Halottmosdatás

Halottmosdatás
lám levetkőzi már
rongyai foszlanak
tündöklése elvész
a borzas hegyek alatt
meztelen testében
ekék acélja váj
mély sebeket
titkai súlyától sárgul
a táj
bodza bokrok mélyén
kivágott nyelvű
némán
gubbasztó verebek
elnyúlik hosszan
a fák sötét árnya
akár a megkorhadt keresztfák
egymásra hányva
perzselt szagú őszi kabátjáról
lehányta sorban
a réz színű gombokat
most vörösbe burkolja
épp
a hulla színűre mosdatott
megfakult dombokat
megpoccadt partjai
apró résein át
elméláz
a kifolyt szemű
iszapos aljú tómeder
ősz van és végül is
neki már úgy is
egyre megy
lassan fehér leplével
teríti le a tél
hisz
szemfedőt csipkéz má
az elvérző
galagonya ágakon
lassanként a dér
holtakat mosdat már
a hűvös őszi eső
szürke gyertya csonkká égett
mind elszórta aranyát a nap
most a
sápadó fényénél
imát mormol a szél
Ámen
súgom én halkan
lefekvés előtt
és
csendessé mosdatom ismét
önmagam.