A ci­gány nép tör­té­ne­té­nek váz­la­ta

Ős­ha­zá­tól ős­ha­zá­ig: In­di­á­tól Ma­gyar­or­szá­gig (Kr. e. 2000–Kr. u. 1416)

A ci­gá­nyok Eu­ró­pá­ba a 13. szá­zad­ban, Ma­gyar­or­szág­ra a 14-16. szá­zad for­du­ló­ján ér­kez­tek. Hos­­szú ván­dor­út­juk­ról csak a ci­gány nyelv és né­hány 10-11. szá­za­di irat ad in­for­má­ci­ót. A nyelv­tu­do­mány sze­rint a ci­gány nyelv az ind nyel­vek kö­zé tar­to­zik, an­nak is dra­vi­da cso­port­já­ba. így meg­ál­la­pít­ha­tó, hogy a ci­gá­nyok az indoárja né­pek közt Kr. e. 2000 kö­rül ér­kez­tek In­dia észak­nyu­ga­ti ré­szé­be, az In­dus völ­gyé­be (a mai Pa­kisz­tán­ba és In­di­á­ba), és egé­szen Kr. u. a 4-5. szá­za­dig él­tek ott. Ek­kor in­dul­tak el nyu­gat­ra, vél­he­tő­en Észak-In­dia mo­ha­me­dán meg­hó­dí­tá­sá­nak kö­vet­kez­mé­nye­ként. A fel­té­te­le­zett el­ván­dor­lá­si útvonal – a nyelv köl­csön­sza­va­it és nyelv­ta­ni vál­to­zá­sa­it követve –: a mai Irán, Tö­rök­or­szág, ahol

– egy na­gyobb cso­port Kö­zép-Ázsi­á­ba, il­let­ve a Fe­ke­te-ten­ger észa­ki part­vi­dé­ké­re;
– egy má­sik dél­nyu­gat­ra, Szí­ria fe­lé, majd ott új­ból ket­té­vál­va Egyip­tom és Észak-Af­ri­ka, il­let­ve a Gö­rög-szi­ge­tek és a Bal­kán fe­lé szó­ró­dott szét;
– egy har­ma­dik cso­port pe­dig a va­la­mi­ko­ri Ör­mény­or­szá­gon, a Fe­ke­te-ten­ger dé­li part­vi­dé­kén át­ju­tott Eu­ró­pá­ba.

A ci­gány­ság nagy ré­sze a Kr. u. 9. szá­zad­ban a Bi­zán­ci Bi­ro­da­lom­ban jár-kel, és itt ne­ve­zik őket el eret­nek­nek, szek­tás­nak, acinganosnak. Ez a név azu­tán a ci­gány kö­zös­sé­gek­kel együtt ke­rül át Eu­ró­pá­ba.

Az el­ső írá­sos eu­ró­pai em­lí­té­sek Cip­rus és Kré­ta szi­ge­té­ről va­lók, és a 12. szá­zad­ban ke­let­kez­tek, majd a 13. szá­zad­ban Gö­rög­or­szág­ból (Gippe he­gye mel­lől) és Spa­nyol­or­szág­ból van­nak ada­ta­ink.

A kor­szak örök­sé­ge

Az Eu­ró­pá­ba ván­dor­lás ide­jé­re a nyel­vé­ben meg­őr­zött, az ind szó­kész­let­hez kap­cso­ló­dott szó­kész­let, és né­hány nép­raj­zi adat ad tám­pon­tot. A csen­gő­ön­tés és hi­deg­ko­vá­cso­lás bi­zo­nyos sza­vai és tech­ni­kai ele­mei ör­mény és per­zsa a na­zá­lis han­gok in­di­ai örök­ség, mig a dal­lam és rit­mus­vi­lág­ban erő­tel­jes bal­ká­ni ha­tás. A ci­gány tár­sa­da­lom zárt­sá­ga kaszt­rend­szer­hez ha­son­ló ele­me­ket tar­tal­maz, ami a cso­por­tok (faj­ták, tör­zsek?) köz­ti nagy­fo­kú, át­jár­ha­tat­lan el­kü­lö­nü­lés­ben és a mes­ter­sé­gek kul­ti­kus je­len­tés­égé­ben (például ön­ma­gu­kat is az ősi mes­ter­ség­gel ha­tá­roz­zák meg) ér­he­tő tet­ten. Ezt az örök­sé­get azon­ban ma már ke­vés­sé, és más je­len­sé­gek­kel öt­vöz­ve lát­hat­juk, leg­in­kább a mû­vé­szet­ben és a nép­mű­vé­szet­ben ma­radt meg.

A tör­té­ne­ti hát­tér

Kr. e. 2000–Kr. u. 500. kö­zött a ma­gyar tör­zsek az urá­li ős­ha­zá­ban él­tek, majd ki­sza­kad­va az ugor élet­kö­zös­ség­től, el­in­dul­tak nyu­gat fe­lé. Kr. e. 1500–Kr. u. 500. kö­zött ala­kul ki a ma­gyar nép, és erő­tel­jes irá­ni ha­tá­sok érik. (Fő­leg ál­lat­te­nyész­tés vo­nat­ko­zá­sá­ban.) Kr. u. 500 kö­rül in­dul­nak el Levédia fe­lé. A ci­gány­ság­gal kö­zel egy idő­ben ke­rül­nek kap­cso­lat­ba Bi­zánc­cal, ahol tür­kök­nek, tö­rö­kök­nek, né­hol bol­gá­rok­nak tart­ják őket. Levédiában a 6-9. szá­zad­ban él­nek ka­zár füg­gő­ség­ben, majd Etel­köz­be köl­töz­nek, és on­nan, már önál­ló po­li­ti­kai egy­ség­ként, se­géd- és alá­ve­tett né­pek­kel együtt a Kár­pát-me­den­cé­be ér­nek. A 895-896-os hon­fog­la­lást, me­lyet Ál­mos fia, Ár­pád ve­ze­tett, Gé­za (971– 997) fe­je­de­lem po­li­ti­kai har­ca­it és a ka­lan­do­zá­sok vé­gét kö­ve­tő­en I. Szent Ist­ván (997–1038) meg­ala­pít­ja a ma­gya­rok ál­la­mát s el­is­mer­te­ti Eu­ró­pá­val. Az el­is­me­rést meg­ko­ro­ná­zá­sa je­len­ti 1000-ben (vagy 1001 -ben). Az Árpádházi ki­rá­lyok kö­zül II. And­rás (End­re) ke­rül kap­cso­lat­ba ci­gány ko­vá­csok­kal. Szent­föl­di had­já­ra­ta so­rán had­se­reg­ében ke­rül­nek elő­ször bi­zo­nyít­ha­tó­an ci­gá­nyok Ma­gyar­or­szág­ra.

Eu­ró­pá­ban az 5. szá­zad­ban bu­kik meg vég­leg a Nyu­gat-ró­mai Bi­ro­da­lom és las­san „a hun hó­dí­tás”, a gó­tok, ger­má­nok, van­dá­lok, ma­gya­rok, tá­ma­dá­sai után, rész­ben a hó­dí­tó né­pek rész­vé­te­lé­vel, a 10. szá­zad kö­rül ki­ala­kul­nak az új, fe­u­dá­lis ál­la­mok, köz­tük a kor leg­je­len­tő­sebb­je, Nagy Kár­oly Frank Bi­ro­dal­ma.

A 10-15. szá­zad­ban vég­le­ge­sen ki­ala­kul­nak az ál­la­mok, és Eu­ró­pa min­den ré­szét lak­ják és vé­dik. A ci­gány­ság a 13-15. szá­zad­ban Eu­ró­pá­ba ér­ve nem ta­lál­hat már önál­ló ál­la­mi lé­tet biz­to­sí­tó he­lyet, csak egyes ál­la­mok rit­káb­ban lak­ta te­rü­le­te­i­re köl­töz­het, szét­szó­ród­va. Nincs olyan egy­sé­ges, sem erős, hogy hó­dít­son ma­gá­nak, ki­szol­gál­ta­tott helyzetbe ke­rül.

Ma­gyar­or­szá­gon az el­ső ok­le­ve­les ada­tok a 14. szá­zad­ból va­lók, me­lyek­ben ci­gány ne­vû csa­lád és he­ly­ség­név (Egyházascigány) sze­re­pel. Ter­mé­sze­te­sen nem biz­tos, hogy itt ci­gány szár­ma­zá­sú csa­lá­dok­ról van szó (nem is va­ló­szí­nû, hi­szen ezek a csa­lá­dok ne­me­sek), ha­nem egy név­adá­si szo­kás­ról, mely sze­rint a ve­ze­ték­név­vel ha­son­la­tot akar­nak ki­fe­jez­ni (olyan mint a ci­gány). Azon­ban ilyen név­adás­nál is kell, hogy le­gyen ki­fe­je­zés-is­me­ret, az­az tud­ni kel­lett a ci­gány ki­fe­je­zés tar­tal­mát, va­gyis-leg­alább hírből-ismerni kel­lett a ci­gányt. (Em­lí­tés­re mél­tó itt, hogy sok ci­gány szár­ma­zá­sú, ma­gát ci­gány­nak val­lót hív­nak Hor­vát­nak, nyil­ván­va­ló­an mig­rá­ci­ó­ra, a be­ván­dor­lás irányára utal­va).

Az el­ső bi­zo­nyo­san ci­gány­ra vo­nat­ko­zó ira­tok, a Zsig­mond ki­rály (1387–1437) és a né­met-ró­mai csá­szár ál­tal ki­ál­lí­tott út­le­ve­lek. 1416-ban Svájc­ban, 1422-ben Sze-pesen, Lász­ló vaj­dá­nak és nép­ének. Ez az elő­ször meg­te­le­pült ci­gány né­pes­ség a kár­pá­ti nyelv­já­rá­sú, ma jó­részt romungró és gurvári csa­lá­dok ősei.

A 15. szá­zad fo­lya­mán több út­le­ve­let, il­let­ve ki­vált­ság­le­ve­let, mely­ben adó­zás aló­li tel­jes, vagy rész­be­ni men­tes­sé­get, il­let­ve sza­bad köl­töz­kö­dést ka­pott az adott kom­pá­nia, ad­tak ki Eu­ró­pa szer­te. így jó­részt a tör­té­nel­mi Ma­gyar­or­szá­gon ke­resz­tül, ma­gyar ural­ko­dók en­ge­dé­lyé­vel ju­tot­tak el Eu­ró­pa leg­tá­vo­lab­bi pont­ja­i­ra. Rész­ben ezért, rész­ben, mert je­len­tős há­nya­duk az or­szág­ban ma­radt, má­so­dik ős­ha­zá­já­nak te­kin­ti a ci­gány­ság Ma­gyar­or­szá­got.

Más né­pek közt szét­szó­ród­va:
A ci­gány­ság Eu­ró­pá­ban és Ma­gyar­or­szá­gon a 17. szá­za­dig

A ci­gány­ság nyu­gat-eu­ró­pai, va­la­mint kö­zép- és ke­let-eu­ró­pai sor­sa el­té­rő­en ala­kult a 15-18. szá­zad­ban. Nyu­ga­ton, a már fej­let­tebb, ka­pi­ta­li­zá­ló­dó ipar­ral ren­del­ke­ző ál­la­mok­ban a ci­gá­nyok kis­ipar­ára már nem volt ke­res­let, szük­ség. Ván­dor­ló élet­mód­ju­kat is ne­he­zeb­ben vi­sel­ték a sza­bá­lyo­zot­tabb éle­tet élő tár­sa­dal­mak, rá­adá­sul Spa­nyol­or­szág­ban az ink­vi­zí­ció ko­ra ez. Nem cso­da, ha – el­ső­sor­ban a vá­ro­si pol­gár­ság és az egy­ház ré­szé­ről – az as­­szi­mi­lá­ci­ó­ra kép­te­len ci­gány kö­zös­sé­ge­ket at­ro­ci­tá­sok ér­ték, és a 15. szá­zad vé­gén ke­let­re kel­lett vis­­sza­me­ne­kül­ni­ük az ül­dö­zé­sek elől. Jel­lem­ző volt, hogy egy-egy va­ló­ban ül­dö­zen­dő eset kap­csán, de min­dig az egész or­szág­ban lé­vő ci­gány­ság­ra ki­ter­jesz­tet­ten in­dul­tak el a pog­ro­mok, és az ott lé­vő ci­gá­nyok azon­na­li ki­ir­tá­sát, vagy szám­ûzés­ét von­ták ma­guk után. Ek­kor, va­gyis a 15. szá­zad vé­gé­től a 17. szá­zad kö­ze­pé­ig, fo­ko­za­to­san me­ne­kül­nek vis­­sza a tör­té­ne­ti Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­re a már né­met és szlo­vén köl­csön­sza­vak­kal ke­vert ci­gányt be­szé­lő szintók és vendcigányok.

Kö­zép-, és Ke­let-Eu­ró­pá­ban, és fő­leg a ma­gyar ki­rály­ság­ban-rész­ben a tö­rök­hó­dolt­ság, az ál­lan­dó harc­ké­szült­ség, rész­ben a fe­u­dá­lis vi­szo­nyok meg­me­re­ve­dé­se mi­att – jobb hely­zet­ben vol­tak a ci­gány kö­zös­sé­gek, mint nyu­ga­ton. Volt ke­res­let a mun­ka­erő­hi­án­­nyal küsz­kö­dő fal­vak­ban és a vég­vá­rak­ban a ci­gány ko­vács­ipar iránt. A sok­fé­le ván­dor­ló elem kö­zé el­ke­ve­red­ve hasz­nos hír­for­rá­sul szol­gál­tak a há­rom rész­re sza­kadt or­szág­ban. Né­ha mind­há­rom ol­da­lon kém­ke­dés­re bír­ták őket. Mi­u­tán ma­nu­fak­tú­rák a tér­ség­ben nem tud­tak ki­ala­kul­ni, ol­csó ter­mé­ke­ik és ja­ví­tó szol­gál­ta­tá­sa­ik ke­len­dők vol­tak a középkelet-európai, kü­lö­nö­sen a len­gyel, ma­gyar és orosz pi­a­con.

Ma­gyar­or­szá­gon a ha­tal­mi, po­li­ti­kai meg­osz­tott­ság mel­lett még a val­lá­si meg­osz­tott­ság is se­gí­tett a ci­gány kö­zös­sé­ge­ken, hi­szen to­le­rán­sabb volt ve­lük a kör­nye­zet e té­ren is, és a re­for­má­ció, el­len­re­for­má­ció küz­del­me­i­be bo­nyo­ló­dott pap­ság és fő­urak nem na­gyon tö­rőd­tek a ci­gá­nyok val­lá­si ho­va­tar­to­zá­sá­val. A fe­u­da­liz­mus (Ma­gyar­or­szá­gon a 19. szá­zad kö­ze­pé­ig tar­tó kor­szak) ide­je alatt a ci­gány­ság cso­port­jai dif­fe­ren­ci­á­lód­tak. A ze­né­lés­re – ne­me­si meg­erő­sí­tés­sel – át­állt csa­lá­dok és a ko­vács­cé­hek­be be­ju­tott, vagy egy a fa­lu szol­gá­la­tá­ba sze­gő­dött és ott le­te­le­pe­dett ko­vács csa­lá­dok lé­nye­ge­sen jobb anya­gi kö­rül­mé­nyek kö­zé ju­tot­tak, mint tár­sa­ik. A ci­gány ván­dor­ipart és ke­res­ke­dést ûző élet­mód meg­tar­tá­sa, kon­zer­vá­lá­sa és a ma­gyar ne­mes­ség­nek a ré­gi­hez ra­gasz­ko­dó ma­ga­tar­tá­sa se­gí­tett, és lett egy­ben gát­ja a be­il­lesz­ke­dés­hez kí­vá­na­tos szük­sé­ges fej­lő­dés­nek. Ez a moz­za­nat a ma­gyar tár­sa­da­lom fej­lő­dé­sé­ben is ér­zé­kel­he­tő a 18. szá­za­dig.

A tör­té­ne­ti hát­tér

A 14-17. szá­zad Ma­gyar­or­szá­ga egy fel­íve­lő és egy, el­ső­sor­ban vég­ze­tes kö­vet­kez­mé­nyei mi­att, tra­gi­kus kor­szak­ra oszt­ha­tó. A fel­íve­lő kor­szak a 14. szá­zad­ban An­jou Kár­oly Ró­bert (1308–1342) gaz­da­sá­gi és igaz­ga­tá­si re­form­ja­i­val ve­szi kez­de­tét, Nagy La­jos (1342–1382) hó­dí­tá­sa­i­val és a lo­va­gi kul­tú­ra meg­te­rem­té­sé­vel emel­ke­dik ma­ga­sabb­ra, Zsig­mond (1387–1437) alatt a nem­zet­kö­zi vér­ke­rin­gés­be ke­rül vég­ér­vé­nye­sen, és az­tán Hu­nya­di Má­tyás (1458–1490) eu­ró­pai nagy­ha­ta­lom­má té­ve Ma­gyar­or­szá­got, tel­je­se­dik be. Ek­kor a már je­len lé­vő ci­gány­ko­vá­csok fon­tos sze­rep­hez jut­nak a vég­vá­rak­ban, el­ső­sor­ban a fegy­ver- és pat­ko­ló­ko­vá­csok. Má­tyás Nagy­sze­ben­ben pri­vi­lé­gi­u­mot is ad ne­kik, és az adó he­lyett pus­ka­go­lyó be­szol­gál­ta­tást ír elő.

A tra­gi­kus kor­szak Má­tyás ha­lá­lá­val kez­dő­dik, mi­kor is öszszeomlik az or­szág erős köz­pon­ti igaz­ga­tá­sa, és meg­nö­ve­ked­nek a tö­rök be­tö­ré­sek. For­du­ló­pont a ke­resz­tes had­já­rat­nak in­dult, Dó­zsa György ve­zet­te pa­raszt­há­bo­rú, 1514-ben, mert le­ve­ré­se után nem ma­radt re­mény a pa­raszt­ság és más, nem ne­mes ré­te­gek tö­rök el­le­ni harc­ra va­ló egye­sí­tés­re. A ne­me­sek fél­tek fegy­vert ad­ni a job­bágy­ság ke­zé­be, és ma­guk is meg­osz­tot­tak vol­tak. így az az erő, amely Hu­nya­di Já­nost és Má­tyást se­gí­tet­te, el­ve­szett az or­szág szá­má­ra. 1526, a moh­ácsi tra­gé­dia el­ke­rül­he­tet­len­nek lát­szott. 1526 után még lett vol­na le­he­tő­ség el­len­ál­lás­ra, de a ko­ro­na­kér­dés (a ha­tal­mi harc), ket­té­osz­tot­ta Ma­gyar­or­szá­got. Az or­szág nyu­ga­ti fe­le I. Fer­di­nán­dot (1526–1569.), ke­le­ti fe­le Szapolyai Já­nost (1526–1540.) is­mer­te el ural­ko­dó­nak, és kö­zé­jük éke­lő­dött a be­ha­to­ló osz­mán se­reg. Szulejmán el­ső nagy tá­ma­dá­sa 1529-ben Bécs fa­lai alatt om­lott ös­­sze, 1532-ben Kő­szeg ál­lí­tot­ta meg. Já­nos ki­rály ha­lá­la után Ma­gyar­or­szág élén Fer­di­nánd állt, a ma­gyar­ság má­sik bás­tyá­já­ban, a Frá­ter György ál­tal meg­te­rem­tett és a tö­rök va­zal­lus­sá­got el­is­me­rő Er­dély, amely Bocskay Ist­ván (1606–1606) és Beth­len Gá­bor (1613–1629) ide­je alatt ér­te el vi­szony­la­gos füg­get­len­sé­ge és ere­je csú­csát. Ek­kor Ma­gyar­or­szág Eu­ró­pa ha­tá­ra, az isz­lám és a ke­resz­tény kul­tú­ra ha­tá­ra lett, és nem in­dul­ha­tott be a Nyu­gat-Eu­ró­pá­ban már je­len lé­vő ka­pi­ta­li­zá­ló­dás, pol­gá­ro­so­dás. 1492-ben Kolombusz fel­fe­de­zi Ame­ri­kát, és meg­in­dul a vi­lág­hó­dí­tás kor­sza­ka, az arany be­áram­lá­sa. 1517. ok­tó­ber 31-én Lu­ther ki­rak­ja wit­ten­ber­gi té­te­le­it, és meg­in­dul a re­for­má­ció Ma­gyar­or­szág­ra a hu­szi­ta ha­gyo­má­nyok­ra épül­ve. A kor­szak vé­gén 1640-ben ki­tör az an­gol pol­gá­ri for­ra­da­lom.

(Eredeti megjelenés: ROM SOM, 2006)