Platánok júliusban

Addig ráz Isten,
Amíg csontodig nem csupaszodsz.
                 Addig ráz Isten,
Amíg hozzá föl nem cseperedsz.

Hámlasz, mint a platánok júliusban,
Argentína repül meg a Tűzföld,
Ugrik a tervből a Tao meg a Zen,
Kioltod a képernyőt, kihúzod mind
A bilinccsel fölérő drótokat,
Mindent kihajítasz, ami volnál és ami vagy,
Kivéve a homlokodon kopogó
Harkályt, élő metronómodat.
Vetkőzöl kalandvágyat és pimasz kis taktikát,
Bankszámlát, címet, telefonszámot,
S passzolod a formatartó XIX. századot.
Álmodod naponta kéjes tetszhalálod,
Paradicsomból való kibukásod.
Halkul fülemben tényszerű tenorod.

                Addig ráz Isten,
Amíg csontodig nem csupaszodsz.
                Addig ráz Isten,
Amíg hozzá föl nem cseperedsz.
Elsüllyeszted a cirkálót, aki voltál.
Az az átok rajtad, hogy nincs átok:
Lepattannak rólad a bókok,
A súlyos függést okozó pénzek,
A tévhitek is, végül a pillantások.
Magzatnyira zsugorodva
Alszol majd nemsokára téli álmot.
Vedled a gyávaságod mint fölösleget,
És bőröddel együtt minden hagyományt:
Apadva közelíted lényeged.

                Addig ráz Isten,
Amíg csontodig nem csupaszodsz.
                Addig ráz Isten,
Amíg hozzá föl nem cseperedsz.