Rom san, romungro san, kon som me, kon san tu?

Ki a cigány? Mi a cigány? Vagy inkább roma? Tények és tévhitek – fogalomtisztázás

A 20. század második felében az etnikai, nemzetiségi listázásokat a törvények expressis verbis tiltották, tiltják. Például a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 11. § (1) bekezdése kijelenti: „Valamely nemzetiséghez való tartozás kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga.” Így jogi értelemben a mai Magyarországon az a cigány/roma, aki annak vallja magát.

A sajátos történelmi okoknál fogva (vö. Dubcsik 2009) a cigányok első hulláma megközelítőleg a 15. században érkezik a történelmi Magyarország területére, egy másik jelentős csoport csak mintegy három évszázaddal később, a 18. században, a harmadik nagyobb hullám megérkezését pedig a 19. század közepére datálják a történészek. A betelepülések között eltelt sok évszázadnyi különbség ellenére a három csoportra – leginkább a vándorló életforma, mint etnicitáson belüli azonos vonás miatt – egységesen a cigány megnevezést alkalmazta a 19. század minden egyes ezzel foglalkozó tudományága (Fábiánné-Balogh 2012: 25-29). A hazai 20. századi nyelvészeti (például Erdős 1958; Réger 1988), kutatások eredményei következtében három főbb csoportot különböztetnek meg, elsősorban nyelvi alapon: a magyar cigányok, az oláh cigányok és a beás cigányok csoportját, azonban továbbra is ugyanazon cigány terminust használták/használják mind a három csoportra, mint azonos etnikumra, vagyis nem azt használták, hogy „magyar romák” „oláh romák”, „beás romák”. A társadalomtudományok mindegyike ma már egyetért abban, hogy a csoport/csoportok megnevezése sokkal inkább egy kívülről konstruált kategória volt, mintsem egy belső önmeghatározás, ennek ellenére politikai, közigazgatási szinten e három csoportra mind a mai napig egyként, korábban, mint etnikai kisebbségre, ma, mint nemzetiségre tekintenek (vö. Szuhai 2002; Binder 2009: 35-59). Az egyes csoportok saját önmegnevezéseinek figyelmen kívül hagyása, a cigány szóval összefüggő negatív szókapcsolatok elterjedése, és a társadalomban időszakosan fel-felerősödő nyelvi agresszivitás („cigányozás”) keltették fel az igényt az újkori demokráciában a roma terminus használata iránt a tudományos és politikai közbeszédben. E terminus használata azonban nem minden esetben állja meg a helyét, hiszen vannak olyan cigányok, akik kikérik maguknak a roma megjelölést, és vannak olyan romák, akik kikérik magunknak a cigány megjelölést (vö. Cseresnyési 2004: 78 hivatkozva Szalai 1999-re). Ma a politikailag korrekt beszédben a roma terminus használatos. Sok esetben azonban – főleg írásos anyagoknál – a következő formulát láthatjuk: „cigány/roma”. Magam nem akarom minden esetben az értekezés során a cigány/roma formulát használni, ezért röviden ismertetem az egyes terminusok lehetséges jelentéstartalmát a többségi társadalom, maga a cigány/roma nemzetiség, legvégül pedig a saját magam értelmezése szerint.

Az alábbiakban járjuk tehát körül azt a kérdést, hogy ki a cigány és ki a roma!

1.1.1. A nem cigányok és a tudomány felelőssége – Ahogy a nem cigányok látják a cigányokat

A terminusok tisztázása érdekében nézzük meg, hogy mit volt szokás „cigányok” alatt érteni a 20. század, a kor ismeretterjesztő, tudományos ismereteit összefoglaló műveiben, a lexikonokban 1993-ig.

A Pallas Lexikon így ír róluk: „Indiából származó nép, mely a XV. sz.-ban jött be Európába s terjedt el annak különböző országaiban. Magukat rom-nak (ember), néha kálo-nak (fekete) nevezik, s ezzel szemben parno (fehér) névvel illetnek minden nem-cigányt. A hazai vándorcigányok manus-nak (ember) is nevezik magukat, a nem-cigányt gadzsio-nak (gazda, paraszt), gyűléseken szinte-nek (társ) szólítják egymást. Szinte néhány tudós szerint az ind Sindhu szóból származik, mely az ind Csangar (Cangar) törzs neve. Az egyes népek különféle névvel nevezik a cigányokat. A legelterjedtebb a cigány név rokonsága. Miklosich szerint ez a kisázsiai Athingan vagy Acingan névből ered; De Goeje szerint az ind tojeng (zenész, táncos) szóból, mások szerint a fent említett Cangar névből”.^[1] A roma, romák különszócikk nem található ebben a lexikonban, azonban mint láthatjuk, megemlíti a rom-önmegnevezést, illetve más cigány csoportok önmegnevezései, vagy önmegnevezésnek vélt terminusok is megjelennek: manus, szinte.

Révai Nagy Lexikonjában 1912-ben ezt olvashatjuk: „Indiából származó az egész földön elterjed kóbor nép, számukat 5 millióra becsülik, ennek negyed része Európára esik (…)”^[2] A lexikon 1924-ben roma szócikk alatt a következőt írja: „cigány nyelven ember, így nevezik önmagukat a cigányok.”^[3] Ez a korabeli kijelentés csak részben igaz, hiszen a romá terminus, mint önmeghatározás az oláh cigány közösségek romani nyelvén csak azokra a cigányokra utalt, utal, akik beszélik a nyelvet. Forray (2015: 69) egyik tanulmányának rögtön az elején is erre utal, és leszögezi: „Mindjárt a tanulmány elején szeretném kiemelni a népcsoport nevének – általam is – preferált alkalmazását. Magyarországon a közelmúltig általánosságban csak a „cigány” megnevezést használtuk, a „roma” megnevezést az oláhcigányok saját nyelvén történt saját megnevezésének tekintettük. Az Európai Unió – saját szervezetei évtizedes erőfeszítéseinek hatására – fogadta el az általánosnak a „roma” megnevezést. Ez a ma hivatalosnak tekinthető megnevezés saját népessége számára sem egyértelműen elfogadott, hiszen ezt számos tekintélyes csoport alkotja.” Ebből következően a romani nyelvet nem beszélő, a hazai cigányság már akkor is számottevő részét alkotó magyar egynyelvű cigányokat – az említett vándorló életforma miatt – azonosítja a Lexikon a romanit beszélő romákkal is, akik kizárólag a maguk önazonosítására használják a romá meghatározást (vö. 2.6.4. fejezet). A magyarországi cigányság azon tagjaira, akik nem beszélik a nyelvet, a romungró (magyar cigány) megnevezést használják. (vö. Rostás-Karsai 1991; 2001: 100). A 18-19. században a cigányság meghatározását alapvetően az anyanyelv és az életmód, mint klasszifikációs tényező mentén kívánták konstruálni a nemzetiség kérdésének relációjában, azonban már ebben az időszakban is pontosan e két tényező mentén fellelhető különbségek okán fogalmazódott meg élesen az egyes cigány csoportok önmegnevezéseinek igénye. (Váradi 2013: 21-29). A klasszifikáció során tehát a kétféle tényező közül az életmód szerinti besorolás volt a dominánsabb a 20. század közepéig.

A hazai cigányság dialektológiai feltárásának vizsgálata Erdős Kamill munkásságával, az 1950-es és 1960-as években kezdődött el, a Hymes-féle antropológiai nyelvészeti^[4] és a Gumperz-féle interakcionális^[5] szociolingvisztikai jellegű kutatások pedig csak a 70-es években, Réger Zita munkásságával jelenik meg, így nem csoda, hogy 1924-ben a Lexikon ugyanazon etnikai csoporthoz sorol minden, a történelmi Magyarországon élő cigány csoportot. A 19. század végi, 20. század eleji etnikai csoportok, etnikumok, nemzetiségek kategóriáinak meghatározásánál az elsődleges szempont előbb a saját nyelvismerete, annak használata volt. Nem ütközött falakba a tudomány, ha egy hazai német, horvát, román nemzetiségét stb. kellett meghatározni, vagy akár a zsidó népcsoport vallási alapon való azonosítását kategorizálni, a sokféle cigányság esetében viszont közös vonásként a peripatetikus (vándorló) életformát, valamint a hasonló rassz jegyeket (barna, fekete) tudták/akarták alapul venni (vö. Törzsök 2002; Keményfi 2006: 111-117). Nem volt tehát kellő mennyiségű tudás, sem érdeklődés az egyes cigányoknak nevezett csoportok^[6] társadalomtudományi vizsgálatához. Feltételezhetően mind a tudomány, mind a politika és közigazgatás szempontjából egyszerűbb volt egyetlen csoportként kezelni őket.

Az a tény azonban, hogy a Magyar Katolikus Lexikon 1996-ban így kezdi a szócikket: „Észak-indiai származású, állandó vándorlásban élő népcsoport. Sötét bőrük és hajszínük jól megkülönbözteti őket Európa népeitől (…) a cigányok önmagukat romnak (ember) vagy kálónak (feketének)(…) nevezik”^[7] arra utal, hogy még a 90-es évek elején Barth konstruktivista vonalát képviselő hazai kutatások után (Michael Stewart, Ladányi János, Szelényi István)[8] sem jelent meg számottevően maga a roma terminus, vagy annak adekvát használata a közbeszédben. Ez ugyancsak arra utal, hogy minden, akkor már a rendszerváltás utáni Magyarországon lévő cigány/roma csoportra a cigány terminust használták, ami azért problematikus, mivel a fentebb már tárgyalt módon láthattuk, hogy a roma önmegnevezés ebben az évszázadban kifejezetten azokra utal, akik beszélik a romani nyelvet, ez az egyes cigány/roma etnicitásokon belüli megkülönböztetés legfőbb ismérve. A Katolikus Lexikon 2006-ban megjelent XI. kötetében a „Pob-Seb” szócikkek között nem található roma/romák szócikk.

A cigányságot tehát, a 20. században egy kissé romantikus,
vándorló, kóborló, barna vagy fekete bőrű Indiából elszármazó
népként festik meg a kor tudományos ismereteit összefoglaló l
exikonok, külső rasszjegyeikre, valamint az európaitól eltérő életvitelre
fektetve a hangsúlyt, véleményem szerint elhibázott klasszifikációs
rendszerbe sorolva minden cigány/roma népcsoportot,
egyetlen etnikumként tekintve rájuk.

Ehhez a képhez társulnak a 20. század első felében az antropológiai jellegű kutatások által megcáfolt (Salo-Salo 1977; Kaminski 1987; Horváth – Prónai 2000), a köznyelvben meghonosodott negatív attitűdökről tanúskodó jelzős szókapcsolatok is, mint a büdös cigány, putris cigány, tetves cigány és ezek számtalan variációi.

A kor irodalmi alkotásaiban is^[9] a cigány terminus szerepel, alapos kutatómunka után sem találunk a hazai irodalomban roma megnevezést. Nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy ezekben a századokban a cigány szó jelentéstartalma mindekképpen pejoratív értelműnek számított. A több száz éves különbségekkel, más kulturális szokásokkal rendelkező, más nyelvet beszélő Magyarországra érkezett cigány és roma csoportokat és azok egymáshoz fűződő viszonyait a kor tudományos képviselői nem kellőképpen megvizsgálva egy kívülről kreált minősített megnevezéssel illették – az életvitelre fektetve a hangsúlyt – (vö. Kardos 2014: 55). Keményfi (2006: 111) egy a cigányság, mint etnicitás fogalomkörét vizsgáló munkáját a következő mondattal kezdi Kocsisra (1989a) hivatkozva: „A cigányság meghatározása, különleges státusának értelmezése közel sem egyértelmű. A szakirodalomban már a cigányság kultúrájának felfogása, bemutatása, értelmezése is komoly gondot okoz, ám még inkább problematikus statisztikai minősítésük.” Szuhai Péter, a terület egyik legkiválóbb néprajzkutató-kultúrantropológusa pedig 2002-ben Csalog Zsolt (1973) mintegy három évtizeddel korábbi gondolatmenetének realizálódását látja a kívülről konstruált három csoport egy megnevezésével kapcsolatban:

„A faji szempont éles hangsúlya és térhódítása a többi reálisabb szempont rovására, alighanem csak kései, XX. századi jelenség. Ma azonban, amikor az etnikus és szociális mikrostruktúra mobilitása növekszik és az ezekből kiinduló kritériumok használhatósága egyre kérdésesebbé válik, megvan a veszélye annak, hogy a társadalmi környezet tudatában a faji szempont jelentősége az ügy mérhetetlen kárára abszolutizálódik, majd pedig visszahat az alanyra és így valóban megteremtődik egy ténylegesen létező, tudatában integrált »cigányság« kategória – a cigány mint cigány érzi magát megkülönböztetettnek, elhatároltnak, visszaszorítottnak, s így ezt a fogalomrendszert végül maga is elfogadja és ideológiai-politika motívumként használja” (Szuhai 2002: 10 idézi Csalog 1973-at). Szuhai hozzáteszi, hogy ma már a faji szempont helyett a cigányságra, mint egységre való reflektálás során sajátos társadalmi entitásról beszélhetünk (Szuhai 2002:10). Véleményem szerint mind Csalog, mint Szuhai arra utal, hogy a hazai cigányság/romák – középosztály, értelmiségi réteg, tudósok – megfelelő jogi képviselet híján nem szólhattak bele az őket érintő kérdésekbe, többnyire belenyugvással vették a többség által használt kategóriák nyomán létrejövő kisebbségi érzést, elfogadva vagy inkább tudomásul véve, hogy ők a cigány kisebbség. Nem a saját különbségeiket hangsúlyozták, hanem mindhárom csoport élt a kor adta lehetőségekkel a róluk alkotott társadalmi kép tudatában, nem túl tudományosan megfogalmazva, örültek annak, hogy egyáltalán jogaik lehetnek ilyen módon.

A cigány kategória létrehozása a roma terminológiahasználatának nélkülözésével nem vette figyelembe, hogy mind etnográfiai megközelítésben, mind etnikai önazonosságában nem egy közösség három csoportjáról beszélünk, hanem három önálló etnicitás egy csoportba való belekényszerítéséről, amivel kisebbségeket hozott létre a kisebbségben. Miért?

1.1.2. A cigányok/romák felelőssége – a politika elégtelen korrektsége

Nézzük meg az újabb értelmező kézi szótárakat, hogyan látják a cigányokat/romákat.

Az Akadémiai Kiadó által gondozott, 2014-ben kiadott Magyar Értelmező Kéziszótár + NET nevet viselő kiadványban a következőt találjuk a cigány szócikk alatt: „nem hivatalosan Roma <nép>.” A cigányság szó alatt a következőt írja az értelmező kéziszótár: „főnév 1. A cigány nép. 2. A cigányokra jellemző(nek) vélt tulajdonság(ok) összessége. | ritkán pejoratívan Cigánykodás.”^[10]

A roma szócikk alatt a következőt találjuk: „1. hivatalosan. I. melléknév. Ázsia és Európa országaiban szétszóródva élő, sötétes bőrű, sötétes hajú, indiai eredetű <nép>; illetve ehhez tartozó, vele kapcsolatosan; cigány, roma szervezetek II. roma személy különösen, főképp férfi | A romák a roma nép. [cig].”^[11] A terminusok körüli zűrzavart abban is fellelhetjük, hogy az értelmező kéziszótár a cigány szócikk alatt még azt írja, hogy „nem hivatalosan Roma <nép>, a roma szócikk alatt viszont már a roma népet, mint hivatalos formulát értelmezi, valamint a kétféle megnevezést egymás szinonimájaként használja. Az etnikum belső megnevezéseire nem találunk utalást, valamint abban sem kap segítséget az olvasó, hogy fogódzót találjon a két terminus jelentésbeli különbségeinek megértéséhez. A szótár tehát a kívülről konstruált megnevezést alkalmazza, és ekként értelmezi a két terminust. A nagyon friss, 2017-es kiadású Magyar szókincstár – Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótárában ezt találjuk a cigány szócikk alatt: „cigány (fn és mn) roma, sötétbőrű, kreol bőrű, kreol (biz), kormos (biz), füstös (biz), napbarnított (biz), more (biz)”^[12]

A roma szócikk alatt pedig ezt: „(fn és mn) cigány, sötét bőrű, kreol bőrű, more (biz), dalle (táj, biz) gádzsó (szleng), dádé (szlend), nemzetiségi (biz), kisebbségi (biz)”^[13] Ebben megjelenik már a kisebbségi, nemzetiségi megnevezés is, ami nyilvánvalóan a 2010-es évek politikailag korrekt beszédjének hatására a társadalom nyelvhasználatában megjelenő kontraproduktív szuperszegmentális értelmezése a cigány/roma megnevezésnek. A két megnevezés a szinonima szótárban is egymás szinonimájaként szerepel. Szembetűnő a 20. századi lexikonokhoz képest, hogy megjelenik a roma terminus is. Azonban kifejezetten hivatalos formulaként értelmezve, ami – véleményem szerint – ugyanannyira hibás megközelítés, mintha csupán csak a cigány megnevezést használnánk. Miért?

A roma terminológia csak a Comité International Tsigane (Cigányok Nemzetközi Bizottsága) 1965-ös megalakulása^[14], kifejezetten pedig az 1971-es Londoni I. Roma Világkongresszus után válik érdekes kérdéssé, mivel a 14 ország – köztük hazánk – roma delegátusa ezen a kongresszuson dönti el többek között^[15], hogy a népük megnevezésére a roma terminust fogják használni (Fraser 2000: 292-293). Mivel ez egy alulról jövő kezdeményezésnek számított, jogi értelemben semmi nem kényszerítette az egyes államok kormányait, hogy az ezzel kapcsolatos intézkedéseket bevezessék, ugyanakkor a 80-as évek végén, a 90-es évek elején főleg az oláh cigány romanit beszélő közéleti szereplők (Choli Daróczi József, Daróczi Ágnes, Rostás Farkas György, Zsigó Jenő) mint az első generációs roma értelmiség képviselőinek (vö. Szabóné Kármán 2008: 214) kezdeményezésére az egyes társadalmi szervezetek, intézmények, megnevezésében (Roma Parlament, Roma Polgárjogi Alapítvány, Romano Kher stb.) megjelenik a roma előtag. A rendszerváltás után az 1993. évi LXXXVII. törvénnyel nyílt meg a lehetőség a hazai cigányság – akkor még etnikai kisebbség – számára úgynevezett kisebbségi önkormányzatokat létrehozni szabad választás útján. Az önkormányzatok megnevezésében azonban nem a roma előtag szerepelt, hanem Cigány Kisebbségi Önkormányzatnak nevezték ezeket a testületeket. A 71-es kongresszus figyelmen kívül hagyta azt a nem elhanyagolható tényt, hogy Magyarországon már akkor is élt megközelítőleg 320 000 olyan cigány (vö. Kemény 1974; 1976), akik nem beszélték a romanit, akik önmagunkra, mint cigányokra, és nem mint romákra tekintettek. Így a hazai cigányság 80 százalékának az Országos Cigány Önkormányzat összetételén is megmutatkozó többségi akarata érvényesült, ami újfent az egyes cigány/roma etnicitásokon belüli különbségekre irányítja rá a figyelmet. A külső megnevezéssel egyazon etnikai kisebbségbe tömörítette azon népcsoportokat, akik csak a saját önmegnevezésükből kiindulva – teljes joggal – nem tudták eldönteni, hogy a roma vagy cigány terminológiát használjanak, mivel mindkét, mindhárom etnicitás a saját önmegnevezését tekintette – szintén teljes joggal – legitimnek, ebben a tekintetben az eltérő nyelvet meghatározva, mint legfőbb identitást formáló funkciót (vö. Mangel 2009; Csaba-Závecz 2011).^[16]

Az önmegnevezésekből kiindulva tehát a cigányok azok, akik nem beszélik a romanit, ők a beás cigányok és a magyar cigányok, ez utóbbi csoport megnevezésére a romungró (magyar cigány a romani nyelven) megnevezést is alkalmazzák. A romá az a csoport, akik beszélik a romanit. Ez vezet el később ahhoz a kompromisszumos megoldáshoz, hogy a cigányságon belüli népcsoportok önmeghatározását tiszteletben tartva használjuk inkább a cigány/roma formulát, ami véleményem szerint még mindig csak fél megoldás. Miért?

1.1.3. Ahogy a cigányok tekintenek a romákra, és ahogy a romák tekintenek a cigányokra

A 2000-es években számos olyan, szinte polgárháborús hangulatot generáló tragédia történt, amelyet a cigányok által elkövetett^[17] gyilkosságokként emlegettek a közbeszédben. Ezen polgárháborús hangulatban szintén számos tragédiára került sor, amelyeket a romák ellen elkövetett^[18] sorozatgyilkosságok elnevezéssel jelentek meg a közbeszédben. A Jobbik párt 2010-es parlamentbe való bejutásával egyre elterjedtebbé válik a cigánybűnözés^[19] terminus, valamint a cigányozás is.

Érezhetően ebben a kontextusban jelenik meg a politikailag korrekt beszédben a romák megnevezés, a cigány terminus pejoratív konnotációjának ellensúlyozásaként. A két terminus használata párhuzamosan, fokozatosan megy át a társadalmi nyelvhasználatba azonos jelentéstartalommal.

Ezt igazolja az ELTE TKK által végzett cigány kutatás^[20] is, amelyben ezt olvashatjuk: „Az ELTE Társadalomtudományi Karán működő Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont a jelenkori hazai társadalmi konfliktusok kutatása részeként 2013-ban országos reprezentatív mintán (N= 1008 fő) kérdőíves adatfelvételt végzett. A vizsgálat célja többek között a romákkal, a roma kisebbséggel kapcsolatos egykori és mai képzetek, attitűdök vizsgálata, a cigányellenesség manifeszt és látens kognitív és affektív tartalékainak feltárása volt.”[21]

Az átlagos olvasó számára, ahogy a megfogalmazásban is, a roma, romák szinonimaszóként szerepeknek a cigány, cigányok szavak mellett. A kérdőívben viszont a kérdés már így volt feltéve: „Elfogadná-e vagy nem, ha … (partnere, szomszédja, munkatársa) cigány lenne?^[22] Itt tehát, már csak a cigány terminust használják, ami előző állításunkat is megerősíti, a cigány szó jelentéstartalma lényegileg megegyezik a roma szó jelentéstartalmával. A kérdőív nem tér ki arra, hogy az 1008 adatközlőből valaki esetleg kijavította volna őket, hogy nem cigány, hanem roma, így tulajdonképpen országos reprezentatív mintánk van abban a tekintetben is, hogy a magyar társadalom a cigány és roma szó alatt ugyanazt éri. Mindemellett érv lehet az is, hogy egy korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának Társadalmi Felzárkóztatásért Felelős Államtitkársága megbízásából készült kutatás^[23], amely a romák társadalmi helyzetét vizsgálja az 1. lábjegyzetben a következőképpen szól: „A tanulmányban a „roma” és „cigány” terminust egymás szinonimájaként használjuk” (Bernát 2014: 246). Nem teszi hozzá a kutatás vezetője, sem a publikáció írója, hogy a roma/cigány terminust a három népcsoport saját önmeghatározását figyelembe véve, azt tiszteletben tartva egymás mellett használjuk. A mondat azt a jelentéstartalmat is hordozza, hogy a két szó egymás szinonimája.

Egy másik, a cigányok/romák médiában való bemutatásának képével foglakozó kutatás (Bernáth – Messing 2012)^[24] a módszertan leírásában a következőt írja: „…megfontolások alapján elsősorban azokat a tudósításokat kódoltuk, amelyekben vagy explicit módon megjelenik a „cigány” vagy a „roma” kifejezés, és/vagy amelyek képi vagy más módon utaltak a roma vonatkozásra, valamint azokat az egységeket, amelyekben olyan megszólaló van, akinek roma származása közismert, nyilvánosan vállalt, széles körben tudható.” Maga a kutatás is feltételezi, hogy a társadalomban, annak nyelvhasználatában a két terminus ugyanolyan jelentéstartalommal van jelen.

A két terminus egymás melletti használata nem a többségi társadalomnak a cigányokhoz/romákhoz való viszonyából tekintve problematikus elsősorban, hanem az egyként kezelt cigány/roma csoport egymáshoz való viszonya szempontjából, ami visszahat a többségi társadalom által elfogadott terminusok kompromisszumos (cigány/roma) használatára, a politikailag korrekt (roma) beszédre vagy az általánosító negatív jelentéstartalommal bíró (cigány) szóhasználatra.

A nyelv, mint identitást meghatározó faktor mellett az eltérő kultúra, az egyes cigány csoportokon belüli eltérő szokásvilág és az eltérő hagyományok nemcsak a többségi társadalomhoz viszonyítva különböztetik meg általában véve a cigányokat, hanem az egymáshoz való viszony tekintetében is. A szavak és kapcsolataik a mögöttes (mentális) fogalmi struktúra leképezésének tekinthetők, amely nagymértékben összefügg a szavak kognitív egyéni és közösségi fogalmi reprezentációjával (vö. Kovács László 2012: 231). Számos asszociációval foglalkozó kutatás (Cramer 1968; Nádasi 2003; Fülöp Márta 2013) mutat rá a szavak mögötti képzettársítás egyénre, illetve a társadalomra gyakorolt hatásaira, illetve keresi azokat a területeket (saját tapasztalat, média, többségi véleményhez való csatlakozás stb.), amelyek befolyásoló tényezőként hatnak ránk, amelyek egy-egy dologhoz, személyhez vagy társadalmi csoporthoz való attitűdjeinket kialakítják. Az önmegnevezés szerinti cigányok és romák viszonyát – direkt-indirekt módon – leíró jellegű kutatásokból (Stewart 1994, Szuhai 1999; Ladányi-Szelényi 2004;) az olvasható ki, hogy pontosan az eltérő szubkultúrák, az ebből eredő „A csoport” viszonya és asszociációja „B csoport” szubkultúrájához vezet el, oda, hogy a cigány csoport kikéri magának a roma megnevezést, és a roma csoport kikéri magának a cigány megnevezést. Bizonyos tekintetben „A csoport” azonosulni tud a többségi társadalom által asszociált negatív képpel a „B; BC csoport” viszonylatában, és fordítva, bizonyos esetekben „B; BC csoport” azonosulni tud a többségi társadalom által asszociált negatív képpel „A csoport” viszonylatában, ami elvezet a kívülről egy csoportként kezelt, de belülről három csoport tudathasadásos állapotához.  Megjelenik az oláhcigányozás, a romungrózás, a beásozás, azaz a másik csoport felelősségének hangsúlyozása. Mindezek vezetnek el ahhoz az általános tapasztalathoz, hogy az oláh cigányok (romák) nem akarnak azonosulni a romungrók (cigányok) agresszívnak mondott életvitelével. A romungrók (cigányok) nem akarnak azonosulni az oláh cigányok (romák) ódivatúnak mondott viszonylag korai házasodási szokásaival. A beás cigányok pedig ragaszkodnak a történelmi cigány elnevezéshez.

A cigányok kultúrájának, szubkultúrájának társadalomtudományi
feltárását akadályozta és akadályozza ma is, hogy a legtöbb nézőpont
a legalább három csoportot együtt vizsgálja és értelmezi,
nem pedig önálló etnicitásként, népcsoportként, kimondva azt,
hogy három különböző népcsoportról beszélhetünk.

Amikor tehát egy cigány/roma szubkultúrában fellelhető problémát megfogalmaz a tudomány, legjobb tudásával sem tudja elkerülni azt, hogy ne általában a hazai cigányok/romák tekintetében vonja le – egyébiránt helyes és megalapozott – következtetéseit, mivel az egyes szubkultúra lényegi eleme az cigányok/romák terminus általános használatával a másik szubkultúra eleme is lesz egyben. Galántai egy a cigányok/romák felsőoktatási helyzetét vizsgáló tanulmányában hasonló következtetésre jut:

„Heterogén, nyelvileg és kulturálisan egyaránt tagolt népességről van szó, amelyről emiatt tudományosan is érvényes kijelentéseket tenni nem triviális feladat” (Galántai 2015: 9).

Összességében elmondható, hogy a terminusok – kontextustól függő – helytelen és egyben helyes használata a kívülről konstruált cigány megnevezés és az egyes csoportok belső önmegnevezéseinek a történelem során nem eléggé feltárt és helytelenül értelmezett viszonyából fakadhatnak.

[1] Pallasz Nagy Lexikona 1893-1900: Ciampolí – Competencia kötet. Cigányok szócikk http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/020/pc002051.html#5 (Letöltés: 2017.05.06.)
[2]Révai Nagy Lexikona IV. kötet (Brutus-Csát) 1912. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság Budapest. Változtatás nélkül közölt hasonmás kiadás: Babits Kiadó Budapest 1994. 492 o. cigányok szócikk
[3]Révai Nagy Lexikona XVI. kötet (Racine-Sodoma) 1924. Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. Budapest. Változtatás nélkül közölt hasonmás kiadás: Babits Kiadó Budapest 1997.321. o. rom szócikk
[4] Az antropológiai nyelvészet olyan interdiszciplináris tudományág, amely a nyelvészeti és antropológiai vizsgálatok, kutatások kölcsönös egymásra hatásának eredményeként jön létre. Dell Hymes (1974) szerint olyan etnográfiai, néprajzi rendszert kell létrehozni, amely tekintetbe veszi a beszélésben szereplő tényezőket. Egy kommunikációs esemény etnográfiája mindazoknak a tényezőknek a leírása, amelyek nélkül nem ismerhetjük meg, hogyan éri el a céljait egy meghatározott kommunikációs esemény. Hymes a SPEAKING (beszélés) betűszóval rövidíti az általa lényegesnek tartott tényezőket, ezek a következők: A beszéd kerete (Setting) és díszlete (Scene); a résztvevők (Participants), a célok (Ends); a hangnem (Key); az eszközhasználat (Instrumentalities); az interakciók és értelmezési módok (Norm of interaction and interpretation); a zsáner (Genre) (vö.: Hymes, D. H. 1974). Foundations in Sociolinguistics: An Ethnografic Approach. Philadelphia: University of  Pennsylvania Press.; Ronald Wardaught 1995: Szociolingvisztika Osiris Kiadó Bp. 221-223. o.
[5] Gumperz (1982) interakciós modellje szerint a kommunikatív kompetencia az a képesség, amely segítségével létrehozzuk és fenntartjuk az együttműködést a kommunikációban, és amely nyelvi és a kommunikációhoz kapcsolódó szokáson alapul. Gumperz, John 1982. Discourse Strategies. Cambridge University Press, Cambridge  209. o. ; Maróti Orsolya 2003. Nyelvtanítás második (anya)-nyelvűeknek In Gremsperger László – Nádor Orsolya (szerk.) A magyar mint idegen nyelv és a hungarológia oktatása az Európai Uniós csatlakozás jegyében. Balassi Füzetek 1. sz. Balassi Bálint Intézet Budapest 59-74. 70. o.
[6] A megfogalmazás Szuhai Péter saját megfogalmazása.
[7]Magyar Katolikus Lexikon II. kötet (Bor –Éhe). Diós István-Viczián János (szerk.). Szent István Társulat Budapest. 1996. 227. o. cigányok szócikk
[8] Barth az etnicitás meghatározásánál azok ellen érvel, akik szerint objektív jellemvonások alapján (életstílus, biológiai rokonság) meg lehet határozni egy csoport identitását. Az általa képviselt konstruktivista elgondolás szerint az etnikai identitás a társadalmi szerveződés velejárója, nem pedig a kultúra valamely ködös kifejeződése. Az etnicitás szempontjából azok a kulturális különbségek játszanak kiemelt szerepet, amelyekkel az illető csoport saját különállóságát és határait jelzi. Barth, Fredrik 1996. Régi és új problémák az etnicitás elemzésben. In Régio 1996. 1. sz. 3-25. Hozzá kell tennünk, hogy Michael Stewart 1984-86-os kutatása itthon csak 1994-ben jelent meg.
[9]Petőfi Sándor: A helység kalapácsa (1844); Arany János: A nagyidai cigányok (1851), A bajusz (1854);  Jókai Mór: Egy magyar nábob (1853); Vörösmarty Mihály: A vén cigány (1854);); Gárdonyi Géza: Egri csillagok (1899-1901); Ady Endre: Répakapálás (1906); Móricz Zsigmond: Karácsonyi ének (1931); Babits Mihály: Cigány a siralomházban (1925);  József Attila: Kései sirató (1935-1936 december); Szabó István: A lázadó (1954);  Zelk Zoltán: Tűzből mentett hegedű (1963)  (A témával kapcsolatban bővebben:Veres András: 2002 Cigányok az Irodalomban In Kovalcsik Katalin (szerk.) Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből – Tanítók kiskönyvtára 9. Budapest)
[10]Magyar Értelmező Kéziszótár + NET Pusztai Ferenc (főszerk.) Gerstner Károly-Juhász József-Kemény Gábor-Szőke István- Váradi Tamás Akadémiai Kiadó Budapest, 2014. 169. o. cigány szócikk
[11] uo. 1153. o. roma szócikk
[12] Magyar szókincstár – Rokon értelmű szavak, szólások és ellentétek szótára. Balázsi József Attila-Bencédy József-Fazekas Emese-Spannfart Marcellina-Nemoda Judit – Villó Ildikó (szerk.) Tinta Könyvkiadó Budapest 2017. 108. o. cigány szócikk
[13] uo. 743. o.
[14] Az 1950-es években különböző cigánybizottságok alakultak Németországban azzal a céllal, hogy a II. Világháborúban a Harmadik Birodalom által a cigányok körében végrehajtott etnikai tisztogatással (roma holokauszt) kapcsolatos jóvátételi ügyüket megfelelő módon tudják előmozdítani. Később a Verband deutscher Sinti (Német Szintók Szövetsége) és a Zentraltrat deutscher Sinti und Roma (Német Szintók és Romák Központi Tanácsa) vezetésével a bizottságok tevékenységi köre kibővült. Nemzetközi téren 1965-ben történik nagyobb előrelépés, ekkor alakítják meg a Comité International Tsigane (Cigányok Nemzetközi Bizottsága) nevű szervezetet, kifejezetten a Cigányok Evangéliumi Egyházával összefogva, mivel ezt az egyházat cigányok irányították (vö. Fraser 2000: 292-293). (A roma holokausztról bővebben lásd: Karola Fings – Donald Kenrick 1997-1998. The Gypsies during the Second World War I–II., Gypsy Research Centre Paris)
[15] Az 1971. április 8-i Londonban megtartott kongresszuson a résztvevő 14 ország képviselői a roma terminológia mellett elfogadták a romák nemzeti jelképeit: a zászlót (kék-zöld sáv, középen vörös kerék); a himnuszt (Žarko Jovanović Jagdino: Gelem, gelem. =*saját ford.: „Mentem-mentem”- .praeterit. imperfect. indicat. activ. sg/1.) és jelmondatukat (Opre Roma! = *saját ford.: „Romák! Fel! ;Gyerünk!; Hajrá!” – voc.) is.(vö. Balogh – Fábiánné 2002: 21-22)
[16] Mangel Kinga 2007 – 2008-ban végzett kutatást a pilis völgyi kárpáti romák körében. „A nyelv, a cigány/roma terminológia, és a saját klasszifikációs rendszer viszonyait jól tükrözi a következő leírás: A kárpáti romák szerint ők, mint romungrók a romák között elit pozíciót töltenek be, jobban szituáltak, modernebbek, mint a szigorúan hagyományőrző és ezért nagymértékben lenézett oláhcigányok. A kárpáti romák a beásokat valahol magukhoz közelebb levőnek érzékelik. Egy kárpáti roma lány nézete szerint a romákról már hátulról, a járásukról meg lehet állapítani, hogy melyik csoporthoz tartoznak, nincs is szükség arra, hogy megtudjuk, milyen nyelvet beszélnek, így távolról felismerni a saját csoporthoz tartozókat.” (Mandel 2009: 102-103).
Csaba Zoltán László és Závecz Gergő pedig egy 2011-ben publikált tanulmányukban arra mutatnak rá, hogy az egyes cigány csoportok nyelvismerete nagymértékben identitást meghatározó faktor, azaz minél inkább beszél valaki valamilyen romani vagy beás dialektust, annál inkább vallja magát és más cigány csoportok beszélőit cigánynak, ezzel együtt határozza meg a cigányságon belüli hovatartozását (roma/beás). A magyar cigányoknál (romungrók) megfordult a tendencia. Kevésbé tartják magukat romungrónak azok, akik beszélnek valamilyen cigány nyelvet. (Csaba – Závecz: 2011. 17-44. o.)
[17] Szögi Lajos tanár, (†2006) „Olaszliszkai lincselés” – megnevezésként ment át a közbeszédbe. Marián Kozma kézilabdázó (†2009) halála szintén nemzetközi felháborodást keltett. A cigányozás mindennapos volt. Bándy Kata rendőrségi pszichológus (†2012) meggyilkolásakor egy-egy cigány/roma szervezet az összroma társadalom nevében el is határolódott az elkövetőtől.
[18] 2008 – 2009 között hat halálos áldozatot követelő rasszista indíttatásból elkövetett gyilkosság sorozat. A tatárszentgyörgyi támadás alkalmával egy 28 éves apát az 5 éves kisfiával, Csorba Robikával együtt menekülve lőttek agyon az elkövetők.
[19] A „cigánybűnözés” kriminológiai jelentéséről bővebben lásd: Szabó 2005.
[20] Az „ELTE TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0056” Társadalominformatikai pályázat
[21] http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=367:ciganyellenesseg-ma-a-ciganyokrol-alkotott-kep-a-mai-magyarorszagon&catid=44:rasszizmus&Itemid=216
[22] A kérdőív eredményei szerint az adatközlők 70%-a nem szeretné, ha partnere cigány lenne, viszont 73% szívesen lenne egy cigány/roma munkatársa.
[23] Bernát Anikó (2014): Leszakadóban: a romák társadalmi helyzete a mai Magyarországon. In: Kolosi Tamás és Tóth István György (2014): Társadalmi Riport 2014. TÁRKI, Budapest. 246–264. http://docplayer.hu/345186-Leszakadoban-a-romak-tarsadalmi-helyzete-a-mai-magyarorszagon.html
[24] A Médiumok meghatározó témái, amiben cigányok/romák megjelennek a következők: a politika, a bűnözés, foglalkoztatás és a szegénység, élő roma kultúra és celeb jelenlét A politikai hírekben a cigányok/romák álláspontja alig jelenik meg, azt az érzetet adva, hogy a cigányok nem akarnak magukért tenni. Túlnyomó részben az aktuális kormány rendelkezései kapnak helyet. Azon bűnügyek aránya, amelyben a romák elkövetőként szerepelnek 31% a bűnözéssel foglakozó összes anyag 37%-ához képest. A foglakoztatás tekintetében a közmunkalét képe rajzolódik ki.  A kultúrával foglakozó tudósítások 48% – a roma celebvilágról, a bulvár sajtóból származik (vö.Bernáth Gábor – Messing Vera 2012 Szélre tolva. Roma médiakép 2011. Médiakutató/1:71 – 84). (A cigányok/romák médiaképével kapcsolatban lásd még: Munk Veronika 2013 A Romák reprezentációja a többségi média híreiben az 1960-as évektől napjainkig In Médiakutató 14. évf. 2. sz. 89-100).

Felhasznált szakirodalom
Balogh Zoltán – Fábiánné Andrónyi Katalin 2012. In: Fábiánné Andrónyi Katalin (szerk.) Romológiai ismeretek. Szent István Társulat. Budapest. 25-29.
Bernát Anikó 2014. Leszakadóban: a romák társadalmi helyzete a mai Magyarországon. In: Kolosi Tamás és Tóth István György. Társadalmi Riport 2014. TÁRKI, Budapest. 246–264.
Bernáth Gábor – Messing Vera 2012. Szélre tolva. Roma médiakép 2011. Médiakutató 1:71 – 84. http://www.mediakutato.hu/cikk/2012_01_tavasz/05_roma_mediakep (Letöltés 2018. szept. 1.)
Binder Mátyás 2009. A Magyarországi cigányság történetéről – „A cigányok vagy a „cigánykérdés” története? Áttekintés a magyarországi cigányok történeti kutatásairól. Regio 20. évf. 4. sz. 35-59.
Cramer, Phebe 1968. Word association. London Academic Press, London.
Csaba Zoltán László ─ Závecz Gergő 2011. Milyen tényezők hatnak a magyarországi cigány népesség nemzetiségi önbesorolására? In: Kurucz Erika (szerk.) Roma Kutatások, 2010. Élethelyzetek a társadalom peremén. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet TÁMOP 5.4.1/08/1-2009-0002, Budapest. 17-44.
Csalog Zsolt 1973. Etnikum? Faj? Réteg? Adalékok a „cigányság” fogalmához. Világosság 13. évf. 1. sz. 38-44.
Cseresnyési László 2004. Nyelvek és stratégiák avagy a nyelv antropológiája. Tinta Könyvkiadó, Budapest.
Dubcsik Csaba 2009: A magyarországi cigányság története. Történelem és a cigánykutatások tükrében, 1890-2008. Osiris kiadó, Budapest.
Erdős Kamill 1989 (1958). A magyarországi cigányság. In:Erdős Kamill cigánytanulmányai. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum kiadványa. Békéscsaba. 42–56.
Forray R. Katalin 2015. Életutak a felsőoktatásban. In Forray R. Katalin – Galántai László – Trendl Fanni (szerk.) Cigány diákok a felsőoktatásban. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Romológia és Nevelésszociológia Tanszék Wlislocki Henrik Szakkollégium, Pécs. 69-121.
Fraser, Agnus Sir 2000. A cigányok. Osiris Kiadó. Budapest.
Fülöp Márta 2013. A versengés, a győzelem és a vesztés pszichológiája és kulturális különbségei. Doktori disszertáció. MTA Doktori Tanács, Budapest.
Galántai László 2015. Szervezet születik ─ cigány/roma szakkollégiumok szervezeti és működési szabályzatainak vizsgálata. In: Forray R. Katalin – Galántai László – Trendl Fanni (szerk.) Cigány diákok a felsőoktatásban. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Romológia és Nevelésszociológia Tanszék, Wlislocki Henrik Szakkollégium, Pécs. 9-48.
Horváth Kata – Prónai Csaba. 2000. „Retkesek” és „kényesek” között. Egy magyar cigány közösség tisztasági szokásairól. Café Bábel 10. évf. 38. sz. 33­41.
Kardos Katalin 2014. Roma/cigány származású hallgatók és a felsőoktatási tehetséggondozó intézmények kapcsolata. Kapocs 13. évf. 1. sz. 54-68.
Kemény István 1974. A magyarországi cigány lakosság. Valóság 17. évf. 1sz. 63–72.
Keményfy Róbert 2006. Nemzeti, vallásos és hagyományos gazdálkodási terek szellemi öröksége II. – A magyar nemzeti tér megszerkesztése – Térképzetek, térképek: fogalomtár. Bölcsész Konzorcium, Debrecen. http://mek.oszk.hu/05100/05167/05167.pdf (Letöltés: 2017.03.02.)
Keményfy Róbert 2006. Nemzeti, vallásos és hagyományos gazdálkodási terek szellemi öröksége II. – A magyar nemzeti tér megszerkesztése – Térképzetek, térképek: fogalomtár. Bölcsész Konzorcium, Debrecen. http://mek.oszk.hu/05100/05167/05167.pdf (Letöltés: 2017.03.02.)
Kovács László 2012. Asszociációs vizsgálatok márkák alkalmazási lehetőségei márkák kutatásában In: Horvátné Molnár Katalin ─ Antonio Donato Sciacovelli (szerk.) Az alkalmazott nyelvészet regionális és globális szerepe. MANYE – Magyar Alkalmazott Nyelvészek és Nyelvtanárok Egyesülete, Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó, Budapest ─ Szombathely ─ Sopron. 231-236.
Ladányi János ─ Szelényi Iván 2004. A kirekesztettség változó formái. Napvilág Kiadó, Budapest.
Mangel Kinga 2009. Kárpáti romák identitásőrzési stratégiái a Pilis völgyében. In: Karmacsi Zoltán ─ Márku Anita (szerk.) Nyelv, identitás, és anyanyelvi nevelés a XX. században.  Nemzetközi tudományos konferencia előadásainak gyűjteménye. PoliPrint, Ungvár. 101-106.
Nádasi Katalin 2003. A márkázási stratégia hatása a fogyasztói márkaértékre. PhD-értekezés. Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Gazdálkodástani Ph. D. program, Budapest.
Réger Zita 1988. A cigány nyelv: kutatások és vitapontok. Műhelymunkák a nyelvészet és társtudományai köréből 4. Budapest, MTA Nyelvtudományi Intézete. 155-178.
Rostás-F. György ─ Karsai Ervin 1991. Cigány-magyar, magyar-cigány szótár. Kossuth Kiadó, Budapest.
Salo, Matt T. – Sheila Salo. 1977. The Kalderas in Eastern Canada. National Museums of Canada, Ottawa.
Stewart, S. Michael 1994. Daltestvérek. T–Twins Kiadó, MTA Szociológiai Intézet, Max Weber Alapítvány, Budapest.
Szabóné Kármán Judit 2008. Az etnikai identitás és a kisebbségi lét mentálhigiénés attribútumai a hazai roma/cigány értelmiség körében In: Tarnóc András – Kádár Judit Ágnes (szerk.) MI/MÁS Konferencia 2008. Gondolatok a toleranciáról. Eszterházy Károly Főiskola Kiadványa, Eger, 213 – 219.
Szalai, Andrea 1999. Linguistic Human Rights Problems among Romani and Boyash Speakers in Hungary with special attention to education. In: Kontra Miklós – Tove Skutnabb-Kangas, Robert Phillipson – Tibor Várady (eds.) Language: A Right and a Resource. (Approaching Linguistic Human Rights.) Budapest: CEU Press, 297–315.
Szuhai Péter 2002. Akiket cigányoknak neveznek: akik magukat romának, muzsikosnak vagy beásnak mondják. In: Reisz Terézia ─ Andor Mihány (szerk.) A cigányság társadalomismerete. Molnár Nyomda és Kiadó Kft., Pécs. 9-31.
Szuhai Péter 2002. Akiket cigányoknak neveznek: akik magukat romának, muzsikosnak vagy beásnak mondják. In: Reisz Terézia ─ Andor Mihány (szerk.) A cigányság társadalomismerete. Molnár Nyomda és Kiadó Kft., Pécs. 9-31.
Törzsök Judit 2002. Kik az „igazi cigányok”? In: Kovalcsik Katalin (szerk.) Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből – Tanítók Kiskönyvtára 9. ELTE – IFA – OM, Budapest. 29-52.
Váradi János 2013. A cigány népesség a történeti Magyarország polgári korszakában. Doktori értekezés. Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Interdiszciplináris Doktori Iskola „Európa és a magyarság a 18-20. században” Történettudományi Doktori Program, Pécs.