Ci­gány tu­do­má­nyok és mű­vé­sze­tek

A ma­gyar tan­köny­vek, mint a ka­no­ni­zált tu­dás gyűj­te­mé­nyei, ame­lyek egy-egy tör­té­nel­mi kor­ban a tár­sa­dal­mi­lag el­fo­ga­dott, az ural­ko­dó köz­szel­lem­mel egy­be­csen­gő és az ér­vé­nye­sü­lés­hez, a si­ke­res pá­lya­fu­tás­hoz meg­kö­ve­telt is­me­re­te­ket és né­ze­te­ket fog­ják egy­be. Mint ilye­nek, nem egy­sze­rű­en tu­dást ad­nak át, ha­nem egyút­tal ér­té­ke­ket mu­tat­nak fel, nor­má­kat köz­ve­tí­te­nek, min­tát ad­nak, mér­té­ket szab­nak meg.

Ez a ká­non­sze­rű­ség a köny­vek tar­tal­mát, kü­lö­nö­sen a történelmi-társadalmi vo­nat­ko­zá­sú­a­kat a ki­sebb­sé­gek­kel szem­be­ni po­li­ti­kai kor­rekt­ség té­ma­kör­ében vá­gó vizs­gá­ló­dás egyik fő tár­gyá­vá te­szi. „A tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi és a pub­li­cisz­ti­kai iro­da­lom »politikai korrektség« cím­szó alatt négy, egy­más­sal csak la­zán ös­­sze­füg­gő je­len­ség­cso­por­tot tár­gyal. Az egyik »nyelvhasználati kér­dé­se­ket, il­let­ve kó­de­xek ügyét« érin­ti. »A má­sik há­rom te­rü­let: A po­zi­tív diszk­ri­mi­ná­ció kér­dés­kö­re, az iro­da­lom és tör­té­ne­lem ok­ta­tott tananyagának«, az ural­ko­dó ká­non­nak a meg­kér­dő­je­le­zé­se, »s vé­gül az ér­tékmen­tes, el­fo­gu­lat­lan, ob­jek­tív tu­do­má­nyos vizs­gá­ló­dás le­he­tő­sé­gé­nek, sőt az ál­ta­lá­nos uni­ver­zá­lis igaz­ság lé­té­nek meg­kér­dő­je­le­zé­se.” (Schleicher 2001. 26.)

A nem­ze­ti­sé­gi-et­ni­kai szem­pont­ból nem egy­ne­mű tár­sa­da­lom­ban a po­li­ti­ka­i­lag kor­rekt­nek tar­tott ál­lás­pont sze­rint „a ki­sebb­sé­gi di­á­kok­nak is jo­guk van sa­ját kul­tú­rá­juk meg­is­me­ré­sé­hez, és a több­sé­gi kul­tú­ra kép­vi­se­lői szá­má­ra is hasz­nos, ha meg­is­mer­ked­nek a ve­lük együtt élők kul­tú­rá­já­val, ér­té­ke­i­vel, s ez ál­tal, más le­het­sé­ges szem­pon­to­kat is meg­is­mer­ve, ta­lán sa­ját kul­tú­rá­ju­kat is job­ban fog­ják ér­te­ni.” (Schleicher 2001.27.)

Nos, a ma­gyar is­ko­lák tan­köny­vei, a ci­gány­ság­gal és a ro­ma­ság­gal kap­cso­la­tos tar­tal­mai al­kal­ma­sak-e ar­ra, hogy hoz­zá­já­rul­ja­nak a ci­gány más­ság po­li­ti­ka­i­lag kor­rekt fel­fo­gá­sá­nak ki­ala­ku­lá­sá­hoz a ta­nu­ló if­jú­ság kö­ré­ben?

„Az elő­í­té­le­tek osz­la­tá­sa – a va­la­men­­nyi pe­da­gó­gus­tól el­vár­ha­tó min­ta­adó ma­ga­tar­tá­son túl – el­ső­sor­ban a tör­té­ne­lem­ta­ní­tás­nak (mint tör­té­nel­mi té­nyek­kel, ér­vek­kel és pél­dák­kal dol­go­zó tu­do­má­nyos disz­cip­lí­na kép­vi­se­lő­jé­nek) szab meg fel­ada­to­kat. Az et­ni­kai szte­re­o­tí­pi­ák zö­mé­ben tör­té­nel­mi tév­esz­mé­ken, ill. fe­lü­le­tes tör­té­ne­lem­tu­dá­son, a té­nyek sza­bad ke­ze­lé­sén, sőt né­ha egye­ne­sen va­lót­lan­sá­gon nyug­sza­nak. E szte­re­o­tí­pi­ák el­len csak­is a tör­té­nel­mi té­nyek el­fo­gu­lat­lan „tá­la­lá­sá­val” le­het fel­ven­ni a küz­del­met, amely hon­nan más­hon­nan szá­mít­hat­na érv­kész­let­re, mint a tár­sa­dal­mi fo­lya­ma­tok múlt­ját tár­gya­ló tör­té­ne­lem tan­tárgy­tól” (He­ge­dős 2002. 16.)

A ci­gány­ság ér­dek­kép­vi­se­lői vi­szony­lag ha­mar el­ér­vény­te­le­ned­nek
a mai po­li­ti­kai csa­tá­ro­zá­sok­ban, mint­egy hi­te­lü­ket vesz­tik
mind­két part­ner előtt (cigányság-nemcigányok).
Az egyet­len vi­szony­lat, amely meg­ma­rad kö­rü­löt­tük,
az a sze­mély­kö­zi kap­cso­la­tok­nak ama szfé­rá­ja, aho­vá nem
ha­tol be a tör­vény­ke­zés, ahol to­vább­ra is a ka­riz­ma­ti­kus
ha­ta­lom­gya­kor­lás ma­rad ér­vény­ben.

En­nek a po­li­ti­kai at­ti­tűd­nek, ami ki­sebb­sé­gi kép­vi­se­le­ti szin­ten egyút­tal a ci­gá­nyok­nak a nemci­gá­nyok fe­let­ti ha­ta­lom­gya­kor­lá­sát is pers­pek­ti­vi­kus kér­dés­ként ve­ti fel, szük­ség­ké­pen re­du­ká­ló­dik ar­ra a cse­lek­vé­si kör­re, hogy per­szo­ná­lis szá­la­kon ke­res ér­dek­ér­vé­nye­sí­té­si uta­kat, ami ép­pen­ség­gel el­lentmond a de­mok­ra­ti­kus be­ren­dez­ke­dés alap­struk­tú­rá­já­nak. A he­lyi po­li­ti­zá­lás szint­jén ez a ci­gá­nyok és nemcigányok köz­ti vi­szony oly­kor ar­ra kény­sze­rű­sö­dik, hogy a ci­gány­ság­ra alap­ve­tő­en jel­lem­ző tra­di­ci­o­ná­lis mun­ka­fel­fo­gás olyan te­rü­le­te­ken nyer meg­fo­gal­ma­zást, amely a gázsók (nemcigányok) sze­mé­ben a mun­ka nél­kül szer­zett jö­ve­del­mek ka­te­gó­ri­á­i­hoz esik kö­zel. Ilye­nek pél­dá­ul az élet­mód és élet­vi­tel hét­köz­na­pi for­mái; a jó­szágke­res­ke­de­lem­ben a ló­vá­sár, a zöld­ség­pi­a­con meg­szer­zett po­zí­ci­ók és mo­no­pó­li­u­mok kö­re, a játékautomaták vagy az au­tó­pi­a­cok hát­te­ré­ben ki­ala­kult ci­gány ér­de­kelt­sé­gek, stb. Va­gyis a vélt és va­ló­di köz­meg­íté­lés, mint a köz­po­li­ti­ka egyik meg­je­le­né­si for­má­ja, a tá­jé­ko­zat­lan­ság po­zí­ci­ó­já­ból nyer (szimp­la elő­í­té­le­tek alap­ján) csa­tá­kat.

A ci­gány kul­tú­ra fon­tos­sá­ga

A ki­sebb­sé­gi kul­tú­rá­kat más­ként ke­ze­lik, más­ként ke­zel­jük, mint az em­be­ri kul­tú­rát ál­ta­lá­ban. Pe­dig ha mé­lyeb­ben be­le­gon­do­lunk a fo­ga­lom tar­tal­mi je­len­té­sé­ben, ak­kor rá kell döb­be­nünk, hogy vég­ső so­ron min­den nép, min­den nem­zet kul­tú­rá­ja va­la­mi­lyen mó­don, és va­la­mi­lyen for­má­ban ki­sebb­sé­gi kul­tú­ra. Min­den nép, vagy nem­zet kul­tú­rá­ja va­la­mi­lyen kul­túr­kör­höz kap­cso­ló­dik, va­la­mi­lyen kul­túr­kör­höz tar­to­zik. A kul­túr­kör­ön be­lül a kul­tú­rák ha­son­lí­ta­nak egy­más­hoz. A kul­túr­kö­rök kö­zött azon­ban akár óri­á­si kü­lönb­sé­gek és tá­vol­sá­gok is le­het­nek. A „tá­vo­li” kul­tú­rá­kat más­ként fo­gad­juk, és más­ként is ke­zel­jük, mint a sa­ját, vagy a sa­ját kul­túr­kör­höz tar­to­zó, az ah­hoz kö­zel­ál­ló kul­tú­rá­kat. Tud­nunk kell, hogy ez a más­ként ke­ze­lés el­ső­sor­ban az is­me­ret­len­ség­nek, a szo­kat­lan­ság­nak, az ide­gen­ség­nek kö­szön­he­ti lé­tét, sú­lyos­sá­ga po­li­ti­kai tar­tal­mak­ban re­a­li­zá­ló­dik.

A ki­sebb­sé­gi kul­tú­rák kö­zül a ci­gány kul­tú­ra nem csak ki­sebb­sé­gi, ha­nem di­asz­pó­ra-kul­tú­ra is. Olyan di­asz­pó­ra-kul­tú­ra, amely az adott nem­ze­ti kul­tú­rá­ban, és az adott kul­túr­kör­ben is is­me­ret­len, ide­gen. Jel­lem­ző a di­asz­pó­ra-kul­tú­rá­ra, hogy nincs hát­tér­bá­zi­sa, nincs anya­or­szá­ga. A di­asz­pó­ra-kul­tú­rák­ra, a ki­sebb­sé­gi kul­tú­rák kö­zül is hang­sú­lyo­zot­tab­ban és hat­vá­nyo­zot­tan na­gyobb szük­sé­ge van a né­pek (az adott népek)-nek, mint ál­ta­lá­ban a ki­sebb­sé­gi, és plá­ne a nem­ze­ti­sé­gi ki­sebb­sé­gi kul­tú­rák­ra. Na­gyobb szük­ség van, mert a di­asz­pó­ra-kul­tú­ra – mint a kö­zös­sé­gi meg­nyil­vá­nu­lás – el­ső­sor­ban ap­ró, egy­más­tól is vi­szony­lag el­szi­ge­telt kul­tú­ra-sej­tek­ből áll ös­­sze. Má­sod­szor, mert di­asz­pó­ra né­pek­nek nincs köz­ve­tí­tő kö­ze­ge, az egy­más­tól tá­vol eső diaszpórasejtek nem for­dul­hat­nak egy­más­hoz se­gít­sé­gért, ép­pen azért nem, mert nincs köz­pont­juk, amely kö­ré cso­por­to­sul­va nor­maér­té­kű rend­jét és rend­sze­rét épít­het­nék ki kul­tú­rá­juk kü­lön­bö­ző szeg­men­se­i­nek, kü­lön­bö­ző te­rü­le­te­i­nek. Ah­hoz, hogy élet­ben ma­rad­jon ma­ga a ki­sebb­ség, nincs más mód­ja, mint sa­ját kul­tú­rá­já­nak ápo­lá­sa, fenn­tar­tá­sa, azon a sa­já­tos mó­don, aho­gyan sa­ját szűk és be­zárt kö­ré­ben ki­ala­kít, ki­ala­kí­tott az ön­ma­ga szá­má­ra.

A ci­gány kul­tú­ra azo­kat a spe­ci­á­lis, csak a ci­gány­ság­ra jel­lem­ző
em­be­ri sa­já­tos­sá­go­kat és for­má­kat je­len­ti, ame­lyek a ci­gány­ság­ra,
mint ki­sebb­sé­gi em­ber­re, mint a ci­gány ki­sebb­ség­hez tar­to­zó
sze­mély­re, és mint ki­sebb­sé­gi kö­zös­ség­re vo­nat­koz­nak.

Azt, hogy me­lyek ezek a konk­rét kul­tú­ra­hor­do­zó ele­mek, tör­té­nel­mi-tár­sa­dal­mi és el­ső­sor­ban tu­da­ti té­nye­zők ál­tal meg­ha­tá­ro­zot­tak, és meg­ha­tá­roz­ha­tók. Klas­­szi­kus ér­te­lem­ben egy et­ni­kum, egy nép, egy nem­zet leg­fon­to­sabb kul­tú­ra­hor­do­zó­ja a nyelv.

Olyan et­ni­kum, olyan nép, amely­nek nincs sa­ját nyel­ve és nincs mi­to­ló­gi­á­ja szük­ség ese­tén al­kal­mas új kul­tu­rá­lis­ele­me­ket sem tud te­rem­te­ni, mert ke­zé­ben meg­sza­kadt az ere­de­ti, a ter­mé­sze­tes gon­dol­ko­dás fo­na­la.

Eb­ből kö­vet­ke­zik, hogy Ma­gyar­or­szá­gon, és csak Ma­gyar­or­szá­gon kü­lön kell be­szél­nünk anya­nyel­vi és ma­gyar anya­nyel­vű ci­gány­ság­ról illetve anya­nyel­vi ci­gány kul­tú­rá­ról és romungro kul­tú­rá­ról. A ket­tő nem ugyan­az. Sőt, az a vé­le­mé­nyünk, hogy a ma­gyar anya­nyel­vű ci­gány kul­tú­ra át­me­ne­ti kul­tú­ra, hi­szen ke­zé­ben meg­sza­kadt az ere­de­ti, a ter­mé­sze­tes gon­dol­ko­dás fo­na­la. Ez a kul­tú­ra előbb utóbb fel­ol­dó­dik a ma­gyar kul­tú­rá­ban.

A di­asz­pó­ra né­pek szá­má­ra a nyelv, az anya­nyelv, akár­csak a be­szélt nyelv is – az ös­­sze­tar­to­zás-tu­dat­nak nél­kü­löz­he­tet­len ele­me. Az ön­fenn­tar­tás­nak, a meg­ma­ra­dás­nak, az élet­ben ma­ra­dás­nak leg­fon­to­sabb ele­me. Min­den egyéb, ér­zel­mi, ér­tel­mi, tu­da­tos vagy tu­dat­ta­lan: kül­ső vagy bel­ső tu­laj­don­ság csak má­sod­la­gos jel­lem­ző­je a kul­tú­rá­nak, az iden­ti­tás­nak.

Iden­ti­tás­tu­dat, iden­ti­tás­vál­la­lás? Tu­da­to­san fel­vál­lal­ni mind­azt, ami je­len eset­ben a ci­gány­ság ci­gány­sá­gá­ból fa­ka­dó min­den sa­já­tos­ság.

De a vál­la­lás nem egy­sze­rű­en ki­nyi­lat­koz­ta­tás. Az et­ni­ku­mi kul­tú­ra min­den szeg­men­sé­nek fel­vál­la­lá­sa, és ugyan­ak­kor e kul­tú­rá­nak ala­pos is­me­re­te és mű­ve­lé­se szük­sé­gel­te­tik.

Év­szá­zad­okon át ci­gány kul­tú­rá­nak a ci­gá­nyok ál­tal szol­gál­ta­tott mu­zsi­kát is­mer­te és is­mer­te el Ma­gyar­or­szág, Eu­ró­pa. Mi, és el­ső­sor­ban mi, ket­tős kul­tú­rá­val ren­del­ke­ző ci­gány ér­tel­mi­sé­gi­ek, tud­juk, tud­nunk kell, hogy a ze­ne, a mu­zsi­ka mel­lett más, ér­té­kes, a kul­tú­ra egye­te­mes­sé­ge ér­tel­mé­ben ér­té­kes kul­tu­rá­lis sa­já­tos­sá­gok­kal ren­del­ke­zünk.

E sa­já­tos­sá­gok kö­zül, a tel­jes­ség igé­nye nél­kül (csak né­há­nyat) meg kell em­lí­te­ni, az egy­re te­re­bé­lye­se­dő és iz­mo­so­dó iro­dal­mat, a kép­ző­mű­vé­sze­tet, a folk­lór min­den ágát, és a kéz­mű­ves­sé­get, ter­mé­sze­te­sen a ci­gány mu­zsi­kát is, ame­lyek saj­ná­la­tos mó­don ki­szo­rul­ni lát­sza­nak az eu­ró­pai kéz­mű­ves­ség, az egye­te­mes em­be­ri kul­tú­ra pa­let­tá­já­ról.

Nos, mi­ért fon­tos ne­künk, és el­ső­sor­ban ne­künk a ci­gány kul­tú­ra? Mert nél­kü­le, nem lé­tez­he­tünk. Kul­tú­ra nél­kül előbb-utóbb mi ma­gunk is fel­ol­dó­dunk az eu­ró­pai kul­tú­rák va­la­me­lyik­ében.

Nem le­het cél­ja sem ér­tel­mi­sé­gi­nek, sem dip­lo­más­nak, sem hét­köz­na­pi em­ber­nek, a sa­ját kul­tú­ra fel­adá­sa. Ha fel­adom kul­tú­rá­mat, fel­adom ma­ga­mat. Ha fel­adom ma­ga­mat, meg­szű­nök, nem lé­te­zem to­vább.

Nem hi­szem, hogy lé­te­zik a vi­lá­gon ép­el­mé­jű em­ber, aki ezt a hely­ze­tet lel­ki­fur­da­lás és szé­gyen­ér­zet nél­kül vál­lal­ja. Ugyan­is, nincs szé­gyell­ni­va­ló, egyet­len egy né­pi-nem­ze­ti, vagy et­ni­ku­mi kul­tú­rán sem, ter­mé­sze­te­sen be­le ért­ve a nyel­vet is.

Ha ez igaz, ak­kor nincs más mód­ja, és nincs, nem le­het más fel­ada­ta, sem a mai, sem az el­kö­vet­ke­zen­dő ci­gány po­pu­lá­ci­ó­nak, mint az, hogy en­nek a kul­tú­rá­nak bár­mely, va­la­mely ágát bir­to­kol­ja, tisz­tel­je, ér­ték­ként ke­zel­je, és fej­les­­sze. De ne csak az ál­ta­la bir­to­kolt kul­tu­rá­lis ele­met, ele­me­ket, a tel­jes kul­tú­rát tisz­tel­je, be­csül­je és ér­té­kel­je.

Az az em­ber, az a nép, az a nép­cso­port; az a ki­sebb­sé­gi nép, amely csak ré­sze, és nem ré­sze­se a tár­sa­da­lom­nak, a tár­sa­da­lom ál­tal ér­té­kes­nek tar­tott tár­sa­dal­mi, gaz­da­sá­gi, po­li­ti­kai kul­tu­rá­lis; er­köl­csi ér­té­ke­ket sem tud­ja, és nem is fog­ja ér­ték­ként meg­él­ni so­ha. A csa­lá­di ne­ve­lé­si szo­ká­sok­nak megvan az a sa­já­tos­sá­ga, hogy min­dig prak­ti­kum- és hasz­nos­ság-cent­ri­kus. A ne­ve­lés – a csa­lá­di ne­ve­lés is – ér­ték­ori­en­tált. De ha az ér­ték nem ál­ta­lá­nos és nem egye­te­mes ér­vé­nyű (ki­vé­ve a jé­zu­si ér­té­ket), ak­kor a tár­sa­da­lom ál­tal pre­fe­rált ér­ték csak a sa­ját tag­ja­i­ra, a tár­sa­dal­mi ja­vak­ból ré­sze­sü­lők­nek je­lent ér­té­ket. Min­den ér­ték el­ső­sor­ban a csa­lád, a sa­ját csa­lád, a kö­zös­ség, a sa­ját kö­zös­ség, a tár­sa­da­lom, a sa­ját tár­sa­da­lom, a tár­sa­dal­mi ide­o­ló­gi­á­ra vo­nat­koz­tat­va le­het ér­ték­hor­do­zó. Min­den más eset­ben lar pour lar ér­ték­ké vá­lik. Eb­ből kö­vet­ke­zi, hogy mind­ad­dig, amíg a ci­gány­ság csak ré­sze, és nem ré­sze­se is, a tár­sa­da­lom­nak, ad­dig az ér­té­kei is el­tér­nek a tár­sa­da­lom ál­tal el­fo­ga­dott ér­tékek­től. Még az er­köl­csi ér­ték is.(lásd, Il­­lyés Gyu­la: Pusz­ták né­pe, vagy a ma­gyar szo­ci­a­lis­ta tár­sa­da­lom szo­ci­a­lis­ta nagy­üze­mei).

Min­den em­ber ak­kor és csak ak­kor vál­hat nag­­gyá (és ez ér­vé­nyes a nép­cso­port­ok­ra is) ha sa­ját kul­tú­rá­ján emel­ke­dik fel az eu­ró­pai, a vi­lág kul­tu­rá­lis szín­pa­dán. Ide­ge­nen so­ha!

A ma­gyar­or­szá­gi ci­gá­nyok nyel­vi, kul­tu­rá­lis sa­já­tos­sá­gai

A ci­gány nyelv az in­do­eu­ró­pai nyelv­csa­lád tag­ja. Ere­de­tét és for­rás­vi­dék­ét va­la­hol az idő­szá­mí­tá­sunk előtt az 5-6. év­ez­red­ben, az In­dus völ­gyi kul­tú­ra ki­ala­ku­lá­sa ide­jé­ben és te­rü­le­tén kell ke­res­nünk. Ki­ala­ku­lá­sa és fej­lő­dé­se az in­do­eu­ró­pai nyel­vek ind ágá­hoz tar­to­zó nyel­vek­kel együtt ala­kult ki a szanszk­rit nyelv­vel pár­hu­za­mo­san fej­lő­dő prákrit nép­nyelv­ből. A ci­gány nyelv, a töb­bi mai, új ind nyelv­vel együtt a prákrit szár­ma­zé­ka. Ezek több­sé­gét In­di­á­ban, Pa­kisz­tán­ban, Ne­pál­ban, Sri Lan­kán és Bangladesben be­szé­lik. En­nek ha­tal­mas kul­tú­rát hor­do­zó írott, iro­dal­mi for­má­ja a ne­ve­ze­tes szanszk­rit. Az eu­ró­pai ci­gány nyelv fej­lő­dé­se szem­pont­já­ból fon­tos sze­re­pe volt a szin­tén in­do­eu­ró­pai nyelv­csa­lád­hoz tar­to­zó irá­ni nyel­vek­nek. Ezen be­lül a dard, az ur­du és a kafir nyel­vek­nek. Az ind nyel­vek kö­zül a szauraszéni nyelv­cso­port­hoz tar­to­zik. Az eu­ró­pai ci­gány nyelv, mind gram­ma­ti­kai, mind hang­ta­ni szem­pont­ból Eu­ró­pá­ban a la­tin­szár­ma­zék-nyel­vek­hez, a ro­mán nyel­vek­hez áll kö­zel. Sa­já­tos vo­ná­sa, amely a ci­gá­nyok tör­té­nel­mé­vel és tar­tós két­nyel­vű­sé­gé­vel függ ös­­sze, hogy szó­kincs­ében a ré­gi és az új ele­mek két, gram­ma­ti­ka­i­lag is el­kü­lö­nü­lő ré­teg­be tar­toz­nak. Szó­kész­let­ét te­kint­ve, két nagy cso­port­ba so­rol­ha­tó. Az ősi, ind, a per­zsa-irá­ni, az ör­mény és a ko­rai gö­rög jö­ve­vény­sza­vak osz­tá­lyá­ra, il­let­ve az új­gö­rög, a bol­gár, ro­mán, szerb, és az egy­re több ma­gyar jö­ve­vény­sza­vak osz­tá­lyá­ra oszt­ha­tó. A ci­gány tí­pu­sát te­kint­ve már nem jel­leg­ze­te­sen ind nyelv, mert na­gyon sok kül­ső ha­tás ér­te más – nem ind – nyel­vek ré­szé­ről. Nyelv­já­rá­sa­i­nak el­té­ré­se­it is az ha­tá­roz­za meg, hogy ván­dor­lá­sok so­rán, mely te­rü­le­ten mi volt a „gaz­da­nyelv”, amely nagy­ban meg­ha­tá­roz­ta fej­lő­dé­se irá­nyát. Mond­hat­ni, hogy a ci­gány nyelv­já­rás­ok „vál­to­za­tok egy té­má­ra”, ahol is a „té­ma” az ere­de­ti nyel­vi mag, „vál­to­za­tai” pe­dig a kör­nye­zet ha­tá­sá­ra jön­nek lét­re.

A ci­gány nyelv­já­rás­ku­ta­tás (di­a­lek­to­ló­gia) hat-hét főbb eu­ró­pai nyelv­já­rást tart szá­mon. Ná­lunk, Ma­gyar­or­szá­gon – mi­vel ha­zánk több kul­tú­rá­nak is ke­reszt­út­já­ban he­lyez­ke­dik el – ezek kö­zül több is meg­ta­lál­ha­tó. Az elő­ször be­te­le­pült ci­gá­nyok (Lu­xem­bur­gi Zsig­mond ide­jén már tör­té­nik ró­luk em­lí­tés) utó­da­ik nagy­részt el­ma­gya­ro­sod­tak. Ők a ma­gyar ci­gá­nyok, romungrok. Ma már na­gyon rit­ka az a csa­lád, amely még hasz­nál­ja ré­gi, ar­cha­i­kus nyel­vét, a kár­pá­ti ci­gány nyelv­já­rást. Egy má­sik ma­gyar­or­szá­gi ci­gány nép­cso­port nem ci­gá­nyul, ha­nem ro­má­nul be­szél. Ezek a beások. Fő­ként a Du­nán­tú­lon él­nek, tek­nő­vá­jás­sal, fa­esz­kö­zök ké­szí­té­sé­vel vagy ko­sár­fo­nás­sal fog­lal­koz­nak. Nyelv­já­rá­suk egy olyan – olténiai – ro­mán nép­nyelv, mely­re egy cso­mó bá­ná­ti ro­mán nyel­vi sa­já­tos­ság te­le­pe­dett. Kis szám­ban él­nek még Ma­gyar­or­szá­gon szinto, né­met ci­gá­nyok, akik a kár­pá­ti ci­gány nyelv nyel­vi rend­sze­rét cse­rél­ték fel a né­met gram­ma­ti­ká­val. A szintohoz ha­son­lít a vend, mely­ben nyel­vi kör­nye­ze­te mi­att sok szlo­vén szó ke­rült. Vé­gül itt van az oláh­ci­gány, az egész vi­lá­gon a leg­el­ter­jed­tebb ci­gány nép­elem. Több táj­nyel­vi – alnyelvjárása van, ilyen a col­ári, más­ári, pátrinári, di­ná­ri, kéldérári, cérhári, csurári, lovári. A leg­fon­to­sabb kö­zü­lük a lovári, amely a ci­gány köz­nyelv­nek szá­mít, s nap­ja­ink­ban ép­pen ter­je­dő­ben van.

A ci­gány nyelv az egye­te­mes ci­gány kul­tú­ra leg­át­fo­góbb, leg­jel­lem­zőbb sa­já­tos­sá­ga. Ha el­hagy­juk nyel­vün­ket, ha haj­lan­dó­ak va­gyunk le­mon­da­ni leg­fon­to­sabb kul­tú­ra­hor­do­zó sa­já­tos­sá­gunk­ról, ak­kor haj­lan­dó­ak va­gyunk a leg­al­ja­sabb, a leg­tisz­tes­ség­te­le­nebb ha­zug­ság­ra is. A leg­tra­gi­ku­sabb az, hogy ez a ha­zug­ság az ön­ma­gunk be­csa­pá­sá­ra al­kal­mas, csak ar­ra al­kal­mas, hi­szen raj­tunk kí­vül min­den­ki más tud­ja, hogy mi va­la­men­­nyi­en ci­gá­nyok va­gyunk. így is ke­zel ben­nün­ket a vi­lág. Pe­dig mi kéz­zel-láb­bal pró­bál­juk meg­ma­gya­ráz­ni, be­ma­gya­ráz­ni a vi­lág­nak, hogy „mi már nem olya­nok va­gyunk, mint azok”. Azt sem ves­­szük ész­re, hogy ez­zel a ma­ga­tar­tá­sunk­kal is a nemcigányok mal­má­ra hajt­juk a vi­zet, hi­szen min­den nem ci­gány­nak min­den ci­gány­ról egy­for­mán le­súj­tó vé­le­mé­nye van.

(Eredeti megjelenés: ROM SOM, 2006)