Lakatos Menyhért 80. születésnapjára
A paramicsák ivadékai vagyunk
Mi, akik most is érezzük
A hol volt, hol nem volt kenyér ízét,
S akik őrző angyalai vagyunk
Az öreg fazék titkának,
Amit sokszor a megaláztatások levével
Töltött meg a sors.
Mi vagyunk azok,
Akik a hosszú éjszakák ölében
Babusgattuk álmainkat
Reggelig tartó áhítatban,
Mint a szentek,
Akik üdvösségükben
Elkárhozódtak.
Az az érdekes a Balázs János-i művészetben, hogy ha őt az ember nem is túl nagy figyelemmel, csak egyszerűen ránéz, el tud úgy varázsolni és magához tud úgy láncolni, a szimbólum erőteljes hangulati és színbéli hatásával, hogy közvetlen utána nem kerülhettük azt ki, hogy ne legyen egy gondolati folyamat, aminek mentén ezt fölfejti a kép üzenetét vagy legalábbis annak a részleteit.
Osztojkán Béla költőként indult egy olyan korban, amikor ez még számottevő értékkel bírt és a kiemelkedés, a megbecsülés ígéretét hordozta. Első könyve, a Halak a fekete citerában címmel 1981-ben, a második, Hóesés hűségben 1983-ban jelent meg. A cigány és a magyar hagyományokat, legendákat és mítoszokat egyként befogó versek sajátos hangú, öntörvényű alkotót mutattak.
Jövőre lesz ötven éve, hogy megjelent Lakatos Menyhért Füstös képek című regénye, amely mérföldkő a magyarországi roma közösségekről szóló szépirodalmi művek között.
