Száraz Miklós György 
A 18. század végi és 19. század eleji Európa a felvilágosodás, a tudomány, a liberalizmus és a romantika Európája. Mindezek változást hoznak a cigányság megítélésében is. A hajsza, a nyílt embervadászat kora lassan véget ér, mostantól „a társadalmi ellenőrzés kevésbé halálos formái” nyernek majd teret.
Heinrich Himmler még saját, 1942. decemberi parancsa után is igyekezett megmenteni egy-egy „fajilag tiszta” szintó vagy lalleri csoportot, holott az utasítása úgy szólt, hogy a német cigányság egészét lágerbe kell hurcolni.
A cigány kalandozások nem voltak véresek és pusztítók, mint mondjuk a 9–10. századi kalandozó magyarok, az Afrika felől támadó arabok vagy a vikingek hadi vállalkozásai, de azért a cigányok kis népvándorlása is kalandozás volt a javából. Békés kalandozás.
Létezik olyan, hogy egységes cigány nemzet? Egyre inkább igen. Valaha, nem is olyan régen a válasz nagyon bizonytalan lett volna. A kérdés emlékeztet egy kicsit a hajdani vitára: létezik-e zsidó nemzet? A zsidóság vajon faj vagy vallás? Csakhogy zsidó vallás tagadhatatlanul mindig is létezett. Akkor is, amikor, már és még – röpke kétezer esztendőn át – nem létezett zsidó államiság. Cigány államiság sincs.
Cigány rabszolgaság? Európában? A 19. század derekán? Amikor Liszt tanulmányt ír róluk és zenéjükről? Amikor nemzetközi útvonallá nyilvánítják a Dunát?
Sokan megfogalmazták már, hogy a cigány különleges nép, mert nem elég, hogy nincs országa, de a Föld népei közül az egyetlen, mely még sosem viselt háborút, seregei sosem vonultak más nép seregei ellen. Mások azt mondják erre, hogy az állítás történelmietlen, hiszen a cigány nem egy nép, hanem sok nép, nem egy nyelv, hanem sok nyelv
A cigányságnak nem volt hová visszavonulnia. Nem volt és azóta sincs hazája. Nem volt hová továbbállnia, csakis a szomszéd faluba, városba, megyébe, országba