Csillagtól falevélig
Megőszült hajszál a föld fején a folyó,
utcahossznyi kínban élek,
segíts Édes fákig vonszolódni,
segíts Édes égig vonszolódni,
segíts Édes csillagokig vonszolódni,
– óceán erejű minden ének a számban,
torkomig ér a fogam rése közt megrekedt
vergődő villám,
csak én lehetek én,
ha a folyóknak mennek a tengerek
akkor is,
s ma, ha minden jól megy:
gyönyörű házat hajtogatok erős papírból,
mert így a víz is alig oltja szomjam,
s oly egyszerű számomra az egymás mellé
illesztett évszakok zúgása,
– sűrűn hullik fénye az arany ősznek,
s a fákra támaszkodó tél
nem emlékszik az ősz szépségére,
levelekkel zsonglőrködik a szél,
hópehely-gyöngyök gurulnak
az ég homlokáról,
didergő járókelők a fák,
ágkezükön ezüst-kesztyű a hó,
körkörösen gyűrűzik bennük az örvénylő
idő, madarak első és utolsó menedéke,
zöld lombokat világra szülő
édesanyák a fák,
lángokat világra szülő
édesanyák a fák,
lángokat világra szülő
édesanyák a fák,
segíts Édes fákig vonszolódni,
segíts Édes égig vonszolódni,
segíts Édes csillagokig vonszolódni,
s ha ma minden jól megy:
gyönyörű házat hajtogatok erős papírból,
mert síró madár a tél emléke,
mert zokogó szél a tél emléke,
mert szíven lőtt őz a tél emléke,
mert kéregető anya a tél emléke,
s nem emléke a tél a télnek,
mert nem tél a tél:
az idő havazik végtelen fehérséget,
súlya duplázza rajtunk a súlyos eget,
s az elárvult, eltévedt
sebesült fényű idő
évezredek óta jár csillagtól falevélig,
s az ég nagyító lencséje alatt
pillant meg minket halovány csíkokat,
segíts Édes fákig vonszolódni,
segíts Édes égig vonszolódni,
segíts Édes csillagokig vonszolódni,
s ha ma minden jól megy:
gyönyörű házat hajtogatok erős papírból,
mert annyi vagyok én,
amennyit lát belőlem az idő,
aki szerelmünk láthatatlan anyagán is átfúj,
szeretetünk gyöngyökké keményedett
anyagán is átfúj,
s a létező létezés
testmelegén is átvonul csillagtól falevélig,
s idesóhajtott testek szerelméből
ránk zúduló lázat is
örökre hozzánk kötözve:
rezzenéstelenül kísér
járkáló világosból, elalvó sötétbe.