A ma­gyar­or­szá­gi ci­gá­nyok ze­nei éle­te

Be­ve­ze­tés

A ma­gyar­or­szá­gi ci­gá­nyok ze­né­jén be­lül el­ső­ként meg kell kü­lön­böz­tet­nünk a ci­gány nép­ze­nét és a ci­gány­ze­nét. A ci­gány nép­ze­nén a nem mu­zsi­kus ci­gá­nyok folk­lór­ze­né­jét ért­jük, ci­gány­ze­nén pe­dig a ci­gány­ze­ne­kar­ok ál­tal ki­ala­kí­tott sa­já­tos mű­ze­nét. (Ezt a kü­lönb­sé­get az írás­ban is je­löl­jük: kü­lön ír­juk, ha folk­lór­ról, nép­ze­né­ről be­szé­lünk, egy­be ír­juk ha ez utób­bi mű­faj­ról be­szé­lünk.)

A ze­né­lés mes­ter­sé­gé­nek ha­gyo­má­nya a ci­gá­nyok­nál egyes ku­ta­tók sze­rint va­ló­szí­nű­leg még az ős­ha­zá­ban ala­kult ki. Er­re uta­ló fel­jegy­zést Hamzaal Iszfa-hán tör­té­net­író­nál ta­lál­ha­tunk i. sz. 950 kö­rül, majd mint­egy öt­ven év­vel ké­sőbb Firdauszí is em­lí­tést tesz Bahrám Gór (421–438) per­zsa ki­rály­ról, aki In­di­á­ból ho­za­tott mu­zsi­ku­so­kat, hogy szó­ra­koz­tas­sák alatt­va­ló­it. Őket luriknak ne­vez­ték, az arab vi­lág­ban ma is így hív­ják a ci­gá­nyok egy cso­port­ját.

A ván­dor­lás so­rán a kü­lön­bö­ző or­szá­gok­ban ze­nei szol­gál­ta­tást vé­gez­tek, emi­att nem le­het be­szél­ni egy­sé­ges ci­gány ze­né­ről, el­len­ben a más né­pek ze­né­jét olyan mes­te­ri­en öt­vöz­ték sa­ját elő­adás­mód­juk­kal és ze­nei vi­lá­guk­kal, ami­nek kö­vet­kez­té­ben jel­leg­ze­tes mű­faj­ok ala­kul­tak ki, így pél­dá­ul An­da­lú­zi­á­ban a fla­men­co, vagy Ma­gyar­or­szá­gon a ci­gány­ze­ne.

Ze­nei ba­ran­go­lá­sun­kat két úton in­dít­juk el. Egyik fo­nál a folk­lórze­ne, és az ab­ból ki­nö­vő ze­nei irány­za­tok és stí­lu­sok lesz­nek, má­sik szál pe­dig a ci­gány­ze­ne, és az ab­ból a ze­nei vi­lág­ból (és az azt a ze­nét ját­szó tár­sa­dal­mi cso­port­ból) ki­bon­ta­ko­zó ze­nei kul­tú­ra.

I. Az el­ső út – a folk­lórze­ne, és ami ab­ból kö­vet­ke­zik

A folk­lór (1.)

Ami­kor Bar­tók Bé­la azt ír­ta a ci­gány­ze­né­ről, hogy az ma­gyar mű­ze­ne, ám mel­let­te hoz­zá­tet­te: „van a ci­gá­nyok­nak is sa­ját nép­ze­né­je, az a nép­ze­ne, amit a fal­vak szé­lén a ci­gány te­le­pe­ken éne­kel­nek”. Ta­pasz­ta­lat­ból mond­ta, hi­szen egyi­ke volt azok­nak, akik ci­gány folk­lórt is gyűj­töt­tek. A ci­gány nép­ze­ne nem hang­sze­res ze­ne, ha­nem ki­fe­je­zet­ten vo­ká­lis ze­ne. Az ének­hez a rit­must az ún. száj­bő­gő, ka­na­lak összeütése, tek­nőn, asz­ta­lon va­ló do­bo­lás, kan­na­ütö­ge­tés szol­gál­ja.

A ci­gány nép­ze­nét két nagy osz­tály­ba so­rol­hat­juk: a las­sú da­lok­ra, ci­gá­nyul: ló­ké gyili; és tánc­dal­ok­ra: khelimaski gyil. A las­sú da­lok dal­lam­vo­na­la több­nyi­re eresz­ke­dő, ál­ta­lá­ban kö­tet­len rit­mu­sú. Mind a las­sú, mind a tánc­dal­ok elő­adás­mód­ja imp­ro­vi­zá­ci­ó­ra épül, ének­lé­sük köz­ben az elő­adók kéz­zel pat­tog­tat­nak. A tánc­da­lo­kat úgynevezett per­ge­tés­sel ének­lik, az énekest a töb­bi­ek a fen­tebb em­lí­tett mó­do­kon kí­sé­rik. A kü­lön­bö­ző ma­gyar­or­szá­gi ci­gány cso­por­tok mind­egyi­ké­nek saját és sa­já­tos nép­ze­né­je van.

A ci­gány folk­lór gyűj­té­se a 19. szá­zad vé­gén, a 20. szá­zad ele­jén kez­dő­dött meg. El­ső gyűj­tő­ként Wlisloczky Hen­ri­ket kell megemlítenünk. Ő nem­csak gyűj­töt­te a ci­gány nép­da­lo­kat, ha­nem le is for­dí­tot­ta. Ezt a mun­kát Herrmann An­tal, Bar­tók Bé­la foly­tat­ja, de Ko­dály Zol­tán is fel­gyűj­tött né­hány ci­gány nyel­vű dalt. Az 1930-as évek vé­gén, a negy­ve­nes évek ele­jén Csenki Im­re és Csenki Sán­dor a püs­pök­la­dá­nyi ci­gány­te­le­pen gyűj­töt­tek. Víg Ru­dolf, a Ma­gyar Tu­do­má­nyos Aka­dé­mia nép­ze­ne­ku­ta­tó­ja­ként fel­ke­re­si a Csenki-test­vé­rek gyűj­té­si pont­ja­it. Az ő ne­vé­hez fű­ző­dik az el­ső ma­gyar­or­szá­gi ci­gány nép­ze­nei le­mez ös­­sze­ál­lí­tá­sa is. Nap­ja­ink­ban az MTA Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­zet mun­ka­tár­sa­ként Kovalcsik Ka­ta­lin vé­gez ki­ter­jedt gyűj­tő­mun­kát ci­gány kö­zös­sé­gek kö­ré­ben – el­ső­sor­ban be­ás és ma­gyar ci­gány kö­zös­sé­gek­ben. Ba­ri Kár­oly köl­tő fi­gyel­mét sem ke­rül­te el a ci­gány folk­lór, aki el­ső­sor­ban az oláh ci­gány kö­zös­sé­gek népze­né­jé­vel fog­lal­ko­zik. Er­dé­lyi és ma­gyar­or­szá­gi oláh­ci­gány da­lo­kat tar­tal­ma­zó gaz­dag gyűj­te­mé­nyét bol­ti for­ga­lom­ba nem ke­rült CD le­me­ze­ken örö­kí­tet­te meg.

A folklorizmus (2.)

Folklorizmuson a folk­ló­ron ala­pu­ló, an­nak fel­hasz­ná­lá­sá­val kom­po­nált, s azt az ide­o­ló­gia szint­jén kö­ve­tő ze­nei tö­rek­vé­se­ket ért­jük. Az ezt a mű­fajt ját­szó együt­te­sek ze­né­jü­ket több­nyi­re au­ten­ti­kus ci­gány ze­né­nek, vagy folk­lór­nak ne­ve­zik. A mű­faj elő­ször az öt­ve­nes évek­ben je­lent meg, az el­ső Ma­gyar­or­szá­gi Ci­gá­nyok Kul­tu­rá­lis Szö­vet­sé­ge mű­kö­dé­sé­nek ide­jén. Az együt­tes-ala­kí­tás nagy hul­lá­ma azon­ban a 70-es évek ele­jé­re, kö­ze­pé­re esik, ami­kor is mun­kás­szál­lás­okon ci­gány­klu­bok ke­re­té­ben a ci­gány fi­a­ta­lok ös­­sze­áll­tak, s ci­gány nyel­ven ad­ták elő az ott­hon­ról ho­zott dal- és tánc­kin­csü­ket. A leg­na­gyobb si­ke­re­ket az az­óta már vi­lág­hír­név­re szert tett Kalyi Jag együt­tes ér­te el. Rákospalotán ala­kult meg a he­lyi ci­gány­klub ne­vét vi­se­lő Rom Som együt­tes. Ha­ma­ro­san sor­ra ala­kul­tak a folk­lór-együt­te­sek. A pop mű­faj­ban ké­sőbb nép­sze­rű­vé vált Bódi Gusz­ti Nagyecsedi Fe­ke­te Sze­mek név­vel ala­pít együt­test, őket kö­ve­ti az Andro Drom, a Lindri, a Ternipe, a Ka­ni­zsa Csil­la­gai, a Romani Rota, a Szilvási Gypsy Folk Band, és so­kan má­sok. Az együt­te­sek tag­jai nem elé­ged­nek meg az ál­ta­luk is­mert nép­dal­ok elő­adá­sá­val, re­per­to­ár­ju­kat szin­te mind­egyi­kük a még fel­lel­he­tő nép­ze­ne gyűj­té­sé­vel bő­ví­ti, il­let­ve sa­ját, folk­lór­ele­mek­re épü­lő da­lo­kat kom­po­nál­nak.

Mind a folk­lór-, mind a szín­pa­di folk­lóregyüt­te­sek elő­adá­sai so­rán nagy hang­súlyt kap a tánc. A tánc, mint a leg­több nem­ze­ti kul­tú­rá­ban, erős etnikus ér­tel­me­zést kap, füg­get­le­nül at­tól, hogy ab­ban eset­leg a né­pi kul­tú­ra kö­zös, et­ni­kum­tól füg­get­len ele­mei kap­nak na­gyobb hang­súlyt, s csak er­re ra­kó­dik rá a nem­ze­ti ide­o­ló­gia ma­gya­rá­za­ta.

Pop­ze­nei irány­za­tok (3.)

E mű­faj­ban el­ső­ként Bódi Gusz­ti és A fe­ke­te sze­mek ne­vű au­ten­ti­kus együt­tes lé­pett a kö­zön­ség elé. A ci­gány folk­lórt öt­vöz­ték a pop­ze­ne ele­me­i­vel. Ha­ma­ro­san meg­ala­kult a Romantic együt­tes, és a Váradi Ro­ma Cafe is, akik egy tel­je­sen új, szö­ve­gé­ben és har­mó­nia­vi­lá­gá­ban ki­fe­je­zet­ten ci­gá­nyos pop­ze­nei mű­fajt hoz­tak lét­re. Egyé­ni si­ke­re­ket ért el Emílió, aki egy­ben el­is­mert jazz-ze­nész is. Hos­­szú ide­ig do­bolt Oláh Cumó Ár­pád ze­ne­ka­rá­ban. Da­la­i­ban elő­sze­re­tet­tel öt­vö­zi a jazz és a funky ze­nei ele­me­ket. Elő­adás­mód­ja a ci­gány folk­lór­ra is em­lé­kez­tet az úgy­ne­ve­zett száj­bő­gő be­té­tek­kel.

Az ame­ri­kai fe­ke­te rap-zene ha­tá­sá­ra ala­kult meg a múlt szá­zad ki­lenc­ve­nes éve­i­nek har­ma­dik har­ma­dá­ban, 1997-ben a Fe­ke­te Vo­nat ne­vű rap-együttes. Az együt­tes ér­de­kes­sé­ge, hogy a szö­ve­gek­ben a sa­ját, et­ni­kai jel­le­gű prob­lé­má­i­kat fo­gal­maz­ták meg ma­gyar és ci­gány nyel­ven, erő­sen me­rít­ve a ci­gány folk­lór ele­me­i­ből is. A há­rom­ta­gú együt­tes né­hány év múl­va szét­vált, ma már szó­ló kar­ri­er­jü­ket épí­tik. LL Ju­ni­or má­ra ked­velt sztár­ja a pop vi­lá­gá­nak.

Nagy le­he­tő­ség a fi­a­ta­lok szá­má­ra a két év­vel ez­előtt el­in­dí­tott te­le­ví­zi­ós mű­sor, a Megasztár. Szá­mos ci­gány fi­a­tal mu­tat­hat­ta be tu­dá­sát ki­sebb na­gyobb si­ker­rel, de hár­man el­ső, má­so­dik és har­ma­dik he­lye­zést ér­tek el. Gás­pár Lász­ló­nak, Oláh Ibo­lyá­nak és Mol­nár Fe­renc Caramelnek az­óta több CD-je je­lent meg, rend­kí­vül nép­sze­rű­ek az or­szág­ban. El­mond­hat­juk, hogy töb­bet tet­tek az elő­í­té­le­tek csök­ken­té­se ér­de­ké­ben, mint a cél­zot­tan er­re irá­nyu­ló prog­ra­mok, hi­szen a ver­se­nyek so­rán a kö­zön­ség (a nem ci­gány több­ség) jut­tat­ta őket do­bo­gós he­lyek­re.

II. A ci­gány­ze­ne (és a ci­gány ze­né­szek)

A ci­gány­ze­né­szek sze­re­pe Ma­gyar­or­szá­gon – ver­bun­kos, ma­gyar nó­ta (4.)

Ha­zánk­ban a ci­gány­ze­né­szek­nek a re­formkor­ban ju­tott elő­ször iga­zán meg­be­csült sze­rep, a bon­ta­ko­zó ma­gyar nem­ze­ti kul­tú­ra ko­rá­ban. A pa­rasz­ti ze­ne nem szol­gál­ta a ma­gyar (ne­me­si) nem­ze­ti ér­zés ki­fe­je­zé­sét: a du­dán, fu­ru­lyán elő­a­dott tánc­dal­la­mok nem vol­tak al­kal­ma­sak a for­má­ló­dó­ban lé­vő pol­gá­ri íz­lés ki­fe­je­zé­sé­re.
A ci­gá­nyok már ko­ráb­ban is mu­lat­tat­ták az urak mel­lett a pa­rasz­to­kat is, la­ko­dal­mak­ban, bá­lok al­kal­má­val, a fo­nó­ban, olyan hangsze­re­ket szó­lal­tat­va meg, ame­lye­ket a pa­rasz­tok nem­igen hasz­nál­tak (például vo­nó­so­kat).

Az el­ső, név sze­rint em­lí­tett prí­más a 18. szá­zad el­ső fe­lé­ben élő Bar­na Mi­hály volt,
aki­nek négy­ta­gú ze­ne­ka­rá­ról tu­dó­sí­ta­nak a fel­jegy­zé­sek. A ban­dá­ban
kont­ra­he­ge­dűs, hár­fás és egy bő­gős mu­zsi­kált raj­ta kí­vül, így áll­tak
a Csáky gró­fok ud­va­rá­nak szolgálatában. A Bar­na Mi­hály ze­ne­ka­rá­é­hoz ké­pest Czinka Pan­nát a ban­dá­já­ban hár­fa he­lyett cim­bal­mos kí­sér­te, a kont­ra,
és a bő­gő mel­lett. Ez­zel a fel­ál­lás­sal ná­la ta­lál­ko­zunk elő­ször.
A 18. szá­zad vé­gé­re or­szág­szer­te el­ter­jed­tek a ci­gány­ze­ne­kar­ok, lé­nye­gé­ben
olyan ös­­sze­ál­lí­tás­ban, aho­gyan azt Czinka Pan­ná­nál láttuk.

A kont­rás a prí­más dal­la­mát kí­sé­ri, a bő­gő bas­­szust ját­szik, a cim­ba­lom pe­dig kí­sé­rő ak­kord­hang­szer. Ala­kul­tak, s el­ter­jed­tek hét fős ban­dák is, ezek­ben a négy alap­hang­szer mel­lett kla­ri­nét, kis­bő­gő (csel­ló), brá­csa, il­let­ve terc­he­ge­dű szó­lalt meg, de vol­tak egé­szen nagy lét­szá­mú ze­ne­kar­ok is – ese­ten­ként akár hú­szan is játszhattak együtt.

A 18. szá­zad utol­só har­ma­dá­ban bon­ta­ko­zott ki az új hang­sze­res ze­nei stí­lus, a ver­bun­kos, amely­nek nép­sze­rű­sé­ge kö­rül­be­lül az 1830-as éve­kig tar­tott. Ezt az öt­ven-­hat­van évet a ma­gyar ze­ne­tör­té­net ver­bun­kos kor­szak­nak ne­ve­zi. A né­met ere­de­tű werbung (to­bor­zás), a ma­gyar­ban ver­bu­vá­lás­ként meg­ho­no­so­dott szó azo­kat a fér­fi­tán­co­kat je­lö­li, me­lye­ket ak­kor tán­col­tak, ami­kor a le­gé­nye­ket pró­bál­ták be­csá­bí­ta­ni a had­se­reg­be. A tánc­hoz a kí­sé­rő­ze­nét ci­gány­ze­né­szek ját­szot­ták.

A ver­bun­kos ze­né­ben a ma­gyar mel­lett szá­mos nép ze­né­jé­nek ele­mei fel­lel­he­tők, így pél­dá­ul kö­zel­-ke­le­ti, bal­ká­ni és szláv, il­let­ve bé­csi és olasz mo­tí­vu­mok is, ame­lye­ket a ci­gány­ze­né­szek öt­vöz­tek sa­ját já­ték­stí­lu­suk­kal, har­mó­nia­vi­lá­guk­kal. De nem­csak a ver­bun­kos ki­ala­ku­lá­sá­ra ha­tot­tak a fen­tebb em­lí­tett mo­tí­vu­mok, a ver­bun­kos ze­ne is ha­tott a nyu­gat-eu­ró­pai ze­né­re: Brahms, Bee­tho­ven, Haydn, Schu­bert, Liszt, Csaj­kovsz­kij és má­sok is több­ször for­dul­tak té­má­ért és ih­le­tért hoz­zá. A ver­bun­kos leg­je­le­sebb kép­vi­se­lő­je Bi­ha­ri Já­nos (1764–1828) volt, no­ha ver­bun­kost nemci­gány ze­ne­szer­zők is al­kot­tak, mint Cser­mák An­tal (1774–1822), Lavotta Já­nos (1764–1820) és Ró­zsa­völ­gyi Márk (1789–1848). Bi­ha­ri volt egyéb­ként a re­form­kor leg­hí­re­sebb, leg­di­va­to­sabb prí­má­sa.

Eb­ben a kor­szak­ban egy­re-más­ra ala­kul­tak a ci­gány­ze­ne­kar­ok, s a hí­res prí­má­sok mel­lett ze­ne­ka­ri ta­gok is hí­res­sé vál­hat­tak. A köz­tu­dat­ban a nem­ze­ti ze­ne kép­vi­se­lő­i­ként, a nem­ze­ti tu­dat hor­do­zó­i­ként és éb­ren tar­tó­i­ként tar­tot­ták őket szá­mon. A ci­gány­ban­dák az 1848–49-es szabadságharcban is részt vet­tek, mu­zsi­ká­juk­kal buz­dí­tot­ták a har­co­ló ka­to­ná­kat. De egyes el­kép­ze­lé­sek sze­rint már en­nél ko­ráb­ban, II. Rá­kó­czi Fe­renc mel­lett is ott ta­lál­juk a ci­gá­nyo­kat. A hí­res Rá­kó­czi­-in­du­ló dal­la­mát az öreg Czinkának, Czinka Pan­na nagy­ap­já­nak tu­laj­do­nít­ják.

A ci­gány­ze­ne­kar­ok el­ter­je­dé­sé­nek is kö­szön­he­tő, hogy a ma­gyar nyelv a 19. szá­zad vé­gé­re át­vet­te a ve­ze­tő sze­re­pet a né­met­tel szem­ben. Ek­kor­ra a ver­bun­kos he­lyét nép­sze­rű­ség­ben el­fog­lal­ta a ma­gyar nó­ta, ami ugyan­csak ma­gyar né­pi­es je­gye­ket hor­doz ma­gá­ban, de ci­gá­nyok nél­kül ez a mű­faj sem jö­he­tett vol­na lét­re. A két nép egy­más­ra ta­lá­lá­sá­ból szü­le­tett meg, ugyan­úgy, mint a fla­men­co Spa­nyol­or­szág­ban (An­da­lú­zi­á­ban). Ked­velt­sé­ge el­le­né­re még­is óri­á­si vi­tá­kat ka­vart, mely­nek egyik el­in­dí­tó­ja Bar­tók Bé­la volt. A ma­gyar nó­tát ad­dig ugyan­is ci­gány­ze­ne­ként tar­tot­ták nyil­ván, ame­lyet Bar­tók cá­folt meg elő­ször. „Ki­je­len­tem, hogy amit önök ci­gány­ze­né­nek ne­vez­nek, az nem ci­gány­ze­ne. Nem ci­gány­ze­ne, ha­nem ma­gyar ze­ne; újabb ma­gyar né­pi­es mű-ze­ne.”

A ci­gány ze­né­szek ál­tal elő­a­dott egyéb mű­faj­ok, kü­lö­nös te­kin­tet­tel a jazz-re (5.)

A ci­gány­ze­ne­kar­ok min­dig a kö­zön­ség igé­nye­i­nek meg­fe­le­lő­en ala­kí­tot­ták ki re­per­to­ár­ju­kat, ami­ből pon­to­san nyo­mon le­het kö­vet­ni az adott kor ze­nei di­vat­ját, íz­lés­vi­lá­gát. A ma­gyar nó­ták, csár­dá­sok mel­lett ope­ra- és ope­rett-rész­le­te­ket is elő­ad­tak. Az ope­rák­ból nyi­tá­nyo­kat, nép­sze­rű dal­be­té­te­ket, az ope­ret­tek­ből a slá­ge­re­ket, ezek mel­lett a ké­sőb­bi­ek fo­lya­mán klas­­szi­kus mű­ve­ket is, így Liszt és Brahms da­rab­ja­it. Amíg a kön­­nyű­ze­nei mű­faj nem ter­jedt el szé­les kör­ben, ad­dig ki­zá­ró­lag a ci­gány­ze­né­szek vol­tak azok, akik szó­ra­koz­ta­tó ze­né­vel fog­lal­koz­tak. A kön­­nyű mű­faj tér­hó­dí­tá­sa őket sem hagy­ta érin­tet­le­nül. Sok ze­nész ci­gány vagy át­tért ezek­nek a mű­faj­ok­nak az elő­adá­sá­ra, vagy ele­ve ezen a te­rü­le­ten szer­zett ma­gá­nak hír­ne­vet.

A ci­gány ze­né­szek töb­ben már az 1930-as évek­ben ki­rán­du­lást tet­tek a jazz vi­lá­gá­ban, s né­hány ze­ne­kar is ala­kult. Azon kí­vül, hogy az 1970-es évek­re az egy­ko­ri ci­gány­ze­né­szek le­szár­ma­zot­tai a ma­gyar jazz meg­ha­tá­ro­zó alak­jai let­tek, mint példáull Bá­csik Elek, Csányi Má­tyás, a Hor­váth-test­vé­rek, Ko­vács An­dor, Pege Ala­dár, Szakcsi Lakatos Bé­la, Ba­bos Gyu­la, a Peczek La­ka­tos-csa­lád tag­jai, és vi­lág­hír­név­re is szert tet­tek. Nem­kü­lön­ben a fi­a­ta­labb ge­ne­rá­ció tag­jai: Snétberger Fe­renc, Oláh Kál­mán, Tony La­ka­tos, Ba­lázs Elem­ér, Oláh Cumó Ár­pád, Szakcsi La­ka­tos Ró­bert, hogy csak né­há­nyu­kat em­lít­sünk. A ci­gány­ze­ne tár­sa­dal­mi meg­be­csült­sé­gé­nek csök­ke­né­sé­vel nő azon­ban a jazz be­csü­le­te.

Egy mon­dat ere­jé­ig meg kell em­lé­kez­nünk a rock­ze­né­ről is, hisz eb­ben a mű­faj­ban is van ki­vel di­cse­ked­nünk. A rockzenészek sze­rint min­den idők leg­na­gyobb (majdnem jazz) gi­tá­ro­sa volt a fi­a­ta­lon el­hunyt Radics Bé­la (1946–1982), aki az Atlantis együt­tes­ben kezd­te pá­lya­fu­tá­sát, de iga­zán hí­res­sé a Tűz­ke­rék és a Ta­u­rus ze­ne­kar­ok­ban lett. Má­ra gi­tár­já­té­ka már le­gen­dá­vá vált.

Klas­­szi­kus ze­ne (6.)

A kö­zön­ség meg­vál­to­zott ze­nei íz­lé­sé­nek kö­vet­kez­mé­nye­ként, mint fen­tebb is em­lí­tet­tük, a ze­nész ci­gá­nyok nem csak a könnyűzene és a jazz irá­nyá­ba moz­dul­tak el, ha­nem so­kan klas­­szi­kus ze­nei elő­adó­mű­vé­szek let­tek. Itt kell meg­em­lí­te­nünk Czifra Györ­gyöt, Ru­ha Ist­vánt, és Sí­vó Jó­zse­fet, akik mind­an­­nyi­an el­is­mert mű­vé­szei a vi­lág klas­­szi­kus ze­nei éle­té­nek. Szól­nunk kell még Pege Ala­dár­ról is, aki a jazz ze­nén kí­vül a klas­­szi­kus ze­né­ben is ma­ra­dan­dót al­ko­tott. Ma már a tra­di­ci­o­ná­lis ci­gány­ze­nész csa­lá­dok kö­zül igen so­kan klas­­szi­kus ze­nei pá­lyá­ra irá­nyít­ják gyer­me­ke­i­ket. El­mond­hat­juk, hogy ezek a fi­a­ta­lok is nagy si­ke­re­ket ér­nek el a vi­lág kü­lön­bö­ző szín­pa­da­in, pél­dá­ul ifj. Lendvai Csócsi Jó­zsef, ifj. Hor­váth Zol­tán, ifj. Hor­váth Bé­la, ifj. Nyá­ri Gyu­la, ifj. Sán­ta Fe­renc, ifj. Kecs­kés Sán­dor stb.

III. Ahol a két szál ös­­sze­ér

Vi­lág­ze­ne (7.)

Va­ló­já­ban a vi­lág­ze­né­ben, a World Musicban ér ös­­sze az ad­dig pár­hu­za­mo­san fu­tó két szá­lunk. Az 1980–90-es évek­ben újabb ze­nei mű­faj hó­dí­tott vi­lág­ze­ne né­ven. A vi­lág­ze­ne olyan ze­nei elegy, ami folk­lór ala­pok­ra épül, kü­lön­bö­ző ze­nei kul­tú­rák öt­vö­ze­te, amely­ben szin­te min­den ze­nei irány­zat meg­ta­lál­ha­tó. Ha­zai elő­adó­ink kö­zött jazz ze­né­sze­ink is meg­ta­lál­ha­tók, mint pél­dá­ul Ba­bos Gyu­la, Szakcsi La­ka­tos Bé­la, a folk­lór elő­adók kö­zül Miczura Mó­ni­ka, Ba­logh Kál­mán, de van ci­gány­prí­más is, mint Roby La­ka­tos, aki a ma­gyar nó­ta, a jazz, a bal­ká­ni ze­ne, és a la­tin-ame­ri­kai rit­mu­so­kat egyesíti vi­lág­ze­né­vé, ha­gyo­má­nyos ci­gány­ze­ne­ka­ri fel­ál­lás­ban elő­ad­va szá­ma­it. A 1990-es évek ele­jén je­lent meg a Deep Forest ne­vű fran­cia együt­tes CD-je, me­lyen a 70-es évek-ben Víg Ru­dolf ál­tal gyűj­tött ma­gyar­or­szá­gi ci­gány nép­dal­ok egyik elő­adó­ja, Huttyán ál­tal éne­kelt dalt dol­goz­tak fel, amely pil­la­na­tok alatt vi­lág­si­ker­ré vált.

(Eredeti megjelenés: ROM SOM, 2006)