a bánatot, de nem úgy tűnt, hogy különösebb megrázkódtatás lett volna számára Bella elvesztése. Valóban, sokat gyakorolt, tréfálkozott a testvéreivel, jól evett, talán hízott is egy kicsit és sosem emlegette Bellát. S mintha közlékenyebb is lett volna, mint azelőtt. Csajokról mesélt, akiket felszedett, meg a terveiről, arról is, hogyan képzeli el a jövőjét. A temetőbe sem járt ki.

Az apjának azonban nem tetszett a fia viselkedése, nem jól van ez így, gyászolnia kellene, mondta a feleségének, csak nehogy összeroppanjon.

– Ugyan már, ne fesd az ördögöt a falra, nézd meg, milyen jól érzi magát, csak egy futó nőcske volt számára az a Bella.

– Neked legyen igazad – legyintett megadóan az apa.

December közepén a meteorológusok hószakadást jósoltak több napra. Barnus erre várt. Farmernadrágban, farmeringben és szandálban osont ki a lakásból, hogy az anyja ne vegye észre. Ugyanabban, amiben az esküvőjén volt. Lefeküdt Bella sírjára, s csak annyit mondott: – Nagyőm, édes Nagyőm, nem kell félned többé egyedül, ma éjjel már a karjaimban tartalak, és egybenövünk, ahogy szoktunk.