Kórházról

amelyben szomorú és virág

Szomorú kórház üresen kongott, mint cipőtalpra allergiás folyosó. Ez a kórház mindannyiszor tüsszentett, mint cipőtalppal találkozott folyosó, ahányszor kimondta előtte a repedt derekú tabletta, hogy egészség. Ebben a kórházban nővérkék és doktorok kártyáztak, mint a sört, itták a szódát, nem volt semmi dolguk, nem volt betegük. Szomorú kórház szégyenkezett, nem szereti őt a beteg. Szomorú kórház szégyenkezett, nem ringathat asztmást, mint újszülöttet.

Karácsony környékén megkérdezték tőle, mit hozzon a Jézuska, és Szomorú kórház azt válaszolta karácsonykor mindig:

– Valami életveszélyeset.

Sajnálkozott a sok nővérke, sajnálkozott a sok doktor Szomorú kórház felett.

Egyszer aztán Szomorú kórház fülébe súgták, kertben sétál Halál. Érdeklődjön, nincs-e nála egy-egy beteg.

– Hogy beteg? Nálam? Nézzük csak! Beteg az nincs nálam, annál több lélek a zsebemben. Érdekel? – kérdezte Szomorú kórháztól Halál.

– Lélek nem feküdhet belém, nem férne el.

– Nem férne el? – csodálkozott Halál. – Beteg pedig nincs nálam, fájna tőle a hátam.

Megsajnálta őt kertben élő Tiszta szívű virág. Sírt. Arra gondolt, majd ő megbetegszik, arra gondolt, majd ő kórház-felvidámít. Árnyékos délután gyógyszerszagú lépcsőn felkeringett. Lépésenként fogyott belőle az egészség, mint remény, lépcsőnként hullott belőle az egészség, mint szirom. Mire az egyik üres kórteremig ért, minden szirma kihullt, minden ereje megfogyatkozott, egyik fonnyadt levelére támaszkodott, el ne essen, el ne ájuljon. Láttál-e Tiszta szívű lépcsőre-hanyatlást, virágájulást, ha láttál, tudhatod, milyen fájdalmas egy látvány. Tiszta szívű virág átlépte a határt, honnét a visszatérés nehéz, mindenesetre nem könnyű.

Kertben sétáló Halál fülébe eljutott a hír: Kórház nincs egyedül, eljutott a hír: a szódázó nővérkék és doktorok előtt súlyos feladat feszül, mint két magas part közt kifeszített kötél: Gyógyulás merjen menni át rajta. Betegség és Egészség közt nyújtózó kötélen nem ment át Tiszta szívű virág, törékeny, kopasz testét szorongás megtalálta, törékeny, kopasz testén betegség otthonra talált.

Ölbetett kézzel ült a kertben Halál. Hét kórterem megsúgta: Vár.

– Engem vár Halál a kertben? – kérdezte halkan Tiszta szívű virág, és mosolygott.

– Dehogy! – vigasztalta Kórteremajtó.

– Megpihent Halál.

– Megpihent a kertben?

– Megpihent. Ez a Halál kertje, nem?

Megkopott a fény: nővérkék szörpillatú lábujján a festék.

– Csokor szirom, neked hoztam – mondta nyárfák barátja, Vödör gyomnövény.

Tiszta szívű virág fején ragyogott a csokor szirom.

Kórház boldog volt: van benne egy szép betegség, és nincs egy betegnél szebb.

– Nézd! – mutogatta, milyen szép és szebb, nézd meg! – mutogatta, amikor meglátta kertben várakozó Halált.

– Szép, nem?

– A szépnél is szebb! – dicsérte Halál. – Mikor vihetem?

– Mikor viheted?

Halálon türelmetlenségig csúszott a napszemüveg.

– Nem azért van itt?

– Hogy elvidd? – rémüldözött Kórház.

Halál nem szólt semmit.

Kórház Tiszta szívű virágra vetett egy pillantást. Megsajnálta. Sírt. Napfényes délután gyógyszerszagú lépcsőn felkeringett. Betegség és Egészség közt nyújtózó kötélen átsétált Tiszta szívű virág, törékeny, kopasz testét Gyógyulás megtalálta, törékeny, kopasz testén Gyógyulás otthonra talált. Szétszórt szirma összesig megkerült, szétszórt szirom összesig Tiszta szívű virág fején újranőtt.

– Megpihent Halál? – kérdezte Tiszta szívű virág.

– Elment – válaszolta Kórház. – Ez nem a Halál kertje – mondta.

– Nem a Halál kertje? – kérdezte halkan Tiszta szívű virág, és mosolygott.

Ebben a kórházban nővérkék, doktorok, Tiszta szívű virág és Kórház kártyázott, mint a sört, itta a szódát, nem volt semmi dolguk, nem volt semmi betegük.

Boldogan éltek, mint Egészség.