A szomorú király

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás tengeren is túl élt egyszer egy szomorú király. Óriási bánata abból fakadt, hogy gyönyörű felesége életét vesztette, amikor világra hozta gyermeküket.

Akkor a király törvényt hozott, hogy soha többé nem szólhat zene és nem táncolhatnak az emberek. Mert bizony, aki ezt megszegi, az az életével fizet. Minden hangszert egy nagy kupacba gyűjtöttek és elégették. Így éltek csendben minden vidámság nélkül.

Telt-múlt az idő, és a csecsemőből fiatal férfi vált.

Egy nap, mikor vadászott az erdőben furcsa hang csapta meg a fülét. Gondolkodott, nem ismert olyan állatot, aminek ilyen hangja lenne. Fogta az íjat rántott egyet a lova kantárján, és útnak eredt. Sűrű bozótoson kellett a kardjával utat vágnia, míg egy nagy rét nem tárult a szeme elé.

Hát ilyet még soha nem látott. Gyönyörű lányok színes ruhában egy nagy tűz körül mozogtak, de nem úgy ám, ahogy járni szoktak. Lábuk alatt szinte porzott a föld, kecses, karcsú derekuk szemet gyönyörködtető volt. Férfiak ültek a tűz körül, és a kezükben lévő dolgokat ütötték, pengették. Úgy nézett ki, mintha a lányokat ezekkel kérlelnék, hogy minél gyorsabban és szebben mozogjanak.

Nem mert közelebb menni, félt ezektől az idegen emberektől.

Hazaérve elmondta az apjának, hogy olyat látott, amit még soha az életében. Nagy haragra gerjedt a király. Azonnal befogatott, és kérte a fiát, mutassa meg, hol látta ezt a szörnyűséget.

Koromsötétség telepedett az erdőre, amikor odaértek, csak annak a tábortűznek a fénye világított és a csillagok az égen.

Mikor a cigányok meglátták a királyt, mert hát ugye azok voltak, földre borulva könyörögtek az életükért. A király azt mondta, hogy megbocsát, egy feltétellel: ha virradatra elindulnak, és elhagyják az országát és soha többé nem térnek vissza.

Hálásak voltak a cigányok, és az Isten áldását kérték a királyra, és kérték, egyen velük a tűz körül. Mivel a király nagyon elfáradt és éhes is volt, így letelepedett közéjük.

És jaj, Devla, mi történt!

Egy leányka csörgővel a kezében a fiatal királyfi elött táncolni kezdett. Az megbabonázva nézte, és azonnal beleszeretett.

Azt mondta az apjának:

– Uram, királyom, jó apám, ha az életüket veszed, vedd az enyémet is!

A királynak is tetszett ám a rég hallott muzsika és a gyönyörű lány tánca. És hát magában gondolta, hogy a legjobb szakácsa sem tesz elé ilyen finom ételt, mint ezek a cigányok.

Virradatkor útnak eredtek, és zeneszóval, táncal kísérték vissza a királyt a palotába. Ahol csaptak hetedhét országra szóló lakodalmat, ami három nap és három éjszakán át tartott. Utána útnak indult a karaván, hiába kérlelték őket, hogy maradjanak még. De a cigány élet, az bíz ilyen, vándorolnak és boldogságot visznek.

A király aztán törvényt hozott: ahol mulatság lesz, míg világ a világ az nem múlhat el cigányzene nélkül.