A becenevén Bizsuként ismert Dilinkó Gábor Újpesten született 1929. február 8-án, egy kilencgyermekes roma családban. Anyja betegsége és szülei válása miatt nyolcéves korában állami gondozásba került. Négy elemit végzett, s mint lelenc gyerek paraszti családok nevelkedett. A második világháború után anyja magához vette, s a nagybátyjánál a szegkovács mesterséget kezdte tanulni. 1947-ben meghalt anyja. 1948-ban Dilinkó leszerelt a sorkatonaságból, s bőrgyári munkás lett. Az 1956-os forradalom idején a Corvin közben harcolt, súlyos sebesülésekkel esett fogságba. A forradalom leverése után tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban szabadult, 1975-től foglalkozott komolyabban a festészettel.
Az az érdekes a Balázs János-i művészetben, hogy ha őt az ember nem is túl nagy figyelemmel, csak egyszerűen ránéz, el tud úgy varázsolni és magához tud úgy láncolni, a szimbólum erőteljes hangulati és színbéli hatásával, hogy közvetlen utána nem kerülhettük azt ki, hogy ne legyen egy gondolati folyamat, aminek mentén ezt fölfejti a kép üzenetét vagy legalábbis annak a részleteit.
Váradi Gábor pályafutásában meghatározó az első komoly rajztanárával, Rákosi Zoltánnal való találkozás, aki az alapokat fektette le tehetségének kibontakozásában. Mestere, Péli Tamás hatása mély nyomot hagyott Gábor művészetében és személyiségében. Ő nem csupán tanította, hanem számtalan dicsérettel és megerősítéssel is ellátta, amelyekből erőt tudott meríteni.
Először az Ózdi Kohászati Üzemek művezetőit bombázta – a munkafolyamatokat megkönnyítendő – alkotói ötleteivel. Mosolyogva hallgatták az azóta feledésbe merült előmunkások, művezetők, mérnökök. A Kerekhegy tetején szemtelenül fiatalon fogott bele hatalmas családi házának építésébe. Ebben sem biztatták, így elmondhatja: „minden szöget ismer a házban”. Születendő gyermekeit egyetemekre, magát múzeumok falára álmodta. A cigány képzőművészeti táborokban helyet kapott.
R. Lakatos Klára festményei olyan kaput nyitnak meg előttünk, amely mögött a valóság és a mese határai elmosódnak. Mágikus elemekkel teli alkotásai elvarázsolják az embert, a színes és részletgazdag ábrázolás lehetőséget ad a nézőnek a visszatérésre a gyermekkori álmok és mesék birodalmába
Alkotásai sokkal inkább nevezhetők a lélek művészetének, mint az általában klasszikus értelemben vett látás utáni művészetnek. Képei belső, lelki kivetülések. A színeket, népi motívumokra jellemző formákat hívják segítségül a művész saját, valamint az őt körülvevő világ viszonyának képi megfogalmazásához. Képei egyik stílushoz sem sorolhatók.
Horváth M. Judit egy nyugat-dunántúli kisvárosban, Sárváron, egy asszimilálódott cigány családba született 1952-ben, majd férje után annak munkájába is beleszeretett. Sokáig nem vállalta származását, hogy aztán mégis egy roma lap, az Amaro Drom főszerkesztője legyen évekig. Ketten gyakorlatilag végigfotózták Magyarország cigánytelepeit és a pesti gettósodó kerületeket. Közös fotóalbumuk, a Más Világ 1998-ban jelent meg.
Botos Zoltán élete és munkássága olyan utazásra invitálja az érdeklődőt, ahol a színek, emlékek és közösségek történetei keresztezik és gazdagítják egymást. A Cigánydomb szelleme és a világ színei által ihletett művek a szemnek, a léleknek is üzennek, emlékeztetve arra, hogy minden alkotás mögött egy történet, egy élet, egy közösség szíve rejtőzik.
Indulása idején azt a célt tűzte ki maga elé, úgy hozza létre a maga festészetét, hogy egyben cigány képzőművészetet teremt, s ezt a művészetet bekapcsolja az európai képzőművészet áramkörébe. Ennek a kultúrateremtő programnak a kibontakozását a roma alkotó értelmiség s ezen belül a művészértelmiség leglényegesebb és legsürgetőbb feladatának tartotta.
Péli érzékeny és tudja sorsvállalása van. Erős, hiteles emberként vallja, hogy a magyarországi romák kriminálisan szétzúzott és sértett, nemzetiségi jogait semmibe vevő léte helyett emberhez méltó élet jár minden magyar romának. Nem fellengzős kirohanása ez Péli Tamásnak, hanem mély meggyőződése.
Ferkovics József művészete egy lenyűgöző és összetett világba kalauzolja a nézőt, ahol a sokoldalúság, az egyéni kifejezésmód, és a technikai sokszínűség együttesen alkotnak egy mély, társadalmi és emberi témákat feldolgozó művészeti nyelvet.
