Haluska Ibolya 
A szerencsét próbáló szegénylegénynek a népmesékben sok akadályt kell leküzdenie ahhoz, hogy elnyerje a királykisasszony kezét és fejére kerüljön a korona. Ehhez helyén kell legyen nemcsak az esze, de a szíve is. Orsós Jakab számtalan próbát kiállt, köztük a legnagyobbat: úgy lépett ki a születésével járó skatulyából, úgy „került fejére korona”, hogy soha nem szakadt el az övéitől.
Pályája akkor kezdődött, amikor az irodalomnak – és tágabban a művelődésnek – a mainál sokkal fontosabb társadalmi szerepe és presztízse volt. 1951-ben született a Vas megyei Vépen, a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakos hallgatója volt, majd elvégezte az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom szakát. Író volt és tanár, első regényére (Kányák, 1979) megkapta a Művészeti Alap elsőkötetesek díját, 1981 és 1991 között tanított Szombathelyen a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban. Könyvei a magyarországi cigány és az egyetemes magyar irodalom egyedi és fontos alkotásai.
Osztojkán Béla költőként indult egy olyan korban, amikor ez még számottevő értékkel bírt és a kiemelkedés, a megbecsülés ígéretét hordozta. Első könyve, a Halak a fekete citerában címmel 1981-ben, a második, Hóesés hűségben 1983-ban jelent meg. A cigány és a magyar hagyományokat, legendákat és mítoszokat egyként befogó versek sajátos hangú, öntörvényű alkotót mutattak.
Vannak emberek, akiknek a puszta jelenléte, a kisugárzása elég ahhoz, hogy feltöltődj, hogy boldogabbnak, erősebbnek érezd magad, jobbnak, reményszerűbbnek lásd magad körül a világot. A tábor tele volt ilyen emberekkel. Péli Tamás, Choli Daróczi József, Szentandrássy István, Nagy Guszti – én ott olyan sok jó dolgot kaptam, hogy az az egy hét egész évre feltöltött energiával.
Otthonról egyfajta büszkeséget hozok. Édesapám zenész volt, minek köszönhetően erős tartást kaptam. A zenészek a rendszerváltoztatás idején kiemelt státuszú csoport voltak. Utazhattak, jó pénzt kereshettek, ami büszkévé tette őket és a családjukat is. A főiskolán, illetve Pesten szembesültem először azzal, hogy romának lenni nehezebb sors. A férjemmel albérletet kerestünk, de hiába vittünk magunkkal két havi kauciót, munkahelyi névjegykártyát, nem akarták nekünk kiadni a lakást.
„Önreprezentációt akartam. Azt már láttuk, hogy egy nem cigány miként mutatja be a cigányokat – sokszor bár ne tenné –, nézzük meg mit mondanak magukról a romák.” Húsz évvel ezelőtt ezzel a gondolattal, és jó adag elszánással indult el a Független Színház Magyarország.
A Rácz Gyöngyi Közösségi Ház Újpesten, a Tél utcai lakótelepen áll. A házba lépve egy száz négyzetméteres kiállító térbe érkezünk, ahol százötven év elevenedik meg a szemünk előtt. A kiállítás 2014-ben jött létre, és az 1840-es évektől egészen 1990-es évekig dokumentálja az újpesti romák életét.
„Olyan voltam, mint Maugli, csak a természet létezett számomra. A fák, a formák, a fények. Azzal töltöttem a napjaim nagy részét, hogyan lehet megrajzolni egy levelet.” Balogh Tibor ezzel a hasonlattal érzékelteti mennyire elveszett az ember, ha nincsenek gyökerei, ha kötelékek, történetek nélkül érkezik bele a világba.