Horváth M. Judit egy nyugat-dunántúli kisvárosban, Sárváron, egy asszimilálódott cigány családba született 1952-ben, majd férje után annak munkájába is beleszeretett. Sokáig nem vállalta származását, hogy aztán mégis egy roma lap, az Amaro Drom főszerkesztője legyen évekig. Ketten gyakorlatilag végigfotózták Magyarország cigánytelepeit és a pesti gettósodó kerületeket. Közös fotóalbumuk, a Más Világ 1998-ban jelent meg.
Csalóka Látszat fotóit az azonos című könyvben jelentette meg, és a Mai Manó Házban állította ki 2009-ben. – Ez a munkája is közel tíz év eredménye, és nagyon különbözik korábbi dokumentarista fotóitól, mégis rengeteg azonosság található bennük.
„Származásomból, lelki alkatomból, nem utolsósorban női mivoltomból adódik, hogy számomra a Valóság és a Mese szorosan összefonódik, a köztük levő szűk mezsgye átjárható. Könnyedén lépek át egyikből a másikba, és e kettős létállapotból fakadó bizonytalanságomból születnek képeim. A mágia, a valóság megváltozatásának képessége a gyűjtögetéssel kezdődik, tárgyaim körülvesznek, együtt élek velük akár hosszú évekig, személyes, furcsa kapcsolat alakul ki közöttünk, és egy napon a fotográfia eszközeit használva váratlanul és irányíthatatlanul megszületik a bennem élő kép. Képeimen alakjaim fiktív életének egy reprezentációja köré saját, valós életem vágyait, elemeit szövöm. A valóság kirekesztésével, egy alternatív világ megjelenítésével megteremtem a kilépés illetve a belépés, a mással való azonosulás lehetőségét. Lehetőséget teremtek az idegenség megismerésére, betekintést az általam kreált, rám jellemző világba, azt remélve, hogy érzelmi asszociációkat, meglepetést és felismerést váltok ki azokból, akik kapcsolatba kerülnek a képeimmel.”
Váradi Gábor pályafutásában meghatározó az első komoly rajztanárával, Rákosi Zoltánnal való találkozás, aki az alapokat fektette le tehetségének kibontakozásában. Mestere, Péli Tamás hatása mély nyomot hagyott Gábor művészetében és személyiségében. Ő nem csupán tanította, hanem számtalan dicsérettel és megerősítéssel is ellátta, amelyekből erőt tudott meríteni.
R. Lakatos Klára festményei olyan kaput nyitnak meg előttünk, amely mögött a valóság és a mese határai elmosódnak. Mágikus elemekkel teli alkotásai elvarázsolják az embert, a színes és részletgazdag ábrázolás lehetőséget ad a nézőnek a visszatérésre a gyermekkori álmok és mesék birodalmába
Alkotásai sokkal inkább nevezhetők a lélek művészetének, mint az általában klasszikus értelemben vett látás utáni művészetnek. Képei belső, lelki kivetülések. A színeket, népi motívumokra jellemző formákat hívják segítségül a művész saját, valamint az őt körülvevő világ viszonyának képi megfogalmazásához. Képei egyik stílushoz sem sorolhatók.
