Rejtély

és kezdet
a dolgok túlfelén –
hol
kimeríthetetlen a csend,
születés tiszta végtelenje.

Csak ez a hófödte lap
az, ami lélegzik, él.
Csak ez az idők mélyéről
felzajló sóhaj
és néhány szivárgó repedés.

Honnan vagy hát?
És honnan van
folytonos
merengéseid gyapja,
honnan e hópuha süppedés?

Így állsz a félhomályban,
szűrt fényben,
távoli fényben állsz,
hol hangtalanok a szavak
és érintik mélyén a tengert,
virrasztasz, figyelsz,

hány és hány árnyas halk
suttogás
lombosul mélyeden,
hány és hány letűnt
nemzetség hangja,

mintha
egy folytonos vízesés –
vagy a csönd,
valahol lüktet,
valahogy mégsem,
itt, itt a szavak
és hangok közötti résen

illékony folyosók
tűnnek a végtelenbe,
álomárnyak a
lélekfény színű lombozatban,
gyermek vagy,
kezedben
titkok súlytalan kulcsa.