Virág, bonbon és pillanatnyi figyelem
Idén tizennyolc éve, hogy az Európai Parlament elfogadta a tagállamokban élő roma nők helyzetéről szóló jelentést. Mi valósult meg a nagyratörő célkitűzések közül?
Attól függ, hogy hova rakta le őket a Jóisten
Két éve tart az orosz–ukrán háború. A konfliktus korunk egyik legjobban dokumentált összecsapása, sokféle szempontból elemezték már. A kisebbségek helyzetéről, különösen a romákról azonban kevés hír érkezik. Az interneten terjedő rövid videón kívül, amelyben roma férfiak elkötnek egy orosz tankot, csak kevés és félrevezető információ áll rendelkezésünkre. A menekültek helyzetéről, a számunkra elérhető szolgáltatásokról Ederics Lillával, az ukrajnai roma menekült gyerekeket támogató program koordinátorával beszélgettem.
– A háború kitörése az egész közösség életét alapvetően változtatta meg. A kisebbségek, a roma közösség életére talán még megrázóbban hatott a konfliktus. Tudsz erre konkrét példákat említeni?
– Igen. Egy háborús helyzetben menekülni, átlépni a határon egy nagyon kiszolgáltatott, de minimum bizonytalan pozíció. Meghatározó, hogy a menekültekről milyen az alapvető diskurzus, elfogadó-e a hozzáállása a befogadó országnak, illetve milyen elérhető szolgáltatások vannak számukra. A háború kitörése idején az Ukrajnából érkező menekülteket alapvetően nagyon szolidáris hangulat övezte egész Európában. Ez abban is megnyilvánult, hogy az Európai Bizottság az ukrajnai háború elől menekülőket érintő átmeneti védelemre tett javaslatot, és iránymutatást terjesztett elő a határforgalom-ellenőrzésre vonatkozóan, ami egy sokkal inkluzívabb szakpolitikát jelentett, jelentősen gyorsabb folyamatot és több szolgáltatást. Természetesen tapasztalhatóak különbségek abban, hogy az adott tagállam hogyan alkalmazza a direktívát, és hogy milyen szinten tudja összehangolni a saját releváns szakpolitikai intézkedéseivel. Mindezek mellett, ez a szabályozás nem érintette a hontalanok, illetve a kettős állampolgársággal rendelkező menekülteket. Az ő helyzetük kezelése tagállami hatáskörbe került. Itt kezdődtek a problémák, hiszen így pont a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok nem élvezik a direktíva nyújtotta védelmet. A menekült romák, főleg Magyarországon, a kárpátaljai régióból érkeztek, és a többségük dolgozott Magyarországon, így az egyszerűsített honosítás révén váltak kettős állampolgárrá. A rendszerbe így szinte bele volt kódolva, hogy őket hátrány és nehezebb ügyintézés várja a határoknál. Csehország például Magyarországra irányította a kettős állampolgár romákat, mondván, hogy magyar állampolgárok is.
– Mit reagáltak erre a magyar hatóságok?
– Magyarország eleve azt kommunikálta, hogy minden kettős állampolgárság rendelkező menekült megkapja azokat a jogokat és védelmet, amit az intézkedés nyújt, ha csak nem jutnak jobb szolgáltatásokhoz, mint magyar állampolgárok. Ez magyar kormány a hivatalos álláspontja. A gyakorlatban viszont más a tapasztalat, nagyon sok eset van, ahol ezek a sérülékeny csoportok diszkriminációval találkoznak. Záhonynál konkrétan az önkormányzat rendelte el, hogy a karitatív, illetve a hatóság által üzemeltetett sátrakat zárják le, amikor megtudták, hogy roma menekülő családok érkeznek a vonattal. Ezeknek a családoknak az elszállásolása mindig máshogy történt, vagy kevésbé oldódott meg. Természetesen könnyű volt azzal takarózni, hogy ezek a nagy lélekszámú családok együtt mozognak, együtt kell az őket kezelni, de ez számomra azt jelenti, hogy strukturálisan nem volt felkészült és megfelelő a rendszer arra, hogy hátrányos helyzetű vagy kiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat kezelni tudjon.
– Jelenleg milyen helyzetben vannak ezek a családok?
– A menekültekre, így a roma menekültekkel kapcsolatban nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre, és a kevés is torz, ezért inkább a tapasztalataimat tudom megosztani. Számos olyan menekültszállóról tudunk, amit – mint utólag kiderült – úgynevezett védelmi bizottságok tartanak fenn. Ezekbe nem tudunk bejutni még az ENSZ Menekültügyi Biztosság segítségével sem. Nyáron csináltunk egy kutatást, amelynek keretében roma családokkal szerettünk volna interjúzni. Kiderült, hogy Pest megyében több helyen is van ilyen szállás, de minden megkeresésünket elutasították. Ez azt jelenti, hogy sok olyan család van Magyarországon, akik ilyen menekültszállón élnek, és senki nem tud arról, hogy milyen helyzetben vannak, csak a védelmi bizottságok.
Elmondhatjuk azonban, hogy Magyarországon nagyon alulfinanszírozott ez a szakpolitika. Az állam kevés erőforrást fordított és fordít arra, hogy ezeket a szolgáltatásokat, intézményeket kiépítse. Egy augusztusi kormányrendelet szerint, csak azok a menekültek tartózkodhatnak ezeken a szállókon ingyen, akiknek bejelentett munkájuk van, vagy valamelyik sérülékeny csoportba tartoznak, vagy kiskorúak. Ez a romák esetében nagyon nehéz dolog, hiszen a férfiak szinte egytől egyik dolgoznak, de feketén. Nem veszik fel őket máshova. Ez sok esetben a családok széthullásához is vezethet. A szervezetek próbálnak különböző alternatív megoldásokat találni. Bejelentik például a nőket részmunkaidőbe, a férfiak pedig a gyermekek után maradhatnak.
Tapasztalataink szerint azok a menekültek tudtak jobb helyzetbe kerülni, akiknek eleve volt valami erőforrásuk, családi segítségük vagy kiépített kapcsolati hálójuk. Ők jórészt középosztálybeliek, és jóval könnyebben be tudtak illeszkedni és könnyebben tudtak munkát találni. A roma menekült családok jellemzően nem ilyen helyzetből jöttek. Kevés erőforrással és kevés kapcsolattal rendelkeznek.
– Ez befolyásolja a számukra elérhető szolgáltatásokat is? A munkátokról szóló kisfilmben az egyik legmegrázóbb rész, hogy adminisztrációs okok miatt a gyermekek már egy éve nem járnak iskolába. Mennyire jellemző ez?
– Sajnos sokszor tapasztaljuk, hogy a hatóságok alulinformáltsága és előítéletessége miatt a roma családok nem jutnak hozzá alapvető szolgáltatásokhoz, amihez mondjuk egy ukrán menekült vagy egy nem roma menekült igen. Az oktatási rendszerben tapasztaltuk, hogy sokszor kérnek olyan dokumentumokat, például NEAK-igazolványt, amiket nem kellene, vagy éppen egy civil szervezet közbenjárása kell ahhoz, hogy a területi illetékes iskola felvegye a gyereket, pedig kötelező lenne.
Az egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban is sok problémával találkozunk. Kettős állampolgárság esetén sokszor a TAJ-kártya hiánya megnehezíti a vizsgálatokhoz való hozzáférést. Ez azért nagyon súlyos probléma, mert a roma közösségben eleve vannak rossz tapasztalatok, bizalmatlanság az egészségügyi intézményekkel szemben. Még a háború első évében találkoztam egy roma nővel, aki babát várt. Kiderült, hogy ő sokáig visszajárt Ukrajnába, Kárpátaljára terhesgondozásra.
– Visszajárt egy háborús országba orvoshoz?
– Én sem értettem, hogy ez hogyan lehetséges, de az ő esetét utánkövettük, és kiderült, hogy itt is arról volt szó, hogy nem bízik a rendszerben, nem ismeri a rendszert, és hogy milyen szolgáltatásokra jogosult. Később civil segítők, akik kapcsolatban voltak vele segítettek neki eligazodni a magyar egészségügyi rendszerben.
Kevés segítséget kapnak az eligazodásban, annyira kevés az információ arról, hogy mire jogosultak ingyen, hogy inkább nem is veszik igénybe a szolgáltatásokat.
Az, hogy egy roma menekült család mennyire tud méltó életet élni Magyarországon, az attól függ, hogy hova rakta le őket a Jóisten. Attól függ, hogy milyen szereplők próbálnak nekik segítséget nyújtani, melyik vidéki térségben élnek, milyen az az önkormányzat, van-e segítő szervezet a közelben. Ezek inkább a háború első évére voltak jellemzőek, azóta sok minden beállt, és a rendszerben dolgozóknak is nagyobb a tapasztalata.
– Vannak olyan szolgáltatások, amik a háborús traumák feldolgozásában segíti őket? A projektetekben nagy hangsúllyal van jelen a gyermekek és családok táboroztatása, aminek ez az egyik fő fókusza.
– Vannak ilyen szolgáltatásokat nyújtó szereplők. A projektünk során látóterünkbe került aktorok közül vannak, akik nyújtanak ilyen jellegű támogatást. Ilyen a Szegeden működő Motiváció Műhely, vagy a Traumaközpont. Fontos az is, hogy a roma menekülteknek nyújtott szolgáltatások befogadó környezetben valósuljanak meg. Ilyenek voltak a nyári táborok is, amelyeket a partnereink valósítottak meg idén nyáron. Részt vettek benne ukrán menekültek, hátrányos helyzetű és roma gyerekek is. Ez az elején sokszor konfliktusos, de pár nap után a táborokban már barátságok szövődtek. Ez egy olyan tapasztalat a gyerekeknek, ami akár mélyen bevésődött sztereotípiákat is át tud dolgozni.
Nagyon fontos a szülői bevonás is, sok roma menekült gyerekkel jött a családja táborozni. Azt tapasztaltuk, hogy nekik is jól jött a pihenés, mert alapvetően arról szól, hogy próbálják megtalálni a helyüket ebben a bizonytalanságban.
Ne feledjük, hogy ezek a családok nem is nagyon nyaraltak életükbe ezelőtt. Fontos, hogy a szülőket bevonjuk ezekbe a programokba, és úgy tekintsünk ezekre a családokra, mint akik tudnak ágensek lenni a saját életükben, akik cselekvőképesek. Ne vonjuk kétségbe a szülői képességeiket, ez egy sokkal kiegyenlítettebb párbeszédet, partnerséget eredményezhet.
– A menekülteket érintő egyik legégetőbb kérdés a lakhatás. Mik a tapasztalataitok ezzel kapcsolatban?
– Legtöbbször tömegszállásokon helyezték el őket, amik igazából csak ideiglenesen lehetnének megfelelőek egy család számára, hosszútávon semmiképpen. Ennek ellenére ezek a családok még két év után is ilyen szállásokon élnek, ebben nincsen változás. Itt azért azt is hozzá kell tennem, hogy mi elsősorban olyan családokkal találkoztunk, akik ilyen szállásokon élnek, vagy olyan privát lakásokban, ahol van független civil szervezeteknek elérése. Ezeknek a minősége nagyon változó, nagyon ad hoc. Pilisszántón például egy kastélyban van a szálló, ahol nem rosszak a körülmények, de nincs semmi privát tere a családoknak, nehéz a közlekedés, és sok szolgáltatás nehezen érhető el. Van olyan szálló is, a debreceni Dorkász-szolgálat, ami egy jó gyakorlat, mert rengeteg minőségi támogatást nyújt, de egy kemping, ami az erdő szélén van, messze a várostól. Vannak olyan roma menekült családok is, akik a BMSZKI épületeiben, tehát hajléktalanoknak fenntartott szálláson laknak. Megemlíthetjük még Csermajor esetét, ami egy elrettentő példa. Nem tudom, hogy még most is úgy van-e, de ott például nagyon messze a várostól, egy bezárt, koszos és veszélyes iskolaépületben laknak családok borzasztó körülmények között. Ott a helyi Családsegítő Központ látta el ezt a feladatot. Ott például semmiféle érdemi ellátást nem kaptak a hideg élelmiszeren kívül. Egy napközis tanár foglalkozott az összes gyerekkel délelőttönként.
– A háború után ezek a családok szeretnének visszatérni?
– Ez nagyon nehéz megmondani, teljesen változó, amit mondanak. Sok menekültnek van háza, ingósága Kárpátalján, kiépített élete, amihez visszahúz a szíve, de van, aki még így is úgy látja, hogy például az oktatásban jobb lehetőséghez jutnak a gyerekek itt, mint Kárpátalján, ahol totális szegregáció jutott nekik osztályrészül.
Tonté Barbara
(A fotó a kárpátaljai menekült roma gyerekeknek szervezett táborban készült.)
Továbbiak
ARCHÍVUM
