Hol vagy, Cigánykrisztus?
Egy emlékezetvesztésre kondicionált, ennek nyomán egyre sekélyesedő kor kitüntetett pillanatai, amikor valamiért széthúzódik a félmúlt függönye, s az ember olyan alkotókra, életművekre talál, akik és amelyek távol vannak a perc uralta közfigyelemtől. Izgalmas és szomorú momentum ez egyszerre; izgalmas, ahogyan mindig az értékre lelni, és szomorú szembesülni vele, hogy mit engedünk át tétlenül a felejtésnek. Holdosi József pályája akkor kezdődött, amikor az irodalomnak – és tágabban a művelődésnek – a mainál sokkal fontosabb társadalmi szerepe és presztízse volt. 1951-ben született a Vas megyei Vépen, a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója volt, majd elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom szakát. Író volt és tanár, első regényére (Kányák, 1979) megkapta a Művészeti Alap elsőkötetesek díját, 1981 és 1991 között tanított Szombathelyen a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Könyvei a magyarországi cigány és az egyetemes magyar irodalom egyedi és fontos alkotásai.
„– Hozzál nekem a városból olyan könyvet, ami minden gyereknek szól.
Jenő meghökkent:
– Az olvasókönyvet is minden gyereknek készítették.
– Nem – rázta meg komoly kis fejét –, ebből a könyvből hiába olvasok fel szépen a tanító bácsinak, csak azt mondja: »Margit, Margit, de kár, hogy cigány vagy.« Olyat hozz, amiből, ha felolvasok, nem mondja a tanító bácsi, de kár, hogy cigány vagyok.”
Margit, a „tömött hajú”, kedves kis cigánylány a maga alig nyolc évével nem sejti még, hogy bármilyen szépen olvas, nincs a világnak olyan könyve, nincs olyan tanítója akitől ne azt hallaná: „de kár, hogy cigány vagy, lehetne belőled valami”. Holdosi József Kányák című regényének szereplői íratlan törvény elől menekülnek, amit Jenő nem akar elmondani bizakodó gyermekének: a származás, a kötelékek, a család, az ősök tettei, áldásai és átkai meghatározzák az embert és sorsát, kijelölik korlátait, amit bármennyire igyekezzék, át nem léphet soha.
A Kánya család története Séta Fáni átkával kezdődik. Fáni menthetetlenül szerelmes volt a délceg, muzsikus cigánylegénybe Kánya Jenőbe, akinek egy parasztlányhoz, Gyura Rozihoz húzott a szíve. A fiatalok ország-világ ellenére egybekeltek, minekután Rozi a Cigánydombra költözött. Fáni nem bírta látni volt szeretője boldogságát, és eszeveszett sóvárgásában azután, ami nem lehet az övé, valamennyi Kányát megátkozta. „Az utolsó leágazottatok, az unokáitok, ükunokáitok is örökké szerencsétlenek lesznek, bármibe fognak, nem sikerül, megátkozzátok azt a percet is, amikor apátok elvette a parasztlányt. Az ő átka miatt vannak a koronás kígyók a szelencebokraitokban, valahányszor egy Kánya meghal, egy kígyó is, mindaddig, amíg egy Kánya is van a földön.”
Rozinak és Jenőnek négy gyermeke születik. Matild, Péter, Ernő, és Jenő.
Matild, a falu egyik csendőrének, Gézának a szeretője, ami fölött csak-csak szemet hunynak a cigányok, de amikor a rend emberei az öreg Bábit merő szórakozásból felgyújtják, mert engedély nélkül koldult, bosszút állnak a lányon. Matildnak nincs tovább maradása a Cigánydombon, meg sem áll a Budapestig, ahol rátalál a szerelem, az egyenlőség eszméje, az őszirózsás forradalom és a boldogság. De Fáni átka a messzi nagyvárosban is utoléri: elveszíti férjét és kisfiát. Amikor megtörten visszatér a szülői házba, az öreg Kánya, aki életének utolsó éveit Isten tudja miféle megszállottság okán a kút őrzésével töltötte, és két fivére már nincsenek az élők világában.
Péter, a legidősebb fiú öt éves koráig egy mukkor se szólt, ezért a közösség a néma jelzőt ragasztotta rá. A fiú egy nap színes krétát talált a palánk mellett, amivel lerajzolta a „mamát”, a „papát”, az erdőt, majd egyenként kimondta nevüket. Néma Péter olyan szépen festett, hogy a gróf úr hamar pártfogásába vette, majd munkát is adott neki: a családi portrék után a Szűzanyát kellett megfestenie a kápolna falára a pufók kisdeddel és a „hús nélküli”, „vér nélküli” apostolokkal, akiknek olyan sápadt, fehér volt a bőrük, mint szeretőjének, a gróf lányának, Anasztázia kisasszonynak a mellei. Ekkor már gyötörte a láz, aminek okát egyedül az öreg Nyányinak árulta el: szeretné megfesteni a Cigányok Krisztusát, hogy kimondhassa végre a nevét.
„– Ó, csak téged festhetnélek oda középre, Cigánykrisztusom, erős, drága Megváltóm, s köréd a népedet, a torzpofákat, a csalókat, a kiskurvákat, könyörgő önmagamat, az oldalfalakra apostolaidat, lázas szemeket rajzolnék nekik, izmos karokat, határozott léptű lábakat, ruhátlan, szép testükön a barna fényt, terhes asszonyainkat, akik rád várnak, hogy segítsd világra gyereküket, a durva ölelésnek odadobott lányainkat, kiknek parancsszóra nyílik drága viráguk, korán érő gyerekeket, és sikongjanak a boldogságtól, mert láthatják életre szentelt tested, s te magyarázod nekik, mi a szerelem, szeretkezés, a gyönyör, s ha eljön a férfikor, értsék, mit értenie kell a férfinak.”
Megszállott akarása nem volt hiábabaló. Végül elkészült, amire vágyott, de abban a percben, amikor a Cigánykrisztus arcában a maga arcára ismert, a létra megingott alatta és „zuhant át téren és időn”, életen át a halál felé.
A harmadik testvérhez, Ernőhöz nagy reményeket fűzött az apja, de csalódnia kellett, mert a fiú tehetséges hegedűs volt ugyan, de nem szerette a mulatós nótákat, ezért a fejébe vette, hogy elindul a nagyvilágba, és megkeresi a cigányok ősi muzsikáját. Rozi nagysokára kapta vissza a fiát, de öröme nemigen telt benne, mert a férfi elméje visszafordíthatatlanul megbomlott.
Ernővel együtt halálos kórság is érkezett a Cigánydombra, ami akkor szabadul el, amikor a legkisebb fiú Jenő, Tündérvölgyet odahagyva lovasszekerével és oláhcigány asszonyával az oldalán hazatért. Gyura Rozi, a cigánnyá lett parasztasszony, nem engedte be menyét a házába, mert attól félt, hogy ezután nemcsak cigánynak, hanem egyenesen oláhcigánynak hívják majd a romungrók és a parasztok is. A család birtokba vette Jenő egykori szeretőjének üresen álló portáját, majd kis idő elteltével téglaházat építtettek maguknak. Nyányi unokája Romel, egyik nap felajánlotta Jenőnek nagyanyja elrejtett kincsét. A két barát elhatározza, hogy a kincsért kapott pénzből a Cigánydomb valamennyi családjának is építenek egy-egy téglaházakat. Jenő hamar elfelejti ígéretét, és Romel figyelmeztető szavait semmibe véve, az építkezés helyett a kincsért kapott pénzből fékevesztett mulatozásba kezd, vendégül látva az egész Dombot. A dínom-dánom után tengernyi kosz és mocsok és szemét maradt hátra. Nők, gyerekek, fiatalok, öregek sorra betegedtek, testüket szempillantás alatt ellepte a fekély. Pár nap múlva megérkeztek a vastagpáncélú bogarak is, hogy csapatokba verődve lebontsák a viskók tetejét, és lerágják az emberek csontjáról a beteg húst. Sokan meghaltak a Cigánydombon, többek között Kánya Ernő is. A téglaházat, mint a halálos kórság okozóját, lebontották a cigányok. Rozi a baj közepette megenyhül, nem ellenkezik tovább, így Jenőék beköltöznek a régi, családi házba. Rövid időre beköszönt Kányáékhoz a békesség, a nyugalom. Annak ellenére, hogy Jenő „rázózott” „hajtotta a nőket”, volt munka, étel az asztalon, és az okos kis Margit iskolába járt. Séta Fanni átka azonban újra közbeszólt…
Holdosi József huszonötévesen írta és fejezte be Kányák című regényét melyben önmaga és családja sorsát vetette papírra. „Hiába menekültem, futottam el, önmagukat követelték bennem, s én odaadtam magamat nekik, a Kányáknak” – mondta az író első regényének keletkezéséről, megírási körülményeiről és okairól. Ezt az „odaadást” azonnal megérzi az olvasó, a sorok szinte repítenek, és kendőzetlen őszinteséggel, nyersen mutatják meg az életet a Cigánydombon. Az 1979-ben megjelent regényt „költői erejű prózaként”, „eposzi áradású családregényként” szokták emlegetni, mert „gazdag meseszövetében a realizmus vegyül irracionális elemekkel”. Sűrű világ, melyben egyszerre járnak, és perlekednek élők és holtak, egyszerre történnek mesék és forradalmak, egyszerre elevenednek meg a cigányság ősi mítoszai, hiedelmei és a valóság közönye, könyörtelensége. A mindig reménykedő, jókedvű Mózes, aki egy nap alatt egy egész háznyi pénzt keresett, Tácsi, aki a felesége halála után nem tudott több dallamot elővarázsolni a hegedűjéből, Romel, akinek már gyerekkorában nyomába szegődött a halál, olajos bőrű, idegen szagú asszonyok és lányok, vágyaikat megszállottan kergető férfiak, Séta Fáni szelleme, aki kedélyesen diskurál Rozival, a négyszáz éves cigányasszony, aki szekerén őrzi a Vízfejű Babát, a cigányokat ócsároló mocskos szájú öreg Csóma – szédületes forgatag mindössze kétszázhatvan oldalon.
Mi lehet az titkos összetevő, ami ennyire összesűríti, és varázslattal tölti meg ezt a világot?
„– Fiam, higgy nekem, ha lenne Cigánykrisztus, már eljött volna. Miért nem jött eddig? Sokat láttam, átéltem vándorlás közben. Megfagytak lovaink, magunk álltunk a szekérrúd mellé, ránk támadtak a gádzsók, nem maradt életben egy férfi sem. Gyerekeink halva születtek, évekig nem sírt anya kezében kicsi, hol volt akkor a te Cigánykrisztusod? Gyökereket ástunk elő, ropogós hátú bogarakat, kéthetes dögöket, s fuldokoltunk a gyönyörűségtől, hogy ehettünk. Asszonyaink férfiak nélkül egymást ölelték, néma volt a világ, hol volt akkor a te Cigánykrisztusod? Nem akarlak bántani, fiam, hidd el, nincs megváltás. Hurcoljuk a sorsunkat, mint ezt a szörnyeteget, örökké várunk, hogy jön szebb, jobb, elmúlik belőlünk a bűn, s közben jönnek az újabbak, s ők ugyanazt teszik, mint mi.”
Nyányi négyszáz évnyi keserű tapasztalata azt mutatja, hogy a cigányok számára a jövő nem tartogat semmiféle többletet, semmiféle jobbat és szebbet. Vágyaik, reményeik Séta Fáni átka nélkül is örökkön semmivé lesznek, mert nincs a népnek megváltója, aki a szeszélyes végzetnek parancsolni tudna, aki útjukat vigyázná, igazgatná és levenné vállukról a bűn terhét, kiigazítva annak következményeit. Nem kémlelik hát, és nem tervezik a jövőt. A múlt az, amit figyelnek, ami lezáratlanul az összes meséjével, átkával, és szereplőjével ott él a mindennapokban. Ettől olyan reménytelen, szép és szomorú, nyers és időtlen a Cigánydomb világa, és a benne tébláboló valamennyi szereplő.
A Kánya család története Margittal ér véget, aki a Kányák sírjánál szembenéz az átokkal, és nem menekül tovább sorsa elől.
„– Józsi, hallasz? – kezdte. – Józsi, én vagyok csak egyedül a Margit. Szerelmetes szép uram, nem akarok nélküled élni.
A szél és a hideg odapréselte a sír mellé, a fagy a lábujjain kezdett munkálkodni:
– Jó ez fagy, a te szeretőd leszek, hogy vele maradhassak, csak siess!
Beesteledett.
– Margit! Lányom! – kiabált neki Jenő, aki kézen fogva hozta a két gyereket. – Lányom, itt az este, megfagysz, mit keresel a halottak között?
– Halott vagyok én magam is, apám, itt a helyem, hagyjatok!
Jenő meglökte a két gyereket:
– Menjetek oda hozzá!
A bokájánál járt a fagy: »Gyorsabban, gyorsabban, siess!« – biztatta.
– Anyu, gyere haza! – sírt a két gyerek. – Édes anyu, ne hagyj el minket, mi lesz velünk? Éhesek vagyunk, ki ad nekünk enni? Ki mesél nekünk? Kihez bújunk, éjszaka? Anyu, hallasz minket?
A fagy kiszaladt a bokájából: »Éhesek vagyunk« – hallotta.
A kerítés végénél a néma Péter sírja, mellette az öreg kútőrző Kánya, a harmadik az ősi zenét kereső Ernő, aztán a katonaszökevény, színdarabot író Ernő, a víziókat látó Matild, Kápolnás Rozi, végül a Kányává átváltozott Józsi.
Mennyi, mennyi drága halott!
Fázott, hallotta, hogy a gyerekek is dideregnek. Magához ölelte őket, s elindult velük ki a temetőből.
– Értük vállalom csak – fordította vissza egy pillanatra a fejét a Kányák felé.
Családom, életem!”
S mintha Séta Fáni átka annyi év után Holdosit is utolérte volna. A regény megjelenését követően nagyapja és annak második felesége beperelték, amiért kiteregette a család életét. A pert másodfokon megnyerte az író, de a könyvek nagyobbik részét ennek ellenére is bezúzták.
Későbbi műveiben (Glóriás. Dac – kisregények, 1982), (Cigánymózes – kisregények, 1987), (A bandita és a halál – elbeszélések, 1993) is végighúzódik a megvált(hat)atlanság, a sorssal birkózás problematikája, szereplői többre vágyó, többet akaró emberek, akik végül elbuknak vagy túlontúl sokat kénytelenek feláldozni.
Holdosi József emlékét ma tábla őrzi szülőhelyén és a szombathelyi gimnáziumban, ahol tanított. Irodalmi hagyatéka viszont sajnos szinte teljesen feledésbe merült.
Haluska Ibolya
