Elidegeníthetetlen tulajdon

(részlet)

Képmutató

Jó, hogy van ez a kisszoba. A barátság furcsa dolog. Nehéz dönteni, hogy a barát igazi barát vagy csak nekem fontos. Biztosan így van. Nekem nincs túl sok barátom, de apunak biztosan van kettő. Akiket még sosem láttam, de biztos, hogy vannak, mert anyuval sokat beszélnek róla. Nagyon érdekes és furcsa ez nekem. Amikor anyu szomorú, a végén mindig kiderül, hogy apu barátja rossz tanácsot adott neki. Azután beszél a másik barátjával, aki elmondja neki, hogy ne hallgasson amarra, sőt ne is találkozzon vele, kerülje el jó messzire, és akkor anyuék kibékülnek. Lehet ebben valami, mert aki folyton rossz tanácsot ad, az nem túl jó barát. Valami ilyesmiről lehet szó. Néha nem nagyon értem a felnőtteket, mert még kicsi vagyok.

A vasárnap jó. Akkor apu mindig találkozik a Jóbarátjával. Csak sosem látom. Mert nagyon sokan vagyunk. Sok ember. Felnőtt, gyerek, még kisbaba is. Mindenki jó tanácsokat keres. Egészen keddig eltart a jókedvünk. Anyuéknak a Jóbarát jó tanácsa miatt, nekem meg azért, mert anyuék nem veszekednek. Sőt kifejezetten boldogok. Ma ettem borsó levest, és anyu vett egy Sport csokit. Az evés fontos. Rossz, amikor keveset eszek, de apu azt mondta, hogy a Jóbarátja fog neki adni egy csomó pénzt, ha megfogadja a tanácsát. Biztos így van, mert az a sok ember ahova járunk, mindig jól van lakva. Illetve sokan. Még pénzt is gyűjtögetnek! Csak úgy dobálják, kérni sem kell tőlük. Még arra is marad nekik, hogy utána a büfében vegyenek mindenféléket. Van ott sok szendvics, üdítő, még csokoládé is, és még biztosan sok minden. Nem tudom, mert anyu mindig elhúz onnan. Megértem, nincs nála pénz. Jó, hogy szombat este van. Holnap felvehetem a kedvenc pólómat, ami világoskék, rövid ujjú és a vállain kis pántok vannak. Anyu úgy hívja pilótás. A pántok végén van egy-egy kék gomb. A kedvenc turkálómban vettük. A póló kicsit kopott már, de a gomb még nagyon szép. Fényes kék, mint a nyári égbolt.

Kevés ez a fél párizsis kenyér reggelire, de nincs több. Nem baj majd iszok sok vizet. Na, végre indulunk. A metrón elbámészkodtam a sütis pult felé és beleakadt a pántom a korlátba. Nem baj hogy leesett a gomb róla, mert itt szorítom a bal kezemben. Ha hazaérünk, majd anyu visszavarrja. A teremben az a szép, hogy elől van egy nagyon szép színpad és egy bácsi, akinél mikrofon van. Nagyon fényes zakója van. Azokon is nagyon szép a ruha, akik az első sorban ülnek. Kicsit hátrébb ülnek, akiknek kevésbé szép, és leghátul, akik a turkálóból vásárolnak. Mondjuk, teljesen mindegy, hol ülsz, mert minden ki van hangosítva. Lehet, hogy akinek egyre szebb ruhája van, az egyre rosszabbul hall vagy lát. A bácsi sokat beszél, néha kiabál, akkor nagyon boldogok az emberek, és én is érzem, hogy ez jó. Ugrálnak és nevetgélnek Még énekelnek is a színpadon. Nagyon szép, olyan jó hallgatni, megnyugtató. Most jön, amikor mindenki a zsebébe nyúl. A bácsi mondja, hogy Isten így meg Isten úgy. Hú, van egy ötletem. Felmegyek a színpadra és elmondom a bácsinak.

Kicsit nehéz átbújnom a bácsit őrző sok bácsi között. Mondjuk megértem, hogy vigyáznak rá, akinek ilyen szép öltönye van az, vigyáz rá.

– Csókolom van egy ötletem!

– Na mond csak!

– Szerintem, tegye fel a jobb kezét, aki ma sok pénzt hozott.

– Rendben!

Felteszik.

– Most tegye fel a bal kezét, aki keveset vagy semennyit vagy csak egy fél párizsis kenyeret evett ma reggel!

– Rendben!

– Felteszik.

– Most minden jobbkezes keressen egy balkezest!

– Rendben!

Keresnek.

– Most cseréljék ki, ami a kezükben van!

Odaadtam a bácsinak a gombot, ő meg ideadta a mikrofont.