Váradi Gábor pályafutásában meghatározó az első komoly rajztanárával, Rákosi Zoltánnal való találkozás, aki az alapokat fektette le tehetségének kibontakozásában. Mestere, Péli Tamás hatása mély nyomot hagyott Gábor művészetében és személyiségében. Ő nem csupán tanította, hanem számtalan dicsérettel és megerősítéssel is ellátta, amelyekből erőt tudott meríteni.
Először az Ózdi Kohászati Üzemek művezetőit bombázta – a munkafolyamatokat megkönnyítendő – alkotói ötleteivel. Mosolyogva hallgatták az azóta feledésbe merült előmunkások, művezetők, mérnökök. A Kerekhegy tetején szemtelenül fiatalon fogott bele hatalmas családi házának építésébe. Ebben sem biztatták, így elmondhatja: „minden szöget ismer a házban”. Születendő gyermekeit egyetemekre, magát múzeumok falára álmodta. A cigány képzőművészeti táborokban helyet kapott.
R. Lakatos Klára festményei olyan kaput nyitnak meg előttünk, amely mögött a valóság és a mese határai elmosódnak. Mágikus elemekkel teli alkotásai elvarázsolják az embert, a színes és részletgazdag ábrázolás lehetőséget ad a nézőnek a visszatérésre a gyermekkori álmok és mesék birodalmába
Alkotásai sokkal inkább nevezhetők a lélek művészetének, mint az általában klasszikus értelemben vett látás utáni művészetnek. Képei belső, lelki kivetülések. A színeket, népi motívumokra jellemző formákat hívják segítségül a művész saját, valamint az őt körülvevő világ viszonyának képi megfogalmazásához. Képei egyik stílushoz sem sorolhatók.
„Olyan voltam, mint Maugli, csak a természet létezett számomra. A fák, a formák, a fények. Azzal töltöttem a napjaim nagy részét, hogyan lehet megrajzolni egy levelet.” Balogh Tibor ezzel a hasonlattal érzékelteti mennyire elveszett az ember, ha nincsenek gyökerei, ha kötelékek, történetek nélkül érkezik bele a világba.