Search
Close this search box.

Fakanalas Janás 2.

(részletek)

Janás úgy intézte, hogy előbb Léczfalvy úr kocsisával beszélhessen. Elsősorban arra volt kíváncsi, hogy csakugyan olyan jó ember-e a gazdája, mint amilyennek Gazsi bácsi sejti. Miska számos szép történetet beszélt el róla, meg a fiáról is, aki bár nagyon kártyás és mulatozó, könnyelmű ember, mégsem tudja elképzelni – mint mondta –, hogy betörne valahová és meggyilkolna bárkit is. Azt meg, hogy gazdája ennyire nem szereti a cigányokat, Miska azzal mentegette, tudja be annak Janás, hogy közelről még egy cigányt sem ismert. Ahonnan ők érkeztek ott mindenki gyűlöli a cigányokat emberemlékezet óta. Ha adtak is rá okot, az csak nagyon régen történhetett, mert a környékükön nem tűrnek meg egyetlen cigányt sem. Aztán töviről hegyire elmesélte, mi történt a fiatalúrral, már ahogyan ő tudta.

Janás csak ezután ült le beszélni az öreg Léczfalyval, aki nagyon nagy zavarban volt. Látszott, hogy kezdetben nem igen tudta, hogyan szóljon, miként viselkedjen ezzel a cigány emberrel. Gazsi bácsi segített neki, amíg magától rá nem csodálkozott: milyen választékosan beszél Janás. Amikor iratokat vett elő, s fel akarta olvasni – akkor lepődött meg másodszor. Janás ugyanis elkérte azokat, mondván, hogyha maga olvassa, gyorsabban megérti.

A rendőrségi, bírósági jegyzőkönyvekből, meg a kocsis és gazdája elbeszéléséből az derült ki, hogy a Léczfalvy-birtok szomszédságában levő kisvárosban egy éjszaka betörtek egy gazdag ékszerműves házába. Amikor bizonyára a zajra felébredt a ház ura, a betörő őt és a feleségét is agyonszúrta, majd összeszedte aranyait, gyémántjait és elszelelt velük. Mivel az ablak, amin behatoltak jó magasan volt, a rendőrök egy órán belül előállítottak minden gyanús járókelőt. Egy hórihorgas és egy alacsony növésű férfit, akit korábban sosem láttak arrafelé, de félórával rendőrök érkezése előtt, úgy kezdtek mulatozni a kocsmában, mintha ünnepelnének valamit. Elfogtak egy idősebb parasztot is, aki ásóval mászkált éjnek évadján. Letartóztattak egy szekerest is. Őt a vállára tekert kötél tette gyanússá. Bevittek az őrs udvarára egy egész cigánykaravánt is, mely az éj leple alatt akart átkelni az erdőn. Messze voltak ugyan a bűntett helyszínétől, csak hát cigányok voltak. Eleve gyanúsak. Minek jártak arra? És hát az ifjabbik Léczfalvyt is bevitték, akit létrával a hóna alatt fogtak el. Ő lett a leggyanúsabb. Egyrészt mert komoly kártyaadósságai voltak, amit addig az apjának sem mert elmondani – így hát kelhetett neki a kincs. Másrészt azt vallotta a létráról, hogy kedvese ablakához igyekezett, hogy szerelmet valljon. Ráadásul neki volt egyedül véres a ruhája, sebes a karja. Nagyon ügyetlen kifogásnak tűnt minden védekezése. Még a kedvesének a nevét sem tudta megmondani. Végül mindenkit elengedtek, csak őt nem. Az apja minden pénze ellenére az ügyvédek semmit sem tehettek, mert még olyan szemtanút is találtak, aki akkor éjjel az ékszerész háza környékén látta a létrájával kószálni. A bíróság meg bűnösnek találta, halálra ítélte. A király elutasította a kegyelmi kérvényét, s négy hét múlva felakasztják.

– Meséket hallottam, s mert el akartam hinni, elhittem, hogy igazak. Fakanalas Janásról szóltak, akiről azt mondták, „olyan okos, mint a Nap”. Eljöttem hát hozzá, hogy tegyen csodát, de csak egy cigányt találtam. Most annak könyörgök, ha Istent ismer, szánjon meg egy kétségbeesett apát, aki egyetlen gyermeke életéért küzd! – esett térdre Janás előtt. Alig bírták talpra állítani.

Miután sikerült valahogy megnyugtatni, Janás volt nagy zavarban. Azt mondta:

– Segítenék, de hogy tudok-e? A peres dolgokhoz én nem nagyon értek, kérdezzük meg előbb azokat, akik tudói az ilyen dolgoknak! Ha nem szégyell egy cigánnyal sétálni, jöjjön velem.

– A püspök úr nem szégyellt! – vetette közbe Gazsi bácsi.

Így aztán Léczfalvy, a kocsisa és Janás hármasban indult el a főutca túl végére. Közben is folytatták a beszélgetést. A felvégen igencsak csodálkoztak. Találgatták, ki lehet Janás mellett az a jól öltözött idegen, akire úgy vigyáz az a másik fiatalember. Végül megállapodtak abban, hogy az illető biztos valami miniszter, a társa meg a testőre. Elképedtek, hogy most már a miniszterek is ehhez a beás cigányhoz, az ő Janásukhoz járnak jótanácsért…

Náluk csak a két idegen csodálkozott nagyobbat, hisz egyszer csak a csendőrségnél voltak. Az őr látható tisztelettel nagyot szalutált a cigánynak, s amikor Janás közölte, hogy a parancsnokkal szeretne beszélni, s azonnal beengedte őket. Még várakozniuk se kellett, a parancsnok eléjük jött, s kedélyesen betessékelte őket.

– Gyere Janás, gyere!… Azaz – vette észre a kíséretét – fáradjanak be! Mi járatban?

Janás és az öregúr a parancsnoknak is elbeszélt mindent.

– Minden papír szabályos. Amit leírtak benne az is – állapította meg a parancsnok.

– Csak hát nem biztos, hogy azok a rendőrök is olyan okosan jártak ám el, mint a parancsnok úr szokott – hízelgett Janás. Arra kérem, kérdezzen meg a városi rendőrfőnöktől néhány dolgot. Egymásra állították-e azt a nagyon magas és a kis növésű embert, felérnek-e az ablakig? Megmérték-e a szekeres kötelét, hogy a ház tetejéről leér-e az ablakig, mert felülről is le lehetett esetleg ereszkedni? Megvizsgálták-e, hogy vajon nem találta-e valahol azt az ásót az a parasztember? Biztos-e, hogy a sajátja, még ha azt is állította?

– Mást ne kérdezzek? – mosolygott a parancsnok, aki sorra írta valamennyi kérdést.

– Hát lenne még… Kutattak-e a lány után, akihez állítólag indult ez a legény, vagy nem is törődtek vele, mert egy szavát sem hitték? Más nincs. És ha gyors válasz érkezik, a bajba jutott apja egy nagyobb összeggel támogatná valamelyik csendőrárvát, özvegyet. Ugye? – nézett jelentős tekintettel az apára.

– Hogyne, hogyne! – érkezett az azonnali helyeslés.

– Gazsi bácsinál lakik – közölte még Janás.

– Magam viszem a választ, de beletelik talán két-három hét is – mondta a parancsnok búcsúzóul.

Janás a csendőrparancsnoktól a bíró úr házáig kísérte a kétségbeesett apát, aki nem nagyon értette, hogy előbbre léptek-e az iménti beszélgetéssel. Megtapasztalta azonban, hogy ez a cigány ember mennyire lényegre törőn kérdezett, milyen választékosan fogalmazott, és mennyire gyorsan megtalálta az ügy azon pontjait, amelyek kétségeket ébreszthetnek. Figyelte a csendőrfőnököt is, és azt látta, hogy teljesen egyenrangúként beszélt Janással. Sőt amikor a kérdéseit hallotta, még mintha valami tisztelet is kiült volna az arcára. A bíró meg egyenesen magához ölelte Janást, miután kezet fogott vele, s betessékelte az úri szobába. Miskának is alaposan kikerekedtek a szemei a csodálkozástól, kinn akart maradni, de Janás azt mondta, hogy alighanem szükség lehet rá, úgyhogy ő is helyet foglalt. A bíróné valami süteményt hozott be, s látványos kedvességgel foglalkozott cigány vendégével. Valami Malvináról váltottak néhány szót, amiből kiderült, hogy minden rendben van az illető hölgy körül, s ennek mindketten örültek.

– Két apa jött most gondjaival a bíró úrhoz – tért rá Janás jövetelük okára. – Először talán ezeket olvassa el! – adta át az ifjabb Léczfalvy bírósági ítéletét.

A bíró, amikor meglátta, mi az, azonnal visszatolta.

– Bíróként egy másik bíró ítéletéről, egy másik bíróság munkájáról nem mondhatok véleményt. Ne haragudj, Janás, nekem azt nem szabad.

– Megértem – mondta némi szünet után, Janás. – Halálra ítélték a fiút, és néhány hét múlva felkötik, pedig lehet, hogy nem ő a bűnös. Már azt is tudjuk, hogy a király nem ad neki kegyelmet… Azt akarnám megtudni, igaz-e, hogy a halálra ítéltnek mindenképpen teljesíteni kell az utolsó kívánságát? Nekem például az lenne az utolsó, hogy hagyjanak tovább élni még vagy negyven évet. Ezt nyilván nem lehet, de mi a szabály?

– Valóban teljesíteni kell az utolsó kívánságot. Enne, inna valamit az illető, szeretne valakit maga mellett látni, elszívna még egy pipányi dohányt. Ilyesféléket. Olyat, ami az ítélet végrehajtásának elmaradását eredményezné, nem szabad teljesíteni. Arra már volt példa, hogy a kivégzés későbbre tétele volt a kívánság. Az illető meg akarta várni, amíg mindenórás felesége világra hozza gyermekét, hogy láthassa. Egy másik azt kérte, hogy még meglátogathassa kórházban haldokló édesanyját, hogy elbúcsúzhasson tőle. Úgy szól a szabály, hogy olyan ritka esetben, amikor az utolsó kívánság a kivégzés hosszabb idővel későbbre helyezésével teljesíthető csak, azt a kérvényt a királyhoz kell továbbítani, kizárólag ő engedélyezheti vagy utasíthatja el.

– A helyi emberek tehát semmiképp sem?

– Nem, Janás, nem! Arra nincs joguk.

Az öreg Léczfalvy nagyot sóhajtott, Miska meg hatalmas vigyorral csavarintott egyet a bajszán. Mindketten megértették, hogy ez a cigány máris talált valamit, amire a jól fizetett ügyvédek nem gondoltak. Amivel legalább egy kis időt nyerhetnek. Most már mindketten bizalommal tekintettek Janásra. Tényleg okos ember, annyi szent!

Janás és az öregúr ezután elmesélte a bírónak mindazt, amit tudott az ügyről.

– A leginkább ezzel az udvarlással nem tudok mit kezdeni – gondolkodott hangosan Janás. – Milyen lehet az a szerelem, ahol a szerelmesek közül csak az egyik áll ki a másik védelmében? A lányon gondolkodom, aki nem rohan kimenteni a kedvesét, hogy a fiú hozzá igyekezett, vagy nála járt azon az éjen. Mert, hogy aki létrával megy betörni, annak első dolga a bűntett után eldobni a létrát, abban teljesen bizonyos vagyok.

– Csak egyszer tudtam beszélni vele – vágott közbe Léczfalvy. – Rimánkodtam neki, hogy árulja el, ki az a lány, hogy a lelkére beszéljek: jöjjön el, és igazolja azt, amit a fiam vallott. Nem árulta el, csak legyintett. Most már mindegy, mondta.

– Olyan lány lehet, aki szívtelen, vagy olyan, aki nem is értesült a fiatalúr letartóztatásáról. Lehet, hogy időközben elutazott… Így, hogy ezt a „most már mindegyet” is hallottam, azt sejtem, hogy olyasvalaki lehetett, akiben annyira csalódott (talán nemet mondott neki), hogy inkább a halált választja, vagy nem akarja fölöslegesen bajba sodorni. De lehetett olyan nő is, akit azért nem mutatott be addig az apjának, mert tudta, úgyse adná kapcsolatukra az áldását… Aztán itt ez másik furcsaság: a létra. Miért nem az ajtón akart bemenni a házba? Erre csak egy magyarázatom van. A ház lakói előtt is titkolóznia kellett. Ők sem érthettek egyet a lány választásával.

Janás ekkor nagyon furcsán viselkedett. Egy pillanatra elmosolyodott, s a következő mondatait ugyan az erősen gondolkodó apához címezte, közben azonban – előbb szúrós szemmel, később bátorítólag – mindvégig Miska tekintetét figyelte.

– Meg ne sértődjön az úr, de engem ez az egész egy cigány szerelmes szokásra emlékeztet. Amikor a szülők nem adják a lányt, a szerelmese elszökteti hazulról, aztán rövid idő múlva a kárvallott szülők – mit is tehetnének mást – örömmel kiegyeznek a szöktetővel. Felesége lehet az ellopott menyecske. Olvastam az iratokban, azon az éjen egy cigánykaraván is előállítottak. Sok ezek közül időről időre ugyanazt az utat. Akit egyszer valami miatt ott hagynak valahol, legközelebbi jöttükkor újra magukkal viszik. Ez lehetne magyarázat, hogy miért nem tudott a lány közbelépni. Hallottam – és láttam is néhány jelből – hogy azon a környéken mennyire gyűlölik a cigányokat. Idáig az úr is irtózott a mifajtánktól. Csak most kezd omladozni az a hite, hogy minden cigány buta és gonosztevő. Ha cigány lett volna az a lány, a fiú biztos félt volna elárulni az apjának… A lány férfirokonai nem egy esetben azért hagyják, hogy az illető ellopja a lányt, mert tudják, nem lenne pénze az elvárt esküvőre, hozományra. A szöktetés utáni egyezkedés során azonban le lehet mondani sok mindenről, csak annyit kell költeni, amennyi telik. Akkor azonban, ha nem tetszik egy férjjelölt, erőszakkal is meg kell gátolniuk a szöktetést. Ha egy nem-cigány próbálkozna feleséglopással, szörnyű verekedés is kerekedhet. Persze ez csak egy lehetőség, de magyarázatot adna arra is, hogy mitől volt a fiatalúr véres, összevert… Meg a létrára is. Ha elsőre nem sikerült, megpróbálta volna másodszor is. Másképpen is. Nagyon elszánt lehetett.

Ahogy haladt Janás a beszédben, Miska úgy lett egyre sápadtabb. Még a szemét is lehunyta. Azt hitte, azon keresztül hatolnak a tudatáig.

– Csak egy szép, kedves és nagyon szerelmes lányért tesz ilyet az ember – folytatta Janás. – Ugye, nagyon szép volt az a cigánylány? – simogatta szemeivel Miskát, amire az némán, de határozottan bólogatni kezdett.

Továbbiak

ARCHÍVUM

Üzenet a szerkesztőségnek