Keresés
Close this search box.

DILINKÓ GÁBOR

A becenevén Bizsuként ismert Dilinkó Gábor Újpesten született 1929. február 8-án, egy kilencgyermekes roma családban. Anyja betegsége és szülei válása miatt nyolcéves korában állami gondozásba került. Négy elemit végzett, s mint lelenc gyerek paraszti családok nevelkedett. A második világháború után anyja magához vette, s a nagybátyjánál a szegkovács mesterséget kezdte tanulni. 1947-ben meghalt anyja. 1948-ban Dilinkó leszerelt a sorkatonaságból, s bőrgyári munkás lett. Az 1956-os forradalom idején a Corvin közben harcolt, súlyos sebesülésekkel esett fogságba. A forradalom leverése után tizenkét évi börtönbüntetésre ítélték, majd a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet hét évre változtatta. 1963-ban szabadult

„Minket nem kell felemelni, integrálni, hanem  együtt kell gondolkodni velünk”

Nagyon jó helyen van a galéria, mi romák még nem nőttünk fel ehhez a szituációhoz. Mindannyiunknak bele kell tanulnunk ebbe a történetbe. A roma képzőművészet pár évtizedes, komoly mesterek állnak a képzőművészetünk mögött, viszont az a rendszer még nem alakult ki, hogyan képezhetjük az utánpótlást, mind az alkotókat, mind a befogadókat

A LÉLEK MÉLYSÉGEI

Váradi Gábor pályafutásában meghatározó az első komoly rajztanárával, Rákosi Zoltánnal való találkozás, aki az alapokat fektette le tehetségének kibontakozásában. Mestere, Péli Tamás hatása mély nyomot hagyott Gábor művészetében és személyiségében. Ő nem csupán tanította, hanem számtalan dicsérettel és megerősítéssel is ellátta, amelyekből erőt tudott meríteni.

VÁRADI GÁBOR

Először az Ózdi Kohászati Üzemek művezetőit bombázta – a munkafolyamatokat megkönnyítendő – alkotói ötleteivel. Mosolyogva hallgatták az azóta feledésbe merült előmunkások, művezetők, mérnökök. A Kerekhegy tetején szemtelenül fiatalon fogott bele hatalmas családi házának építésébe. Ebben sem biztatták, így elmondhatja: „minden szöget ismer a házban”. Születendő gyermekeit egyetemekre, magát múzeumok falára álmodta. A cigány képzőművészeti táborokban helyet kapott.

R. LAKATOS KLÁRA

Alkotásai sokkal inkább nevezhetők a lélek művészetének, mint az általában klasszikus értelemben vett látás utáni művészetnek. Képei belső, lelki kivetülések. A színeket, népi motívumokra jellemző formákat hívják segítségül a művész saját, valamint az őt körülvevő világ viszonyának képi megfogalmazásához. Képei egyik stílushoz sem sorolhatók.

A szépség mindig felemeli, megrendíti és átformálja az embert

„Olyan voltam, mint Maugli, csak a természet létezett számomra. A fák, a formák, a fények. Azzal töltöttem a napjaim nagy részét, hogyan lehet megrajzolni egy levelet.” Balogh Tibor ezzel a hasonlattal érzékelteti mennyire elveszett az ember, ha nincsenek gyökerei, ha kötelékek, történetek nélkül érkezik bele a világba.